Amikor 2025. február 2-án a kekvásított Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen a hallgatókból szerveződött MOME Front tagjai egyórás tapsolással megakadályozták a fenntartó alapítvány kuratóriuma akaratából jogellenesen az egyetemi polgárság nyakába ültetett rektort, Koós Pált abban, hogy beszámolóját elmondhassa, sokan úgy érezték, valami megmozdult. A demonstráció oka a rektor szenátust megkerülő lépéssorozata volt, amelyben Koós önkényesen döntött az újonnan létrehozott, ún. tudásközpontok vezetői kinevezéseiről. A jól szervezett tiltakozás nyomán a helyzet eszkalálódott: 2025. február 11-én a MOME szenátusa is magára talált, és elsöprő többséggel elküldte a senki által nem választott, illegitimnek tartott rektort.

Az, hogy az akkori szenátus magára talált, a nagy sajtónyilvánosságot kapott eseménysorozat pozitív olvasata. A valóság azonban, az azóta eltelt időszak történéseit (vagy nem történéseit) szemlélve, sokkal kevésbé fennkölt. Különösen annak fényében, hogy az egykor a Fidelitast is megjárt Böszörményi-Nagy Gergely vezette – a TISZA elsöprő győzelme nyomán leköszönt – kuratórium még az országgyűlési választás előtt, idén februárban újabb rektorválasztási pályázatot írt ki, és tolta át ellenállás nélkül a folyamatot a tátott szájjal bámuló szenátuson. A testület többsége ehhez lelkesen asszisztált is, újfent könnyedén túllépve azon, hogy az egyetemnek van törvényesen, a szenátus által többfordulós nemzetközi pályázaton megválasztott rektora. Vargha Balázs 2024. augusztus 1-től foglalhatta volna el pozícióját, ha a kekvás kuratórium hagyta volna.

Visszatekintve az elmúlt évekre, úgy tűnik, a MOME a kérészéletű fellángolások, kirakatforradalmak, opportunizmus és a magukra hagyottak egyeteme lett.

És megállt az idő

Ha nincs a MOME Front hallgatói mozgalom nyomásgyakorlása, korántsem biztos, hogy tavaly februárban a szenátus 31 tagjából 27 kiállt volna Koós Pál menesztése mellett. A rektor eltávolításáról hozott egyértelmű döntéssel egy időre hősszerepbe került a testület. Ez azonban nem tartott sokáig, pedig a MOME Front alkalmat adott a szenátusnak arra, hogy újra érdemileg betöltse a szerepét. A szenátusi többség azonban nemhogy nem élt a Front biztosította lehetőséggel, de újabb kifogásokat keresett arra, hogyan tartsa meg a kívülről alakított status quót. Követelhették volna a szenátusi jogosítványok teljes körű visszaállítását, vagy például azt, hogy a kuratórium ne szólhasson bele a rektorválasztásba és a szervezeti működés alakításába.

A szenátus 2025 márciusában, bár egyedülálló lehetősége lett volna rá, meg sem próbálkozott azzal, hogy a hivatalát a fenntartó miatt betölteni nem tudó, az egyetemi közösség által választott rektor, Vargha Balázs kinevezésének érvényt szerezzen.

Ez volt az a pont, amikor az egyetemi közéletet felkavaró MOME Front is magára hagyta a szenátust, vele együtt pedig a MOME-t. Bár megtehették volna, nem gyakoroltak nyomást a testületre Vargha Balázs kineveztetése érdekében. A Front személyi kérdésekben nem foglal állást (!) – üzenték.

E sajátos logika tarthatatlansága akkor érzékelhető igazán, ha rögzítjük, hogy a MOME Front sikerét pont egy részben személyi kérdésben tett állásfoglalás következetes és hangos felvállalása hozta el. Színre lépésük első számú követelése a kuratórium által a MOME közösségére erőltetett rektor, Koós Pál menesztése volt. A népharagot érzékelve Koóssal együtt lemondtak a rektorhelyettesek is, akik ilyenkor a rektor helyébe léphetnének.

