Hogyan fest rendszerkritikus szemüvegen keresztül a koronavírus-járvány? Melyek azok a közösségi cselekvési lehetőségek, amelyek segítségével nemcsak a mostani válsághelyzetet vészelhetjük át, de hosszabb távon is fenntartható, elidegenedéstől mentes életet élhetünk?
E sorozat cikkei kollektív munka eredményeként születtek, szerzőik a számos szervezetből és aktivista csoportból a járvány hatására szerveződött Szolidaritási Akciócsoport tagjai. A Szolidaritási Akciócsoportban az alábbi szervezetek tagjai vesznek részt valamilyen formában: A Város Mindenkié, Extinction Rebellion Magyarország, Fordulat folyóirat, Hallgatói Szakszervezet, Helyzet Műhely, Mérce, Nők Egymásért Mozgalom, Partizán, Periféria Központ, Szabad Budapest, Szolidáris Gazdaság Központ, Társadalomelméleti Kollégium.
Ha szeretnél segíteni, vagy valamilyen formában részt venni az Akciócsoport segítségnyújtási akcióiban, akkor lépj be a Szolidaritás a válságban Facebook-csoportba!
A sorozat létrehozásában a Szolidaritási Akciócsoportot a Rosa Luxemburg Alapítvány támogatta.
Honnan jönnek ezek a járványok és miért nem tudjuk megállítani őket? Miért úgy épül fel a gazdaság, hogy a legalapvetőbb javakat is a világ másik végéről kell beszereznünk? Miért veszítik el tömegek a munkájukat egyik napról a másikra? Miért van ilyen katasztrofális helyzetben az egészségügy és más állami jóléti intézmények?
Az elmúlt 10 évben súlyos lakhatási válság alakult ki Magyarországon, a koronavírus-járványt követő gazdasági válság pedig sokak számára valószínűleg tovább fokozza majd a lakhatási problémákat.
A koronavírus elleni intézkedések, ha átmenetileg is, de visszaszorították az ipari szennyezést, illetve beindították a közösségi összefogás és kölcsönös segítségnyújtás formáit. De a válság elmúltával az élet visszazökkenhet a korábbi kerékvágásba, amivel folytatjuk a száguldást egy másik krízisbe – a klímaválságba.
Milyen veszélyekkel jár a köz- és magánszféra dolgozói számára a mostani járvány, és milyen közösségi és mozgalmi válaszok léteznek a mostani helyzetre?
A koronavírus rámutat arra, hogy mik azok a tevékenységek, amelyek nélkül nem élne túl a társadalom: az ápolók, gondozók, orvosok, bolti eladók sokszor alábecsült munkája most felértékelődött, eközben azonban a munkaterheik is jelentősen nőttek. Ugyanígy növekedett az általában a családon, háztartáson belül végzett reproduktív és gondoskodási munka mennyisége is.
Ahogy a koronavírus belépett globális ellátási láncainkba széles körben láthatóvá tette az élelmiszer útvonalának egyes állomásain a kizsákmányolást és a magánérdek dominanciáját a közösségek jólléte felett.
A vírus okozta krízisben és a karanténban, a nők ellen elkövetett erőszak fennmarad és a krízishelyzet okozta összezártság és stressz hatására fokozódhat. Az amúgy is hiányos intézményrendszer pedig most még kevésbé elérhető az áldozatok számára.
A szülés előtt álló nőknek most a megszokottnál jóval több bizonytalansággal kell szembenézniük.