A romániai választások nyomán kialakult politikai patthelyzet apropóján még júniusban beszélgettünk Kiss Tamás kolozsvári szociológussal Forráspont c. műsorunkban a válság mélyebb gazdasági és politikai okairól, a „militáns demokrácia” kelet-európai mintájáról, és arról, miképpen tartja fogva az RMDSZ a magyar szavazókat. Ez a beszélgetés szerkesztett, írásos változatának második része. Az első rész itt olvasható. Forráspont: A mai válsághelyzet fontos előzménye a 2024-es elnökválasztás eredményének megsemmisítése. 2024 decemberében az elnökválasztás első fordulóját egy teljesen rendszeren kívüli figura, Călin Georgescu nyert meg. Ő nemcsak azért tűnt veszélyesnek a politikai osztály és a szélesebb liberális közvélemény számára, mert fasiszta szimpátiákkal bír, hanem azért is, mert – legalábbis a retorika szintjén – Románia hagyományos külpolitikai, geopolitikai pozícióját is megkérdőjelezte, és NATO-ellenes kijelentéseket tett. Georgescu győzelme után az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy sikeres orosz befolyásolási kísérlet történt a választások során, ezért megsemmisítette az első forduló eredményét. A megismételt választáson ő már nem indulhatott, és a második fordulóban végül Nicușor Dan nagyon szoros eredménnyel legyőzte George Simiont, a szélsőjobboldali AUR jelöltjét. Hogy látod, milyen hatással volt ez a döntés a romániai választóknak a képviseleti rendszerbe és az alkotmányos rendbe vetett bizalmára? Kiss Tamás: Ezzel kapcsolatban egyes elemzések úgy fogalmaztak – és nekem ez tetszett –, hogy Románia a militáns demokrácia egyfajta félperiférikus változatát valósította meg. Ennek sem Romániában, sem pedig a térségben nem igazán voltak hagyományai. Talán a német militáns demokrácia-felfogáshoz köthető ez a logika. Sok liberális vagy progresszív-neoliberális elemző számára ez egyfajta megvalósult álom volt, úgy vélték, hogy a Brexitet vagy Donald Trump előretörését is hasonló módon kellett volna kezelni.
A román elit valóban elkötelezettebb, mint mondjuk a magyar, a lengyel vagy a szerb elit egy olyan nyugati, fejlődési idealizmusra és nyugati mintakövetésre épülő modell mellett, amely egy egységesnek vélt liberális demokrácia-eszményre épül. Ma már persze kérdés, hogy miben áll ez a nyugati modell.
De az eredmény megsemmisítése nyilvánvalóan nagyon nagy kockázatokat hordozott, és komoly belső ára volt. Az AUR (Románok Egyesüléséért Szövetség) a parlamenti választásokon 18 százalékot szerzett. Tehát miután Călin Georgescu megnyerte az elnökválasztás első fordulóját, a parlamenti választásokon még nem következett be az AUR áttörése. De volt két másik szélsőjobboldali párt, amely szintén bejutott a parlamentbe: Diana Șoșoacă pártja, az SOS Románia, illetve a Fiatal Emberek Pártja (POT). A három párt összességében 32-33 százalékot szerzett. Még decemberben volt egy Romániára reprezentatív adatfelvételünk, amelyben közel 40 százalékot mértünk az AUR-nak. Ez két dologból táplálkozott. Az egyik, hogy a kisebb szélsőjobboldali pártok egyértelműen megszűntek önálló politikai tényezőként, és a szavazók nagy arányban az AUR felé vándoroltak. Másrészt pedig tarthatatlanná vagy legalábbis nagyon kényessé vált a szociáldemokraták helyzete. A Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje az elnökválasztás első fordulójában a harmadik helyen végzett, tehát be sem jutott a második fordulóba. Később pedig az általuk támogatott mainstream vagy establishment jelölt, Crin Antonescu is csak a harmadik helyen végzett a megismételt első fordulóban. Tehát az elnökválasztás a szociáldemokraták szempontjából totális kudarc volt, a parlamenti választáson mégis ők lettek a legnagyobb politikai erő. Ez annak köszönhető, hogy a szervezeti kapacitásuk továbbra is megvan. A liberálisokat megelőzve nekik van a legtöbb polgármesterük, és továbbra is a legerősebb a szervezeti