A budapesti Gozsdu-udvart is felfuttató Arie Yom-Tov még április 1-jén jelentette be, és nem viccként: nevében a robbanás hangját utánzó céget hoz Magyarországra, hogy az izraeli hadiipar termékeit hazánkban az érdeklődő vásárlók úgy szerezhessék be, hogy a folyamatos gázai és ciszjordániai népirtás ellen tiltakozók nem akadályozzák a rendezvényeket és bemutatókat. Így az izraeliek is biztonságban érezhetik magukat Budapesten.
A sajtó egyes sarkaiban már arról is beszámoltak, hogy Yom-Tov cége, a Kaboom Technologies akadálytalanul létrejött, és éppen 2026. szeptember 11-én tartotta ünnepélyes megnyitóját, amelyen az izraeli nagykövet is részt vett. Sőt, tiszteletét tette Bakó János, a Tisza-kormány Gazdasági és Energetikai Minisztériumának főosztályvezetője is, aki Kapitány István miniszter beosztottja. A cég fő feladata először egy kereskedelmi bemutatótér fenntartása, de hosszabb távú célja az, hogy izraeli cégek számára „magyarországi fejlesztési, gyártási és üzleti együttműködéseket teremtsen”.
Semmiből sem csinál titkot a Kaboom Technologies, így abból sem, hogy az eddig bizonyítottan közel 74 000 ember – melyek 80%-a palesztin civil és köztük 24 000 kiskorú – meggyilkolásában Izrael segítségére lévő haditechnika teljes spektruma elérhető lesz a Budapesten politikai diszkréciót kereső nyugati vásárlók és ügyfelek részére.
A Mazsihisz, tehát a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége is hivatalos tudósítással jelentkezett a „nagy nap” alkalmából, amelyben még fel is sorolják, mely izraeli cégek juthatnak így hamarosan busás megrendelésekhez Budapest közvetítésével.
A cégekről viszont nem árulnak el mindent, így érdemes néhány kétségtelen ténnyel kiegészíteni a tevékenységüket:
Airobotics: az izraeli gyökerű, de immár amerikai székhelyű Ondas csoport tagjaként drónelfogó drónokkal házal. Az Iron Drone Interceptor pilóta nélküli kisméretű repülőgépeit a 2023. október 7-i támadás után a cég gyorsított ütemben fejlesztette tovább és gyártotta le a hadseregnek, hivatalosan azzal a céllal, hogy a Hamasz által elkövetett terrortámadások során használt, egyszerűbb, kereskedelmi forgalomban is kapható drónokat megtalálják és a támadás előtt elpusztítsák.
A berendezést viszont a továbbiakban a palesztin civilek ellen elkövetett izraeli atrocitások alatt arra is használták, hogy az izraeli hadsereg Gázai-övezetbe behatoló katonai egységeket fedezzék és védelmezzék. Különösen lényeges, hogy az Airobotics termékei kifejezetten egy mesterségesintelligencia-vezérlési rendszernek köszönhetően működnek: az MI-rendszerű drónok gyakorta hibáznak, és civil célpontokat pusztítanak el – ezt oknyomozó cikkek is feltárták.
Israeli Weapon Industries (IWI): egy Izrael-ellenes bojkottoldal leírása szerint ez a cég gyártja azokat a puskákat és géppuskákat, amelyeket az izraeli katonák visznek magukkal bevetésekre. Vagyis a Tavor és a Negev egy olyan állam hadseregének alapfelszerelésének részét képezik, amelynek cselekedeteit, a palesztin területek megszállását az ENSZ legfőbb bírósága, a Nemzetközi Bíróság 2024. július 19-én jogellenesnek minősítette. Az izraeli Who Profits kutatóközpont adatai szerint a Negev 7 típusú géppuska először a 2023. októberi, Gáza elleni izraeli megtorlóakciók során került bevetésre. Az IWI-nek nincsenek nyilvános beszámolói, és hivatalosan nem értékesít fogyasztási cikkeket: nincsenek tőzsdén jegyzett részvényei, nincsenek külső részvényesei, akik lobbiznának, nincsenek üzletei, ahol tüntetni lehetne. Vásárlói viszont annál inkább vannak: Indiában körülbelül 170 000 karabélyra szóló megrendelés van folyamatban, az IWI az Egyesült Államokból, Tennessee-ből az amerikai bűnüldöző szervek piacára értékesít, Spanyolország viszont például már törvénybe ütközővé tette ezeknek az izraeli fegyvereknek az importját.
