A magyarországi baloldali közeg vélhetően keveset tud arról, hogy Kolozsváron is találna elvtársakat. Tamás Gáspár Miklós viszont rendszeresen visszajárt hozzájuk.
Összeesküvés-elmélet alatt a közvélemény azt a konspiratív történetet érti, amelyben ő maga nem hisz.
Mi a közös egy barna mackóról szóló könyvben, A sátáni versekben, és a Meseország mindenkiében?
Az amerikai lapokat mindössze néhány milliárdos birtokolja. Ha ezt a kérdést mellőzzük, mert konteósnak tűnik, akkor egy fontos kérdést hagyunk ki, és nem fogjuk érteni azt sem, hogy a propaganda hogyan működik.
Az az elképzelés, hogy a társadalom iskolázott tagjai politikailag helyes döntéseket hoznak, a szabad akaratukra és racionalitásukra építve, míg a kevésbé iskolázott/iskolázatlan emberek erre képtelenek – régóta sejtjük, tévhit.
Avagy az ellenzék öngyarmatosító narratíváiról.
Jason Stanley hamarosan magyarul is megjelenő könyvében Schmidt Máriát is idézi, aki szerint egy „normális férfi” megvédené a családját, a „mai németek” azonban már „agymosottak”, és képtelenek erre.
A kapitalizmus azért létezik ma is, mert mi, az emberek előállítjuk minden nap, a cselekvésünket ennek rendeljük alá, az akaratunkat ennek megfelelően alakítjuk. Vele szemben viszont a korábbi példáktól eltérően kell fellépnünk, és újragondolni a viszonyunkat a környezethez, közösséghez.
A törésvonal az elit és a nép között található, ahogyan ez a populizmusban megjelenik: a „lemegyünk a nép közé” olyan átlátszóan Audiból-kiszállós, hogy már elviselhetetlen.
Az emberek nem az Elfújta a szél miatt gondolják azt, hogy a néger nem ember, hanem azért, mert az értelmezési kereteket fentről szolgáltatják nekünk, és ez a keret kifejezetten azt erősíti meg, hogy a globális kapitalizmus minden problémája rasszosítható.