beágyazottságuk, elsősorban vidéken. De egyértelmű, hogy az AUR növekedésének másik fő forrása az volt, hogy a szociáldemokratáktól is jelentős számú szavazó pártolt át hozzájuk. Így érthető meg az is, hogy miért rúgta fel a PSD idén májusban azt a koalíciót, amelyet a közvélemény egyértelműen a megszorításokkal, Ilie Bolojannal és ezzel az újabb neoliberális nekirugaszkodással azonosított. A PSD és az AUR szavazótábora ugyanis nagyon sok szempontból hasonlóképpen viselkedik. Precedens nélküli, hogy egy első fordulóban győztes jelöltet utólag – viszonylag evidens módon mondvacsinált okokra hivatkozva –, eltiltanak a második fordulótól. Ugyanakkor hasonló tendenciákat máshol is látunk. Moldovában például a választások visszatérő eleme az orosz befolyásolási kísérlet kérdése. Nyilván léteznek ilyen kísérletek, de kérdés, hogy mekkora a tényleges hatásuk a választások eredményére. Közben a legutóbbi moldovai elnökválasztáson, az állam, illetve a nyugatos politikai elit által kontrollált állami intézmények megszüntettek vagy korlátoztak olyan szavazóköröket, ahol jellemzően nem a nyugatos jelöltre szavaztak volna a választók. Erről pedig jóval kevesebb szó esik, mint az orosz befolyásolási kísérletekről. Te hogy látod, mennyiben illeszkedik a romániai eset a nemzetközi tendenciába? Mennyire volt különleges ez az incidens? Alapvetően egyetértek, hogy ennek a választási mérnökösködésnek vagy electoral engineeringnek vannak másutt is különböző formái. Moldovát említetted, de említhetnénk Magyarországot is. Ha Romániát és Magyarországot összehasonlítjuk, akkor óriási különbség van például abban, hogy a Nyugaton élő diaszpóra számára hány szavazókört hoznak létre, és mennyi esélyük van arra, hogy ténylegesen le tudják adni a szavazatukat. Csakhogy Magyarország esetében ez egyértelműen nem egy liberális, hanem illiberális elkötelezettségű politikai engineering volt. De ilyen radikális lépésre talán sehol nem szánta el magát a politikai elit a régióban, mint Romániában. Érdekes volt látni a friss kutatásotokban, hogy mekkora konszenzus van a politikai pártok közt a NATO támogatásában, amely a társadalomban is hatalmas bizalmat élvez. Mi az oka a NATO melletti elitkonszenzusnak, és mennyire azonosulnak ezzel a társadalom különböző rétegei? A NATO elsősorban a nyugati orientáció szimbóluma. Ebben a tekintetben, vagyis a geopolitikai alternatívák szempontjából, ennek van hagyománya Romániában. A román szellemtörténetben a 19. században jelenik meg ez a fajta nyugati modellkövetés, és ez természetesen az Oroszországhoz való viszony kérdését is érinti.
Ha Kelet-Európát nézzük, akkor az Oroszországhoz való viszonyulást két szélsőérték között helyezhetjük el. Az egyik szélsőértéket azok a társadalmak képviselik, ahol az oroszellenesség a nemzeti identitás meghatározó eleme (pl. Észtország, Lettország, Lengyelország,), másutt épp az ellenkezője figyelhető meg (Bulgária, Szerbia, Montenegro és valamennyire Görögországban és Észak-Macedóniában is). Románia valahol a kettő között rekedt. A román társadalom ebből a szempontból hasonló helyzetben van, mint a magyar. Nem jelenik meg az oroszbarátság identitáselemként, de a román nemzeti identitásnak az oroszellenesség sem meghatározó része. Ez azt eredményezi, hogy kívülről nézve úgy tűnik, mintha Románia geopolitikai orientációja nagyon hasonlítana Lengyelországéhoz vagy a balti államokéhoz. Ez valóban igaz volt valamennyire az elitkonszenzus szintjén, talán egészen 2024-ig. Közben azonban a társadalomban elindult egy másfajta mozgás. A mi vizsgálatunk ezt is érintette. Volt például egy kérdésünk arra vonatkozóan, hogy ki a felelős az orosz-ukrán háború kitöréséért. 2022-ben, közvetlenül a háború kitörése után Romániában még egyértelmű konszenzus volt abban, hogy Oroszország a felelős. Ez eltért attól, amit Magyarországon vagy az erdélyi magyar közösségben láttunk.
