Történelmének leginkább jobboldali kormánya vezeti Finnországot a harmadik éve, ennek pedig súlyos következményei vannak: növekvő egyenlőtlenség, mélyülő szegénység, erősödő rasszizmus, a tőke kedvezményezett pozíciója pedig jelentősen erősödött a dolgozókéval szemben. A társadalom átalakításáról Kustán Magyari Attila beszélgetett Veronika Honkasalóval, a Baloldali Szövetség (Vasemmistoliitto) parlamenti képviselőjével.

Bevezetésképpen érdemes néhány pontban összefoglalni, hogy a négypárti koalíció milyen eredményeket ért el az elmúlt években. A jobboldali Nemzeti Koalíció (Kansallinen Kokoomus, KOK) adja Finnország miniszterelnökét (Petteri Orpo), legnagyobb koalíciós partnerük a szélsőjobboldali Finnek Pártja (Perussuomalaiset), akik a miniszterelnök-helyettesi és pénzügyminiszteri székbe delegálják Riikka Purrát – ő többek között arról híres, hogy nem láncfűrésszel, mint Milei vagy Musk, de ollóval pózolva jelezte, bármikor kész a társadalmi szolgáltatásokat megvágni. Az is az ő nevéhez fűződik, hogy blogján évekkel ezelőtt bevándorlók lelövöldözéséről álmodozott, illetve ugyanitt majomnak nevezte a törököket. A koalíció két kisebb pártját a svédek képviselete (Suomen ruotsalainen kansanpuolue, SFP/RKP) és a kereszténydemokraták (Suomen Kristillisdemokraatit, KD) adják.

A súlyos megszorító intézkedések miatt az említett pártok támogatottsága jelentősen csökkent, azonban a hatásuk hosszú távú. Az elszegényedés és társadalmi marginalizáció veszélye nagyjából egymillió embert érintett 2024-re az idei statisztikai jelentések szerint, a 35 év alatti, egyedül élők tekintetében 54 százalékról beszélünk.

Nőtt a gyermekszegénység aránya is, egy minisztériumi jelentés szerint pedig kifejezetten a kormány tornyosuló megszorításai veszélyeztetik a leginkább kiszolgáltatottakat.

Egyetlen év alatt 20 százalékkal nőtt a hajléktalanok száma, a fiatalok között ez 40 százalékos növekedés ráadásul.

Ezzel egyidőben a gazdagok természetesen jobban jártak: az adózás átalakítása miatt a havi átlag 1600 eurót keresők mindössze 140 euróval jutottak bennebb, míg a 10 ezer euró fölött keresők 2380-nal. A vállalati adót 20 százalékról 18-ra csökkentik 2027. január elsejétől, és a megszorításokat indokló deficit ellenére bőven jutott vállalati támogatásokra: az elmúlt két évben például átlagosan egymilliárd euró veszítette el közpénz jellegét úgy, hogy az egyik legnagyobb kedvezményezett, az erdészeti és faipari vállalat, az UPM-Kymmene Oyj bőven profitábilis volt enélkül is.

Finnországban jelenleg a legmagasabb a munkanélküliség az EU-s tagállamok között (márciusban 10,4 százalék), miközben a kormány könnyebbé tette a határozott idejű foglalkoztatottak kirúgását. Az elmúlt években számos ponton gyengítették a dolgozók képviseletét a tőkével szemben, így például a sztrájkjogot korlátozták és pénzbüntetéseket helyeztek kilátásba, az országos kollektív bér- és munkafeltételi alkukat pedig igyekeztek visszaszorítani azáltal, hogy lehetővé tették a helyi megállapodásokat.

Bár a Nemzeti Koalíció papíron a multikulturalizmust támogatja és kifejezetten antirasszista, az elmúlt évek botrányai nem igazán rázták meg őket, a bevándorlóellenes törvényeket pedig rendre megszavazták. Azon dolgoznak például, hogy csak állampolgárok juthassanak hozzá szociális támogatásokhoz, miközben nem igaz az állítás, hogy terhet jelentenének bevándorlók az állami költségvetésre. Az integrációra szánt összegekből is jelentősen visszavágtak – bár Finnország mindezek ellenére továbbra is második helyen állt, amikor a bevándorlók integrációs kormányzati politikáját vizsgálták, a magasan képzett bevándorlók pedig jelentős adókedvezményt kaptak.

Kustán Magyari Attila: A nyolcvanas évektől tisztában vagyunk a neoliberalizmus negatív hatásaival, bőven van erről adatunk számos területen. Ez számomra a szándékosság kérdését veti fel: amikor a jelen finn kormányról beszélünk, mit gondol, tulajdonképpen mi a céljuk a neoliberális politikai döntések sorozatával?

