A mozgalmi esztétika a létező, a valóságos mozgalomnak van címezve, nem a nagyvilágnak, nem az utókornak, nem a szocializmus polgári vagy más kritikusainak, nem az úgynevezett nagyközönségnek. De mi marad ebből érvényes, ha maga a mozgalom eltűnt?
Orbán ellenforradalmisága abban áll, hogy igenli a Nyugatot, de csak „libernyák” és demokrácia nélküli formájában, vagyis a „hódító és férfias Nyugat” az ideálképe.
A szocialista politika heroizmusa, amíg létezett, azt jelentette, hogy az ember megválaszthatja politikai sorsát. Az etnicista antipolitika azt kéri tőlünk, arra kényszerít, hogy válasszuk a sorsot a politika helyett.
Az archiválás bármit egy intézmény (archívum) részévé tesz. Ám minden intézmény hatalmat hoz létre. A hatalom pedig: archivált idő. Csak ugye archívumok nélkül nincsen társadalom. Az archivált életbe!
A minap lezajlott romániai parlamenti választásoknak két látványos, látszólag meglepő eredménye volt. Az egyik a román szélsőjobboldal előretörése, a másik a nagyon alacsony választói részvétel.
Felicia Sieburth-ról annyit tudunk, amennyit Méliusz József följegyzett róla. Ez nem elég ahhoz, hogy személyét akár csak körvonalszerűen is megidézzük, s amit megsejthetünk, abba is belejátszik a költő és az emlékező szubjektív szűrője.
Románia sohasem ismerte el, hogy a magyarság mint kollektív szubjektum lenne nemzetalkotó tényező. Mindig azon az állásponton volt, hogy a magyarokat egyénileg tekinti, azaz magyar nemzetiségű román állampolgárként kívánja „integrálni”.
A válság kiváló alkalom a hatalom logikájának még nyíltabb, még obszcénabb, még vadabb érvényesítésére, a válság politikai tőkévé változtatására, a hatalom minden szintjén.
Épp a munkaviszonyok miatti kiszolgáltatottság, a kényszerű vendégmunkás élet az, ami a leginkább közös élethorizontja a ditróiaknak és a Srí Lanka-iaknak.
Pál a helyüket változtató, s így helyükkel együtt önmagukat is elveszítő és kereső emberek apostola.