Ez a konszenzus azonban szépen lassan lebomlott, és mára ez is megosztó kérdéssé vált. A döntő elem az volt, hogy az ukrán menekültekkel szemben megjelent a román attitűdszerkezetben egy korábban viszonylag ismeretlen jóléti sovinizmus. Több médiakampány is arról szólt, hogy az ukrán menekültek milyen támogatásokat kapnak az államtól lakhatásra, iskoláztatásra vagy étkezésre, miközben „a mi gyerekeink” vagy „a mi fiataljaink” semmilyen hasonló támogatásra nem számíthatnak. A kutatásotok és a korábbi tapasztalatok alapján mesélnél arról, hogy kik az AUR szavazók? Az AUR szavazói jelenleg körülbelül 40 százalékot képviselnek, a szociáldemokrata szavazókéval nagyon hasonló attitűdszerkezettel, illetve politikai érdekszerkezettel rendelkeznek. Csakhogy a PSD ma már egyedül a 60 év fölötti generációban erős. Elsősorban a vidéki és kisvárosi térségekben, főként Moldvában, kisebb részben pedig az ország déli részében, Havasalföldön, illetve Munténiában vannak szavazói. Az AUR-nak nemcsak több szavazója van, hanem a támogatottsága is sokkal egyenletesebb. Területileg gyakorlatilag mindenhol jelen van, a magasan kvalifikált szavazók között is, és a városi szavazók körében is. Itt alapvetően egy osztályalapú törésvonalról van szó: egyik oldalon a neoliberális jobboldali pártok, másrészt pedig az AUR és a korábban jóval erősebb, mára azonban egyre vékonyodó, elöregedő, szinte generációs párttá váló szociáldemokrata szavazóbázis között. 
A bevándorlás kérdése amúgy Romániában nem teljesen ugyanúgy jelenik meg, mint Magyarországon. A fősodratú nyilvánosságban ugyanis nem domináns a bevándorlásellenes blokk – ahogy Melegh Attila nevezi a könyvében: az ellenhegemonikus blokk. Sokkal inkább az a narratíva dominál, hogy a bevándorlókra szükség van a gazdasági fejlődés, illetve a munkaerőpiac szempontjából. Mára azonban nyilvánvalóan megjelenik egy törésvonal ezzel kapcsolatban is. A gazdasági haszonelvű megközelítés ugyanis valójában a tőke érdekeit, illetve a profitmaximalizálás szempontjait tünteti fel közérdeknek, a munkavállalók érdekei pedig nem jelennek meg ebben a képletben.