Veronika Honkasalo: Mindenekelőtt: nem túlzás azt mondani, hogy a jelenlegi kormány, amely a harmadik évében jár, a finn történelem leginkább jobboldali kormánya. Úgy gondolkodnak a társadalomról, ahogyan a jobboldali politikai ideológia diktálja: nem támogatják a tradicionális jóléti államot. A második világháborút követően az északi jóléti állami modell arra a gondolatra épült, hogy az adózáson keresztül simítja ki az anyagi különbségeket, ezzel biztosítva az ingyenes vagy valóban olcsó társadalmi szolgáltatásokhoz szükséges forrásokat mindenki számára.

Erre jó példa a finnországi kora gyermekkori nevelés és gondozói rendszer: továbbra is pénzbe kerül, de egészen kevésbe – a Baloldali Szövetség pedig kifejezetten ingyenes szolgáltatást szeretne ezen a területen, hosszú távon. Az iskolarendszer szintén jól működött – a különböző hátterű embereknek ugyanazt tudta biztosítani.

A jobboldali pártok nem támogatják az északi jóléti állam modelljét, amennyire csak lehet, privatizálni akarják a szolgáltatásokat. Elsősorban a 18-24 éves fiatalok támogatását szűkítik, ami diákhitelekhez vezet – ez egy jó példa a jobboldali ideológia működésére. Azt akarják, hogy ezek a fiatalok hitelt vegyenek fel, emiatt nem ritka, hogy diákok 30-40 ezer eurós tartozásokkal veszik kézbe a mesteri diplomájukat. Hogyan kellene ilyen teherrel megkezdeni egy független életet?

A jelenlegi finnországi politikával szerintem az a probléma – és ez a médiát is érinti –, hogy nem beszélnek a döntések ideológiai hátteréről.

A kormány azért dönt megszorítások mellett, mert a baloldalhoz képest nagyon másképp látja  az államot és az embereket, illetve másként tekint a szabadságra mint olyanra.

A válaszom tehát az, hogy igen, természetesen tudják, mit tesznek: állami forrásokat csatornáznak át a privát szektorba, egy meglehetősen okosan felépített retorika mentén. A miniszterelnökünk, Petteri Orpo úgy fogalmazott, bántó számára, amikor azt mondják, hogy a szegényektől vesznek el, és sokkolja, amikor azzal vádolják, hogy a nemi egyenlőség ellen dolgozik a kormánya. De nyilvánvalóan tudja, hogy mit tesz.

Érdekes, hogy a kormány mintha arról beszélne időnként, hogy éppen a jóléti állam megmentése miatt van szükség a megszorításokra – azzal egyidőben, hogy éppen ők verik szét azt.

Soha nem a jóléti államról beszélnek. A finn nyelvben két fogalom él: a jobboldali pártok a hyvinvointiyhdyskunta fogalmát alkalmazzák, mi baloldaliak pedig a hyvinvointivaltio szót. Ők jóléti társadalomról beszélnek, mi pedig jóléti államról – Petteri Orpo és Riikka Purra kifejezetten kerülik az utóbbi említését, ez a két fogalom pedig valóban mást jelöl. Ők egy olyan modellről beszélnek, amely az Amerikai Egyesült Államokéhoz hasonlít, ahol a civil szervezetek vállalnak több feladatot, egy olyan társadalomban, amelyben az adományokra építenek inkább.

Számos területen vezetett be megszorításokat a kormány, legyen az egészségügyről, oktatásról, ugyanakkor támadják a dolgozói jogokat, szakszervezeteket. Mely ügyek a Baloldali Szövetség számára a leginkább problematikusak? Biztos vagyok abban, hogy nehéz választani, hiszen a lista nagyon hosszú.

Nem volt még kormánya Finnországnak, amely ennyire erőteljesen vágta volna vissza az alacsony jövedelmű emberek támogatását,

mint ez a kormány, azzal egyidőben, hogy az általuk használt társadalmi és jóléti szolgáltatásokat is megvágja. Egymilliárd euróról beszélünk itt. Szóval azzal egyidőben, hogy a dolgozók pozícióját gyengítették, a bevételüket pedig csökkentették, az állami támogatásokhoz való hozzáférésüket is nehezebbé tették.

Ezeknek a döntéseknek a léptéke teljesen indokolatlan, de éppen azért tették, mert tudják, hogy nincs kormány utánuk, amelyik mindezeket a károkat ki tudná javítani. Ezért fontos látni, hogy a teljes rendszert megváltoztatják, ezzel pedig a társadalmat magát.