A magyar cég honlapján eközben arról tájékoztat, hogy az IWI legfontosabb partnerei európai hadseregek, rendfenntartó szervek, állambiztonsági ügynökségek lehetnek, akik már ma is olyan pusztító erővel kipróbált fegyverrendszerekkel iránt érdeklődnek, „világszerte, ötvözve az üzemeltetési tapasztalatokat a folyamatos kutatással, fejlesztéssel és szigorú terepi teszteléssel.” A körbezárt, palesztin enklávében a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság által is népirtás-gyanúsnak tartott katonai akció, úgy tűnik, „szigorú telepi tesztelésnek” számít.
Budapesten nem csupán lőfegyvereket árulnak majd, de „célzott zavargásirányító berendezéseket és védelmi rendszereket is bűnüldözési alkalmazásokhoz”. Ezeket tehát az esetleg eldurvuló tüntetéseken az ügyfelek saját állampolgáraik ellen vethetnék be.
Capture Systems: az izraeli cég nemrég jelentős botrány és tiltakozás középpontjába került az Egyesült Államokban, Michigan államban. A Truthout híroldal szeptember 19-i összefoglalója szerint „egy izraeli katonai beszállító technológiai gyártóközpontot nyit Detroit elővárosban, Sterling Heightsban […] A Capture Systems Ltd. nevű cég 1 millió dolláros támogatást fog kapni az állam befektetési szervezetétől, a Michigan Economic Development Corporationtől (MEDC). A vállalat, amely az amerikai székhelyű Capture Group Inc. néven fog működni, katonai megfigyelési és drónellenes technológiákra specializálódott.”
Érdemes tudni, hogy Detroit mellett, a michigani Dearbornban található az USA egyik legnagyobb palesztin, libanoni és muszlim közössége, helyi autógyári munkások leszármazottai. Ők és igen aktív kongresszusi képviselőik, a szintén palesztin-amerikai családból származó Rashida Tlaib, valamint a demokrata előválasztáson győztes szenátorjelölt, Abdul El-Sayed együtt adtak hangot felháborodásuknak, amiért a demokrata állami vezetés a nyilvánvalóan háborús bűnökben érintett izraeli hadiipari céget beengedte Michiganbe. Gretchen Whitmer, az állam demokrata kormányzója velük szemben arra hivatkozott, hogy a beruházás „rengeteg szegény, hátrányos helyzetű helyinek teremtene munkát, köztük afroamerikai nőknek is”. Arie Yom-Tov beruházó nyilvánvalóan abban reménykedik, Magyarországon a cégnek nem kell olyan erős politikai ellenállással szembenéznie, mint Michiganben.
Commit, Omnisys: izraeli gyökerű, amerikai kibercégek. A Mazsihisz hírcikkében a Commit kapcsán úgy fogalmaz, hogy az „szoftverfejlesztéssel, felhőszolgáltatásokkal, mesterséges intelligenciával, adatfeldolgozással és kiberbiztonsággal foglalkozik”. A brit Guardian is részletesen írt arról, mire is használja az izraeli hadsereg a hasonló rendszereket. A legújabb, Yuval Abraham és Rachel Szor által készített izraeli tényfeltáró dokumentumfilmről, a NAZA-ról (amelyben az elhangzott állításokat a brit lap oknyomozó csapata is ellenőrizte) szóló cikkünkben ez áll:
„Az interjúalanyok részletesen ismertetik az izraeli hadsereg által Gázában alkalmazott titkos módszereket, ideértve a mesterséges intelligencián alapuló rendszereket is, amelyeket arra fejlesztettek ki, hogy nagy számban azonosítsák a potenciális, alacsony rangú Hamász-célpontokat, akiket aztán éjszaka otthonukban bombáztak le, annak tudatában, hogy a támadások családtagjaikat is megölik.
