Hunvald György esete a várossal
Nem lehet úgy a város jobb hellyé tételéért hitelesen kiállni, ha közben Hunvald Györgyökkel kell kampányolni.
Nem lehet úgy a város jobb hellyé tételéért hitelesen kiállni, ha közben Hunvald Györgyökkel kell kampányolni.
Betekinthettek a nyomozati anyagokba az ellenzéki képviselők.
Szakács László a szocialisták elnökhelyettese arról beszélt: Orbán eladta a devizásokat az EBRD-vel kötött paktum során.
Az ÉtMOSZ szakszervezet alapszervezete 12,5 százalékos alapbéremelést is követel.
A decemberben induló francia mozgalom immár sztrájkokban, blokádokban gondolkodik.
Óriási létszámhiány van a rendőrségen. Miközben az állomány büszke a munkájára, nem elégedett se az anyagi, se a nem pénzügyi természetű megbecsültségével sem.
Súlyos állításokat fogalmazott meg Keviczki Péter volt fővárosi törvényszéki bíró az ügyészség munkájáról és a független igazságszolgáltatással szembeni támadásokról.
A szolidárisabb Európát teremteni hivatott szociális pillér projektje bébilépésekben halad, és minden egyes miliméterért hetekig tartó küzdelem folyik.
Eddig is sejtettük, milyen lehet egy vidéki városban homoszexuálisnak lenni, eddig is sejtettük, milyen lehet egy vidéki fideszes vezetésű városban ellenzékinek lenni. Tegnaptól pedig tudjuk is.
Ha nincs megállapodás, holnap folytatják!
A megjelent munkavállalók szinte egyhangúlag szavaztak nemmel a túlóratörvényre Hódmezővásárhelyen azon a voksoláson, amelyet a város önkormányzati cégeinél dolgozók körében tartottak az új szabályozásról.
Ha a faékegyszerűségű magyarázatokon túl akarunk látni, akkor a Hugo Chávez által elindított bolivári forradalom természetét, mozgásterének korlátait, illetve hibáit kell megértenünk.
A Mérce információi szerint ma délután a Szabad Föld szerkesztőségében bejelentették, hogy Gajdics Ottó lett a lap új főszerkesztője.
Orbán vezetése alatt jelentősen romlott a helyzetünk.
Az MSZP-Párbeszéd szerint kettős mércévél mér Kövér László akkor, amikor meg akarja vonni az ellenzéki képviselők egyhavi fizetését a decemberi parlamenti botrány után.
Többek között a magánegészségügyet kritizálják.
A várból induló tüntetők előbb ellátogatnak Orbán évértékelőjére, majd az Állami Számvevőszék épületéhez vonulnak.
Minden új technológia legalább ugyanannyi problémát generál, amennyit megold. A kérdés az, hogy meg tudja-e azt zabolázni az emberiség.
Mint mi is megírtuk, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László fordult a bizottsághoz, hogy vizsgálják meg, a rabszolgatörvény uniós jogba ütközik-e.
Mint emlékezetes, akkor az ülés elindulása előtt az MSZP-Párbeszéd és a DK képviselői megakadályozták, hogy a házelnök és helyettese felmenjenek az elnöki pulpitushoz a parlamenti ülésteremben.
Biedroń a kormányzó PiS és az ellenzék pártpolitikai csatározásában megosztott lengyel társadalom „újraegyesítésének” igényével lép fel.
Káros volt Magyarország nemzetközi megítélésére nézve az Audi-sztrájk? Nem ruház be többé Magyarországon az Audi? Hogy került egy platformra Parragh László és Bauer Tamás?
Az önkormányzat felbontotta a bérleti szerződésüket.
A szégyenítés stratégiája nagyon sokszor visszaüt a baloldali aktivizmusban. De vajon jó-e egyáltalán valamire?
Az MTA Dolgozói Fóruma szerint a helyzet máris kritikus, a magyar tudomány léte a tét.
A magyar kormány egyedüli tagországként megvétózta azt a tervezett megállapodást, amelyet február végén az EU kötne az Arab Ligában tömörülő országokkal.
Egységben az ellenzék, a parlamenti munka is gyökeresen más lesz, mint korábban.
A bíróság nyolc másik vádlott esetében felfüggesztett börtönbüntetéseket, pénzbüntetést és megrovást szabott ki, öt vádlottat pedig felmentettek.
Az audis dolgozók sikere akkor lesz igazi siker, ha a helyi bérharcokban megerősödő és megedződő szakszervezetek képesek lesznek újjáépíteni és megerősíteni a szolidaritás szálait azokkal a társadalmi csoportokkal, amelyek gyengék és kiszolgáltatottak.