Június 15-én Irán és az Egyesült Államok hivatalosan megerősítette, hogy sikerült megállapodást kötniük a február óta tartó háború formális lezárásáról. Bár pár napja még úgy tűnt, hogy Irán ismét lezárhatja a Hormuzi-szorost, arra hivatkozva, hogy Izrael továbbra is légitámadásokat intéz Dél-Libanon ellen, a béketárgyalások június végén is folytatódtak. A helyzetet nehezíti, hogy a két fél álláspontjai markánsan eltérnek néhány kérdésben, mint például az iráni urándúsítás vagy az amerikai és nyugati szankciók. Ugyanakkor mind Iránnak, mind az USA-nak lélegzetvételre van szüksége, ami esélyt ad a hosszú távú rendezésre.

A Forráspont mostani adásában Vincze Csaba segítségével azt jártuk körül, miként alakult ki és hogyan tudott megszilárdulni az iráni teokrácia, és miként lett Irán a nyugati világ egyik legfőbb ellensége. Az iráni nők elnyomásáról, az ellenzékiek kivégzéséről és a tüntetések brutális leveréséről ugyan sokat hallunk, de a történelmi okokról, amelyek idáig vezettek, már kevesebb szó esik. Ennek áttekintése során az iráni munkásosztály sokáig meghatározó politikájára, az iráni forradalmi baloldalra, illetve a nők sok évtizedre visszamenő küzdelmeire is kitértünk. Szóba került az iráni olaj szerepe az ország modern történetében, az 1953-as CIA-szervezte puccs, a sah modernizációs programjának ellentmondásai, és az is, hogyan kerekedtek felül 1979-et követően az iszlamista erők a baloldalon.

Az adás első részében az idei évben kibontakozó háború fordulatait, erőviszonyait és következményeit tárgyaltuk ki. Vincze Csaba leszögezte, hogy ezen a ponton egyik félnek sem érdeke a háború folytatása, Irán és az USA vezetésének a saját belpolitikai helyzetüket kell rendezniük. Az iráni rezsim meggyengült a háború első fázisa után, és dominószerűen borultak fel bástyái a térségben, az amerikaiak pedig az olajárak miatt aggódhatnak. Az egyeztetésekre komoly hatással lesz, hogy Izrael és szélsőjobbos kormánya egyre inkább asszertíven, gyakran amerikai jóvahagyás nélkül manőverezik Iránnal szemben.

Irán nemzetközi politikai súlyát egyáltalán nem indokolja jelenlegi gazdasági teljesítménye. Az ország történelmi szerepének felfejtéséhez látni kell ugyanakkor, milyen súlya lehetne, ha élni tudna erőforrásaival.

„Irán ‘79 óta teljes gazdasági blokád alatt kényszerül létezni. El tudjuk képzelni, milyen gazdasági súlya lenne akkor, hogyha a nemzetközi kapitalista rendszerbe integrálódott ország lenne… Ezzel az amerikaiak és közel-keleti szövetségesei is tisztában vannak” – fogalmazott Csaba.

Irán potenciális és létező gazdasági hatalmának alapját az olaj képezi, amelyre azonban hamar rátették a kezüket a britek, kitermelése az 1909-ben alapított Angol-Iráni Olajtársaságon (később British Petroleum) keresztül indult. A Pahlavi-dinasztia első uralkodója, a brit közbenjárással felemelkedő Reza sah modernizáló törekvései ekkor még csak egy nagyon szűk perzsa elit és a britek jólétét szolgálták.

Az ország iparosodásával a megerősödő munkásosztálynak is létrejöttek a saját politikai és gazdasági szervezetei, ebből nőtt ki később Irán történetének egyetlen tömegpártja, az 1941-ben alapított Tudeh (Nép) is. A Tudeh egyértelmű függése a Szovjetuniótól viszont hamar az iráni baloldal széttöredezéséhez vezetett, ennek következtében alakult meg 1965-ben az iszlám elképzeléseket marxizmussal ötvöző MEK szervezet is.

Nem meglepő, hogy a formálódó iráni politikai frakciók – a munkások és a polgári fakciók szervezetei – mind az olajkitermelés államosítására törekedtek. A társadalmi nyomás ‘51-re ért be: a sah miniszterelnökké nevezte ki az ország szuverenitásának helyreállítását és progresszív reformokat javasló Mohammed Moszadeket. Az ő vezetésével iráni kézbe vették az addig britek által irányított olajtársaságot, amíg ‘53-ban egy CIA és részben MI6 akció (Operation Ajax) keretében el nem távolították a hatalomból.

A beavatkozás ürügyei sok helyről lehetnek ismerősek. A puccsisták egyrészről arra hivatkoztak, hogy Moszadek a parlament megkerülésével akar törvényeket hozni, tehát „a demokráciát féltették”. Másrészről pedig, hogy együttműködik a Tudeh párttal, amit – a hidegháború kontextusában – a Szovjetunió térnyeréseként értékeltek.