A szenátus ebben a helyzetben a konfliktuskerülő utat választotta. A kuratóriummal való szembehelyezkedéstől irtózó testületnek kapóra jött az a törvényességi felügyeleti eljárás is, melyet Vargha Balázs a MOME-t fenntartó és az egyetemi autonómiába gyakran beavatkozó alapítvány ellen kezdeményezett. Az egyetem jogászai ugyanis azzal érveltek a szenátusnak, hogy Vargha rektori kinevezését azért nem lehet indítványozni, mert a bírósági eljárás még folyamatban van. A szenátus tagjai nem akarták és valószínűleg többségükben nem is voltak képesek átlátni, hogy ez az eljárás – bármennyire igyekszik azt a jelenlegi rektor, Kovács Csaba is ekként keretezni – nem Vargha Balázs személyes ügye, nem az egyetem ellen folyik, hanem a MOME csorbult autonómiájának helyreállítására irányuló törekvés.

Gond nélkül kiállhattak volna tehát Vargha mellett, a jogszerűen hozott határozatuk érvényesítéséért, ha valóban komolyan veszik az egyetemi autonómiát. Mellesleg a szenátus rektorválasztási jogának sárbatiprása ellen éppen a testületnek kellett volna fellépnie, nem a rektorjelöltnek.

A Varghát képviselő Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje szintén úgy nyilatkozott, hogy „a szenátusnak nem kellene feltétlenül új pályázatot kiírnia az üresen maradt rektori pozíció betöltésére, csak fel kellene szólítania a kuratóriumot, hogy járjon el törvényesen a szenátus által korábban megválasztott Vargha Balázs rektori kinevezése érdekében” – a törvényességi felügyeleti eljárástól függetlenül.

2025 tavaszán a szenátus ennek ellenére inkább egy nem létező jogi konstrukciót alkotott, és ügyvezető (megbízott) rektornak választotta Kovács Csaba építészt. Kovács egyike volt azoknak, akik a 2024 végén befejezett szervezeti átalakításban létrehozott tudásközpontok vezetői pozícióját a közösség választása ellenére nem tölthették be, mert a kuratórium rektora, Koós Pál ezt akkor keresztülhúzta. A MOME honlapján közzétett közlemény szerint a (pályázat nélkül!) kiválasztott ügyvivő rektor feladata többek között „a Vezérigazgatósággal szoros együttműködésben, a Szenátus és Kuratórium közötti jövőbeli együttműködés kereteinek kialakítása és a következő Rektori pályázat előkészítése”.

A Vargha által kezdeményezett jogi eljárásnak még ma sincs vége, viszont van egy biztos hozadéka: különböző helyről származó, egybehangzó MOME-s információ utal arra, hogy az egyetem jelenlegi vezetése gőzerővel tolja őt az örök békétlenkedő kategóriájába, oda, ahol már fel sem merül valamiféle igazságtétel, vagy legalább egy szenátusi „sajnáljuk”-nyilatkozat a történtekért. Nyugalom kell, üzenik ma a közösségnek.

Betonba önteni

A hideg számítással az országgyűlési választás utánra ütemezett rektori pályázatot a Fidesz-éra kuratóriuma írta ki és kontrollálta, de a pályázat előkészítésében a MOME honlapjának tanúsága szerint a tavalyi „forradalom” óta megbízott rektorként irányító Kovács is részt vett. A helyzet pikantériája, hogy aztán az általa gondozott rektori pályázaton ő maga is elindult pályázóként (!), egyértelmű, de megválaszolatlan etikai (összeférhetetlenségi) kérdéseket hagyva hátra. Ennek fényében különös lehet a MOME ügyei iránt érdeklődőknek az egyetem honlapján arról olvasni, hogy Kovács megbízott rektori időszakában az etikai működés kereteinek megerősítése is megkezdődött…