A következő parlamenti választást 2027. április 18-án tartják. A Baloldali Szövetség erősödött az utóbbi években, a szociáldemokratáknak a legerősebb a bázisuk, ezzel szemben a jelenlegi jobboldali kormány támogatottsága jelentősen visszaesett. A Baloldali Szövetség ugyanakkor elutasított egy költségvetési tervet, ami így a következő kormány számára 8-11 milliárd eurós további megszorító intézkedéseket jelentene.

Az első kérdésem: miért döntött így a pártja? Ugyanakkor: amennyiben visszatér egy szociáldemokrata-baloldali-zöld kormány, ez a jelentős nézeteltérés a megszorítások szükségességét illetően hogyan lesz feloldható?

Mindenekelőtt: mi is azt gondoljuk, hogy a gazdaság állapotát helyre kell billenteni, és aggasztó az, ahogyan ma állunk. A jelenlegi kormány alatt egyre rosszabb a helyzet – hogy csak egy példát említsek, a munkanélküliség Finnországban a legmagasabb az EU-s tagállamok közül.

A tervezett további megszorításokat illetően a fő problémánk az összeg nagysága, mivel azt gondoljuk, hogy nem lehetséges ilyen méretű megszorítások mellett dönteni további komoly társadalmi károk okozása nélkül. A jelenlegi kormány nagyjából 3,5 milliárd közvetlen megszorítás mellett döntött az elmúlt években, és látjuk, hogy már ez is milyen súlyos hatásokkal járt.

A probléma, hogy a megállapodó felek egyike sem mondta el, hogyan is akar további 8-11 milliárdot visszavágni a költségvetésből. A zöldek, a hozzánk legközelebb álló párt, akikkel szorosan együttműködünk, vagy a szociáldemokraták sem beszélhetnek az egyenlőségről vagy a szegény emberekről olyan szépen, miközben éppen azt tervezik, hogy egy következő kormányban ilyen hatalmas összegekre rúgnak majd a megszorítások.

Ez a megállapodás demokratikus szempontból is kérdéseket vet fel:

előbb a választásokra kell sor kerüljön, és azt követően lehet eldönteni, hogy milyen felhatalmazást kapunk az emberektől a gazdasági döntésekre.

Ez a mostani egy teljesen antidemokratikus eljárás, hogy megállapodnak a megszorításokról már a választások előtt.

Mi természetesen aláhúztuk, hogy a választás ilyen tekintetben a legfontosabb számunkra: az emberek elmondják, hogy mit akarnak, ezt követően pedig részt veszünk a tárgyalásokon, amelyek során majd eldől, hogy helyet kapunk-e egy következő kormányban vagy sem. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy felhatalmazást kapjunk a kormányzásra, de ez azon múlik, hogy milyen kormányprogramról lehet megállapodni.

Lépjünk tovább: számos bizalmatlansági indítvány bukott el az elmúlt években, a kormány maradt. Milyen a parlamentben a hangulat, lehetséges őszinte, eredményes beszélgetéseket folytatni más képviselőkkel, ha máshol nem, hát a folyósókon?

Mindig azt mondom, nem az emberek között zajlik a vita, hanem politikai kérdések között. Teljesen kimerülnék, ha minden nap más-más pártból érkező kollégákkal vitáznék. Eléggé nehéz így is a képviseleti munka részben a naponta érkező visszajelzések miatt is, amelyek az alacsony keresetű emberektől érkeznek, akik nem tudják, hogyan éljenek túl, és amiatt, hogy tehetetlennek érzem magam. Pusztán arra törekedhetek, hogy ezt a kormányt leváltsuk.

De természetesen lehetséges a párbeszéd, mégis a legijesztőbb számomra az – régóta követve a politikát, és abban immár 13 éve aktív szerepet vállalva,  antirasszista ifjúsági szociálpolitikát, illetve nemi egyenlőtlenségeket és az integrációs politikát kutatva –, hogy a rasszizmus hogyan normalizálódik. Ez nem csupán jobboldali pártoknál megfigyelhető, hanem a szociáldemokraták köreiben is. Az is látszik, ahogyan a kormány is normalizálja a rasszizmust Finnországban.

Nemrég éppen egy beszélgetésen vettem részt a Finnek Pártja (2011 előtt: Igazi Finnek, finnül: Perussuomalaiset, szélsőjobboldali párt – a szerk.) és a zöldek politikusaival, amelynek a témája a diszkrimináció volt. A retorika meglehetősen durva volt, és napról napra rosszabb a helyzet. Borzasztó ezeket a változásokat látni, ahogyan Finnország súlyos kettős mércével tekint az emberi jogokra és nemzetközi jogra, különösen külpolitikáját tekintve.