Románia sohasem ismerte el, hogy a magyarság mint kollektív szubjektum lenne nemzetalkotó tényező. Mindig azon az állásponton volt, hogy a magyarokat egyénileg tekinti, azaz magyar nemzetiségű román állampolgárként kívánja „integrálni”.
A válság kiváló alkalom a hatalom logikájának még nyíltabb, még obszcénabb, még vadabb érvényesítésére, a válság politikai tőkévé változtatására, a hatalom minden szintjén.
Épp a munkaviszonyok miatti kiszolgáltatottság, a kényszerű vendégmunkás élet az, ami a leginkább közös élethorizontja a ditróiaknak és a Srí Lanka-iaknak.
Pál a helyüket változtató, s így helyükkel együtt önmagukat is elveszítő és kereső emberek apostola.
Mi az, amit még egy konzervatív publicistának is illene sejtenie Marxról ahhoz, hogy ne tévessze meg olvasóit? Legalábbis amennyiben marxistának címkéz másokat.
A hatalom és a nép közti konfliktus végletes kiéleződését nem szabad akarnunk, bár ez – amennyiben a lázadók dühe kitart és szervezettsége, ellenállóképessége fokozódik – most már nem csak a nép, hanem a hatalom belátóképességén is múlik.
Mit jelenthet a kulturális felszabadítás egy olyan korban, amikor a tömegek meg vannak fosztva a saját helyzetükre, történetükre és cselekvési lehetőségeikre vonatkozó tudástól és képességektől?
A szépség az, ami megóv minket az elidegenedéstől, de mégis szemlélhető távolságban tartja a dolgokat, így válik az egyetemes emberi termelés törvényévé. Ilyen törvény azonban a szenvedés is, amely behatárolja evilági szükségleteinket. A forradalom így válhat a megváltás evilági párjává: gyökereket ad a gyökérteleneknek, a szenvedőknek.