Az, hogy az idei rektorválasztás több sebből vérzik, és helyenként már-már szürreális, a pályázók nyilvános prezentációján, április 29-én vált nyilvánvalóvá. Hárman indultak: Kovács Csaba mint megbízott rektor, Vargha Balázs, aki ugye hivatalosan 2023 óta a MOME ki nem nevezett rektora és egy, a semmiből előkerült holland sztárdizájner, Jürgen Bey. Utóbbi a globális tudásipar képviselőjeként nem hagyott kétséget afelől, hogy a MOME-t kizárólag az ő nemzetközi beágyazottsága emelheti ki a kelet-közép-európai posványból. Pechjére a pályázathoz kötelezően csatolandó erkölcsi bizonyítvánnyal adós maradt, ezért a szenátus hosszas hezitálás(?) után kizárta.

A rektori programok nyilvános bemutatásán kiderült, hogy Kovács számára a két héttel korábbi, a TISZA-s kétharmados győzelmét hozó országgyűlási választás megvilágító erejű volt: prezentációjában olyan harcos autonómiavédő elemek jelentek meg, amelyek fájóan hiányoztak a benyújtott pályázati anyagából. Az ellentmondást firtató kérdésre Kovács azt válaszolta, április 12-én megváltozott a politikai helyzet, ezért ő is átértékelt ezt-azt, amivel nehéz helyzetbe hozta a pályázatokat komolyan vevő szenátusi tagokat. Arról kellett ugyanis így dönteniük, hogy a több tízoldalas pályázatot értékelik, vagy a pár diából álló, éles fordulatot mutató prezentációt.

Kovács ráadásul még a pályázati folyamat során egy nagy nézettséget elért interjút adott, melyben a riporter kérdésére válaszul kifejtette: szerinte a kuratóriumnak joga van ahhoz, hogy ne fogadja el a szenátus rektorjelöltjét. Ezt nehéz másképp értelmezni, mint hogy szerinte rendben van a 2023-as rektori pályázat győztesének, Vargha Balázsnak a félreállítása. Elfogadható, hogy az egyetemi autonómia egyik pillérét jelentő rektorválasztást, az egyetemi közösség akaratát kifejező döntést egy politikai kinevezettekből álló, meg nem választott testület felülírja. Ez az álláspont nemcsak a szolidaritás teljes hiányáról tanúskodott, de Vargha a MOME autonómiájáért folytatott küzdelmét is megkérdőjelezte a nagy nyilvánosság előtt, és köszönőviszonyban sincs Kovács az autonómia visszaszerzését hirtelen zászlajára tűző kijelentéseivel. A szenátusi többség mégis mellette voksolt.

A kultúrkampf kiteljesedett: a két versenyben maradt pályázó programja közötti ordító színvonalbeli különbség és a következetesen felvállalt autonómiaküzdelem nem számított, Kovács gond nélkül befutott. (Megvilágosodása egyébként azóta is tart: remek látlelet a MOME honlapján azóta megjelent píár-szagú rektori „interjú”, amelynek fókuszában az autonómia megerősítése és visszaszerzése áll.)

Arról, hogy az így kialakított status quo tényleg nehezen legyen mozdítható, a még hivatalban lévő neres-kekvás kuratóriumi elnök, Böszörményi-Nagy gondoskodott. A szükséges határozatokat szélvészgyorsasággal tolták át

a már a TISZA-kormány által felügyelt rendszeren, így még Sulyok Tamásnak jutott az a megtiszteltetés, hogy utolsó leheletével és a MOME nagyobb dicsőségére aláírja Kovács Csaba rektori kinevezését.

Végjáték?