Az izraeli hadsereg feltörte a telefonokat, hogy meghatározza az ilyen célpontok tartózkodási helyét, és titokban lehallgatta a feleségeikkel és gyermekeikkel folytatott beszélgetéseiket, közvetlenül azelőtt, hogy mindannyian meghaltak.”
A NAZA-ban névtelenül nyilatkozó izraeli hírszerzők azt is kifejtették: számos esetben nemcsak a mesterséges intelligencia-alapú felhőrendszer által hamaszos célpontként azonosítottakat és azok családját, de a teljes lakóházat is felrobbantották, az ártatlan áldozatokat pedig „járulékos veszteségként” (az izraeli hadseregben ezt NAZA kódszóval jelölték) könyvelték el. Annak, aki tehát a Committól vásárol, tisztában kell lennie azzal is, hogy ez a gázaiakon tesztelt „termék”.
Masada Armor: izraeli ballisztikai védőfelszerelés-gyártó, testpáncélokat, sisakokat és pajzsokat kínálnak majd itthon is. Az izraeli katonák ezekkel felszerelve, rutinszerűen öltek meg a Gázai-övezetben civil ruhás nőket, gyerekeket, időseket, a tömeges tanúvallomások szerint. Míg az ő katonai felszerelésűk megfelelő védelmet nyújtott az övezetben rájuk leselkedő veszélyektől, addig az újságírók egyszerű kis fémlapos, PRESS feliratú golyóálló mellényei már nem voltak ilyen jók: az izraeli hadsereg a Committee to Protect Journalists konzervatív számai szerint csak 2025 augusztusáig legalább 192 palesztin és nemzetközi tudósítóval végzett, jól védett sisakok és páncélzatok fedezetéből. A helyi hadseregnek és rendőrségeknek viszont elérhető lesz nyugaton, sőt van rá esély, hogy Magyarországon is gyártják majd őket egy későbbi időpontban.
Ahogyan arról áprilisban a Forbes magyarországi kiadása is beszámolt, Arie Yom-Tov üzleti vállalkozása, az izraeli nagykövet, Maja Kados áldásával, azt ígérte, „vegyesvállalatokat fog létrehozni izraeli védelmi technológiai és magyar gyártócégekkel, hogy előbbiek elindulhassanak uniós piacokon”.
Megpendítette azt is, hogy a budapesti megtelepedés politikailag is biztonságos környezetet, gyakorlatilag „safe space”-t jelent az izraeli cégek európai magán- és állami befektetőinek:
„Magyarországról nézve ez a kezdeményezés az elkövetkező években több mint 800 új szakképzett munkahelyet teremthet, jelentős tudást és hosszú távú tapasztalatot hozhat az izraeli vállalatoktól, becslések szerint több száz millió eurós potenciális bevételt generálhat, és Magyarországot erős stratégiai pozícióba hozhatja Európán belül” – jelentette ki a nagybefektető.
Fotó: Bekker Balázs / Mérce
A Forbes elemzése piaci elemzőket idézve viszont más megállapításra jut: a Kaboom Productions konstrukciója inkább arra jó, hogy „a profitot és a megteremtett értéket is kivigyék az országból”.
Ugyan fegyvergyárról, MI-ellenőrző és hadi rendszerekről van szó, de az üzleti modell ugyanaz, mint a kínai BYD elektromosautó-gyártónál: a magyarországi-izraeli vegyesvállalatok hazai telepein összeszerelő munka várható, míg a magas hozzáadott értékű műveletek Izraelben vagy az USA-ban zajlanak majd le.
⚠️100 új havi támogatót kell találnunk október 1-ig!
💜 Ha fontosak neked azok az értékek, amelyeket képviselünk, csatlakozz hozzánk, hogy együtt állhassunk ki értük!
💚Köszönjük, ha beszállsz te is, hogy fenntarthatóbb legyen a Mérce!