Mi egy sor olyan munkahelyen készítettünk interjúkat – Luis Escobedo kollégámmal –, ahol megnőtt a bevándorlók aránya. Készítettünk interjúkat Srí Lanka-i vendégmunkásokkal, illetve román munkásokkal is. Azt láttuk, hogy a bevándorlókkal nem egyszerűen kiegészítették a hazai munkaerőt, hanem sok esetben közvetlenül azt helyettesítették velük a hazai munkásokat. Így a bevándorlók egyfajta „ipari tartaléksereg” szerepébe kerültek, mint rendelkezésre álló, könnyebben kizsákmányolható és csak részlegesen szabad pozícióban lévő munkaerő. 2016 és 2020 között jelentősen emelkedtek a reálbérek, a bevándorlást támogató politika és a dél-ázsiai vendégmunkások tömeges behozatala részben erre válaszként jelent meg. Ez a törésvonal pedig mára megjelent a politika szintjén is. A professzionális középosztály, a magasabb hozzáadott értéket előállító és globálisan kapcsolódó társadalmi csoportok a nagyvárosokban sokkal kevésbé látnak munkaerőpiaci konkurenciát a bevándorlókban, mint azok a munkások, akik együtt dolgoznak velük, vagy akiket ténylegesen kiszorítanak. Mi a kolozsvári kiszállítói szektorban készítettünk interjúkat és fókuszcsoportokat, Nagybányán pedig a fafeldolgozó ipart néztük. Nagybánya legnagyobb munkáltatója egy mintegy hétezer főt foglalkoztató faipari vállalat, ahol jelenleg a munkavállalók körülbelül tíz százaléka Srí Lanka-i vendégmunkás. Ezeken a helyeken óriási konfliktusok alakultak ki a különböző munkavállalói csoportok, vagyis a kizsákmányolás különböző helyzeteiben és különböző fokain lévő munkavállalók között. Van tehát egy gazdasági alapja a konfliktusnak, és erre épül rá az explicit rasszizmus. Ez elkerülhetetlen, főleg, amikor nincsenek meg azok az intézményes mechanizmusok és kulturális mintázatok, amelyek lehetővé tennék, hogy a különböző munkavállalói csoportok között valamiféle szolidaritás alakuljon ki. Van azonban egy olyan különbség az AUR és a PSD, illetve a neoliberális jobboldal szavazói közt, ami a bevándorlás témájánál is hangsúlyosabb. A professzionális középosztály egyértelműen piaci fundamentalista. Vagyis miközben az „elismeréshez” kapcsolódó kérdések mentén progresszívnek tűnik, addig az elosztási preferenciák tekintetében egyáltalán nem szolidáris a társadalom többi részével. Ezzel állnak szemben a PSD, illetve az AUR szavazói- Az állami ellátó rendszerekhez való viszony vagy a progresszív adózás támogatottságában egyértelmű társadalmi törésvonal rajzolódott ki közöttük. Egy olyan kérdésünk volt csupán, ahol a neoliberális irányvonalnak többsége volt és ami nem feltétlenül osztályalapon különbözteti meg a választókat. Ez az állami alkalmazottak számának a csökkentése, amivel sok AUR szavazó is egyetért. Ez a kérdés alapvetően az állami szektorban dolgozókat állítja szembe a magánszektorban dolgozókkal. Az elmúlt tizenöt évben a neoliberális jobboldali pártok – az antikorrupciós diskurzussal összekötve – gyakran beszéltek az állami szférában dolgozók haszontalanságáról, dologtalanságáról, privilegizált helyzetéről. Az RMDSZ is ezzel kampányolt 2024-ben. Emellett olyan kérdéseket is feltettünk a kutatásban, hogy a demokrácia kritériumának tekintik-e az emberek az újraelosztást, a szegények támogatását, a gazdagok nagyobb mértékű megadóztatását vagy a jövedelemkiegészítést. Ezekben sorra az egalitárius álláspontnak volt többsége, a válaszok ráadásul erősen összefüggtek a foglalkozási osztály kategóriákkal. 
Ez a düh elsősorban a politikai osztályra irányul, illetve Románia perifériális helyzetére, az egyenlőtlen cserére. Az, hogy a nyugati magországok kizsákmányolják Romániát, nagyon erősen jelen van a társadalmi tapasztalatokban. Részben azért, mert óriási a vendégmunkás-tapasztalat. Az építőiparban vagy a mezőgazdaságban dolgozó vendégmunkások – akik egyébként az AUR szavazóinak jelentős részét adják – az informális szektor, illetve a prekariátus legalsó rétegeit jelentik. Sokszor nem rendelkeznek megfelelő egészségbiztosítással, illetve nyugdíjbiztosítással sem. Abban reménykedhetnek, hogy a gyerekeik később támogatják őket, mert az állami ellátórendszerre nem számíthatnak. Ők nem gondolják, hogy egyről a kettőre tudnak jutni. Nem hisznek már a középosztályra, illetve az osztály nélküli társadalom víziójára épülő ideológiában.