A puccskísérlet sikere annak is köszönhető, hogy a Tudeh, amely nagyon jól szervezkedett a különböző szakszervezeteken belül, és komoly bázissal rendelkezett, nem ment ki az utcára, mert azt nem hagyta jóvá a Szovjetunió. A párt erodálódása ezt követően egyre egyértelműbbé vált.

Az uralkodó Mohammad Reza sah (Reza sah fia) hatalma megerősödött, gyakorlatilag abszolút monarchiát alakított ki. Rendszere mélyen ellentmondásos volt. A 60-as évekre kibontakozó strukturális válságra válaszul a sah gazdasági, pénzügyi és társadalmi reformokat hirdetett meg. A modernizáció részét képezte egy átfogó, de végül meg nem valósuló földreform is. A nőket érintően kimondottan progresszív változásokat vezetett be – többek között a nők általános választójogot kaptak, 13-ról 18 évre emelték a lányok házasságkötési életkorának minimumát és legalizálták az abortuszt. A sah rendőrei mindeközben letéphették a hidzsábot a nőkről az utcán, ami a nőkben és konzervatív rétegekben ellenállást szült. Ez arra emlékeztet minket, hogy az iszlamista rezsimet megelőző rendszer is a nőkre vonatkozó előírásokkal igyekezte építeni legitimációját.

Az ‘50-es években, a CIA és az izraeli Moszad közreműködésével hozták létre a hírszerzésért felelős és titkosrendőrségi feladatokat egyaránt ellátó SAVAK nevű szervezetet is, melynek segítségével elkezdtek brutálisan felszámolni minden vallási és baloldali csoportot.

„A rendszer az oktatásnak köszönhetően kitermelt egy értelmiségi réteget, akik használni akarták azt a tudást, és politikai szabadságjogokat követeltek maguknak, amit a sah már abszolút nem volt hajlandó teljesíteni. Tehát a kulturális és gazdasági jogokért-javakért cserébe némaságot követelt meg az iráni társadalomtól” – taglalta Csaba a sah rendszerének ellentmondásait.

A széles társadalmi elégedetlenség ‘79-ben forradalom formájában söpörte el a sah rendszerét. Az országos sztrákok teljesen lebénították az országot, a sah elhagyta az országot, Homeini ajatollah pedig diadalmasan hazatért száműzetéséből. Bár a fordulatra iszlamista forradalomként szokás hivatkozni, valójában változatos frakciók alkották a mozgalmat, a háttérben komplex társadalmi mozgósítás zajlott. Nagyon fontos szerepet játszottak a baloldali mozgalmak az utcákon, elsősorban az olajkitermeléshez kötődő nagyvárosokban, ahogyan a magukat Moszadek utódjainak tartó nemzeti liberálisok és az egyes régiók szeparatista mozgalmai is. A szocialista munkások hatalmára törekvő elemek azonban végül alulmaradnak.

„Homeini nemcsak az arca lett a forradalomnak. Mint vallási vezető a síita teológiát felhasználva egy elképesztően érdekes államkonstrukciót hozott létre, ami a rendszeren belül kimondott plurális, kifelé viszont már sokkal inkább brutális képet mutatott.”

A forradalmat a környező országokban ellenszenvvel fogadták. A síita többségű Irak nyíltan szekuláris államként működött, és a hatalmat egy szunnita elit tartotta a kezében. Szaddám Huszeinnek volt félnivalója, így az USA támogatását maga mögött tudva megtámadta Iránt, hogy visszavesse az iszlám forradalmat. Az irak-iráni háború áthidalhatatlanul megosztotta az iráni baloldalt, a MEK az Irak felől indított támadáshoz csatlakozott, a Tudeh pedig Homeini oldalán szállt harcba. A MEK legtöbb tagja a háború alatt börtönbe került, többször a Tudehhez tartozó elvtársak mártották be őket. A szovjet vezetés is tartózkodott ekkor a baloldali mozgalmak támogatásától, mert attól tartottak, hogy a nagyon vegyes, de alapvetően iszlamista, nacionalista eszmék átterjednek a Szovjetunió és szövetségeinek területére.

„A forradalom nagy lehetőség volt Iránban a baloldal számára, de a belső viszályok, a különböző ideológiák, nüanszok annyira megosztották a társaságot, hogy gyakorlatilag lehetetlen volt a baloldal egységes kiállása Iránban, így végül a rendszer leszalámizta ezeket a csoportokat” – foglalta össze Csaba.

Tartalom

• 03:22 Irán elképesztő története és jelene 
• 07:22 Tűzszünet? Meddig? 
• 15:04 Az USA nem tudja túltenni magát 1979-en 
• 18:37 Évszázados harc az olajért 
• 22:33 Az iráni munkásosztály, az iszlám és a Szovjetunió 
• 26:05 Kommunisták 1953-ban 
• 36:22 A modernizátor Pahlavi és a nők 
• 41:52 Pahlavira rádől a rendszere 
• 44:14 Titkosrendőrség, rendőrállam 
• 48:16 1979, nem csak iszlamista forradalom 
• 56:50 Iraki-iráni háború, leszámolás a baloldallal