2010 óta, vagy ki tudja már, mióta, évről évre, választásról választásra ugyanabban az ördögi körben találjuk magunkat, ha az ellenzéki politikára nézünk. Ugyanazok a szövegek, ugyanazok a konfliktusok (még ha néha változik is a szereposztás), ugyanazok a hibák, ugyanaz a bohózat, és hát ugyanaz a végeredmény is.
Nem félelmekkel, fegyelmezéssel és privilégiumokkal egybentartott alattvalókból, hanem szabad emberekből álló Magyarországra van szükség.
Orbán vezetése alatt jelentősen romlott a helyzetünk.
A valódi magyar baloldalnak ki kell találnia, hogy miként lehet horizontális szerkezetű, uralom nélküli, a végsőkig toleráns intézményeket a világra hozni, amelyeknek ugyanakkor van intézményi memóriájuk, képesek hagyományt és történetet költeni és rögzíteni, amelyben a barátság egyenlősége uralkodik.
Az ellenzéki pártok eddig jól vizsgáznak a rabszolgatörvény elleni parlamenti fellépésben. Mind az általános vitán, mind ma a napirend előzetes megszavazásakor olyan erővel léptek fel, ahogy egy ilyen gyalázatos dolgozóellenes törvény ellen fel kell lépni.
Riasztó, hogy a Papp Gábor Zsigmond új dokumentumfilmjében megszólaló értelmiségiek a társadalom döntő többségéről semmilyen gondolattal nem rendelkeznek.
A népi kollégium alulról induló kezdeményezés, grassroots mozgalom, melynek pedagógiai előzményei kapcsolódnak a magyar református kollégiumi tradícióhoz is.
Alkotmányos demokráciának mondja magát, de mégsem úgy viselkedik. Mi az?
El lehet nevezni hibrid demokráciának, autoriter demokráciának, kutyafüle demokráciának, de leginkább ahhoz a gyümölcsléhez hasonlít, ami nem 100%-os, hanem gyümölcssűrítmény hozzáadásával készült. Tehát tudjuk, hogy hiába hívják úgy, valójában soha nem látott valódi gyümölcsöt.
Komoly anyagi érdekek és politikai stratégia mozgatják az illiberalizmus úttörőit.
