A 100 éve született forradalmár, aki megtiltotta, hogy halála után szobrot állítsanak neki, és köztereket nevezzenek el róla
Száz éve született Fidel Castro Ruz, aki számos meggondolandó problémát hagyott ránk.
Száz éve született Fidel Castro Ruz, aki számos meggondolandó problémát hagyott ránk.
Augusztus 21-én egyszerre tartottak két, kis létszámú tüntetést Budapesten. Az egyiken az izraeli börtönökben fogvatartott palesztin foglyok szabadon bocsátásáért álltak ki a résztvevők, a másikon a magyarországi zsidók állampolgári jogaiért.
Interjú Losoncz Alpárral a bérmunka utáni időkről, az ordoliberalizmus letűnéséről, Európa államainak felfegyverkezéséről, a lázongó szerbiai egyetemistákról és a nyakas kisebbségekről.
A frontvonal nem mozdul, a háborúzó felek kimerültek. Jöhet az amerikai béke?
Ha nem a dollárbaloldal képviseletében ármánykodó tanárszakszervezetek fogják megszervezni a sztrájkot, akkor kik?
Ahhoz, hogy tartós változást lehessen elérni a területen, nemcsak a fogyatékos emberekkel kapcsolatos intézkedéseken, hanem a szemléletmódunkon is változtatni kell.
Megy a nagy társadalmi egyezkedés, pedig a teendő világosabb a napnál.
A csapat és a szurkolói fölhívták a figyelmet az ország kifosztására.
A hőség idején a politikai kommunikáció is egyre inkább a gondoskodás nyelvén szól hozzánk. És úgy tűnik, ez valahogy működik.
Európának kell most Oroszország és Ukrajna számára egy tartós békéhez vezető utat felkínálnia.