Miközben az illetékes minisztérium éppenhogy csak nekiállt a kekva-rendszer lebontásának, a MOME-n a másfél éve Kovács Csaba ölébe pottyant(ott) hatalom megszilárdítása gőzerővel zajlik. Nem csak a NER végnapjaiban sokak szerint feleslegesen áterőltetett szenátusi választás – ami egyes új tagok esetében meghökkentő szavazati arányokat eredményezett -, illetve az (újabb) rektorválasztás mutat ebbe az irányba. A rektori vezetés terveit kritikával illetők, az ellenvéleményt megfogalmazók minden korábbinál gyorsabban találják magukat a „bomlasztók” táborában, letorkollva vagy kérdőre vonva. Jellemző ebből a szempontból a nemrégiben megjelent hvg-s interjú is Kováccsal.

Kovács a megbízott rektorsága időszakában maga mellé kinevezett két rektorhelyettessel folytatja, augusztus 1-je óta immár teljes jogú rektorként. Bár törvény kötelezi rá, a MOME új rektora a kekva (!) törvényre hivatkozva nem tartotta szükségesnek a rektorhelyettesi pozíció pályáztatását, mondván a MOME mint modellváltott egyetem eltérhet az általános szabályoktól. Ahogy azt érdeklődésemre az Igazságügyi Minisztérium, majd az Oktatási Minisztérium is megerősítette, ez igaz, de az eltérésről az egyetem szervezeti és működési szabályzatában kell rendelkezni. A MOME szabályzata azonban erről nem ír egy szót sem, így a rektor által kiválasztottak pályázat nélkül rektorhelyettesi pozícióba emelése vaskos jogsértésként kategorizálható. Ennek kivizsgálása – az Oktatási Minisztérium közlése szerint – a fenntartó, azaz, az időközben átalakított új alapítványi kuratórium joga és – teszem hozzá – az Alapítvány Alapító Okirata szerint kötelessége is.

Kovács és a MOME jogászainak makacs ragaszkodása a pályázat mellőzéséhez egyébként érthetetlen: a szenátusnak a törvény szerint csak véleményezési joga van, a végső döntést a rektor hozhatja meg. Azaz, a rektorhelyettesi pályázatot nyugodtan elbábozhatták volna, megspórolva maguknak a témában nyilvánosan lezajlott heves szenátusi vitát és a jogellenes lépéssel szembeni esetleges fellépés kockázatát.

A kérdés csak az, hogy az új oktatási miniszter és apparátusa hajlandó lesz-e meglátni az autonómia-anomáliákat, amelyek a még létező kekva-eszközökkel keveredve ma remek lehetőséget biztosítanak az egyetemeket irányítók számára a zavarosban halászáshoz.

Azzal, hogy az állam visszavette az egyetemi kekva-alapítványok alapítói jogait, majd nyilvános pályázatot írt ki a kuratóriumok tagságára, megtette az első lépést a múlt terhes örökségének felszámolása felé. Az is biztató jel, hogy az oktatási tárca láthatóan nem dőlt be az egyetemeket, így például a MOME-t vagy az SZFE-t irányítók hatalomátmentési, kritikasemlegesítési akcióinak, amikor meghozta a végső döntést az új kuratóriumok tagjairól. A MOME Alapítvány irányításában tagságra jelentkezők szenátusi rangsorolását felülírva, a miniszter kuratóriumi tagnak nevezte ki a MOME hivatalba lépni nem engedett rektorát, az elmúlt években az egyetem autonómiájáért következetesen kiálló Vargha Balázst, miközben őt a 12-es listán csak a 10. helyre tartotta méltónak a szenátus.

Egyelőre érdemi változások nem látszanak, maradtak viszont a súlyos, megválaszolatlan kérdések.

Az országon átsöprő, mindent átalakító változás szele nem érintette meg a MOME-t. A MOME Front sincs már – az egyetemen a rendszerváltás érdeklődés hiányában elmaradt. Hogy lesz-e igazságtétel, az – úgy tűnik – már nem az egyetem közösségén múlik.