A nők elleni erőszak olyan rendszerszintű probléma, ami a nők társadalmi alárendeltségéből ered és amit soha nem „szerelemféltés” vált ki – akit szeretünk, azt ugyebár nem öljük meg – hanem a férfipartner tulajdonlási és birtoklási vágya a nő felett.
Hiába módosították kedvezően a törvényt, az még egy darabig nem fog segíteni senkin.
Kína népesedéspolitikája mögött egykor és ma is gazdasági megfontolások állnak. Ez a politika valójában nem más, mint a munkaerő-kínálat államilag kikényszerített szabályozása… S ebben nem sokban különbözik a magyarországi népességpolitikától.
Amíg a menstruáció minden jelének eltüntetésére, titokban tartására biztatják a nőket, s amíg a női test természetes folyamatairól nem zajlik hiteles és széleskörű kommunikáció, addig nem várható el a különféle közösségekben élő hiedelmek és tabuk megszűnése sem.
Egy tragikus esetet keretezett a magyar sajtó egy része úgy, hogy az nemcsak kegyeletsértő, hanem félrevezető is volt.
A média úgy számol be a nők elleni erőszakról, mint az autóbalesetekről. Pedig a nők elleni erőszakról szóló hírek rendszeressége bőven igazolná, hogy általános jelenségként beszéljünk róluk, mintsem véletlenszerű, egyszeri hírekről.
A szex patriarchális jellegét a kapitalizmus nem eltüntette, hanem átformálta, a szexualitást áruvá alakította. Nem elég, ha csak a felszínt vizsgáljuk, elemzésünknek a mélybe kell nyúlnia.
A Facebook-posztban megtámadott Parászka Boróka válaszul felhívta a figyelmet a kolléganőit érő hasonló fenyegetésekre és az erőszak elfogadhatatlanságára.
És a tavaly tavaszi karantén ideje alatt 44%-kal nőtt az elrendelt távoltartási végzések száma is.
A nélkülözhetetlen dolgozók megbecsültsége világszerte folyamatosan romlik, miközben a társadalmak egyre inkább rájuk vannak utalva. Transznacionális nőnapi beszélgetés.