Viszont a munkaadók, a profitmaximalizálás és az alacsony munkabérhányad nem jelenik meg a látókörükben mint probléma. Ehelyett az Európai Uniót, illetve a korrupt helyi politikusokat okolják. Persze amikor az AUR gazdasági protekcionizmusról beszél, akkor ezen olyasmit ért, mint amit Orbán Viktor is értett: egy hozzá lojális, honi tőkésosztályt próbál helyzetbe hozni. Ezzel szemben a munkásosztálybeli szavazók a protekcionizmust inkább szociális védelemként azonosítják, és ez alapján polarizálódnak a professzionális középosztállyal. Németországban az AfD-vel szemben létezik a tűzfal koncepciója: az az elképzelés, hogy a pártok semmilyen szinten ne működjenek együtt az AfD-vel. Van ehhez hasonló jelenség Romániában? Mondhatni, egy nagyon kemény és jogilag is megtámasztott tűzfalat alkalmaztak velük szemben, amikor anullálták az elnökválasztás első fordulójának az eredményét. De érdemes különbséget tenni a külső és a belső tényezők között. Ha a belső erőket, a választói értékrend szerkezetét nézzük, akkor nagyon sok minden ellentmond a tűzfalnak. Ha a PSD a tűzfal logikáját követi, és az úgymond demokratikus vagy nyugatbarát erőkkel masíroz, a szavazói átmasíroznak az AUR-hoz. Ha az AUR-PSD tábort összeadjuk, akkor az egyértelmű, strukturális többség. Ha pedig a szavazók átvándorolnak az AUR-hoz, akkor a szélsőjobboldalnak egyedül lesz meg ez a strukturális többsége. Még nagyobb, mint amivel a Fidesz rendelkezett 16 éven keresztül. De lehetséges, hogy megúszhatjuk a szélsőjobboldali hatalomátvételt, és elkerüljük a modernizációs konszenzus összeomlását. A megváltozott geopolitikai kontextusban az atlanti szövetség megkérdőjeleződésével és a liberális világrend válságával az Európai Unió blokkosodni kezdett, és ez nem a szélsőjobboldali erőknek kedvez. A külső nyomás a tűzfal irányába viheti a mainstream politikai erőket, de közvetlenül is adhat támogatást. Ugyanis ezekben a függő, periférián lévő piacgazdaságokban az európai uniós befolyásnak van egy kézzelfogható fegyelmező ereje. Akár pozitívan ítéljük meg, a liberális demokrácia szempontjából, akár negatívan, egy a centrum-periféria viszonyrendszerben, az egyenlőtlen cserének a kontextusában fogjuk fel ezt a dolgot, a fegyelmező erő jelen van. A PSD-nek van még valamifajta viszonya a szakszervezetekkel? Nagyon el van vékonyodva ez a viszony. A PSD által a 90-es években propagált modellnek a szakszervezetek fontos eleme volt, a párt és a szakszervezetiség össze volt fonódva. De a szociáldemokraták a szakszervezeti mozgalomnak nagy mértékben elengedték a kezét, elsősorban a kollektív érdekérvényesítésnek a privátszférában való ellehetetlenítésével, 2011 után. A 2013-as új munkavállalói törvény mérföldkő volt, ekkor indult el a neoliberális reformok második nagy hulláma. (Az első nagy hullám az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat megelőzően kezdődött. Ezt már részben a szociáldemokraták vitték végig, de a szakszervezetekkel való szoros kapcsolat ekkor még megmaradt.) A magyarországi szélsőjobb pártnak, a Mi Hazánknak van olyan frakciója, amely szívesen átvenné a szervezett munkával való kapcsolatokat. Ezzel szemben áll a dominánsabb oldal, amely a létező kulturális attitűdöket próbálja politizálni, pl. a szexuális kisebbségekkel szembeni ellenérzéseket. Az AUR-on belül a domináns irány a politikai közösség átdefiniálásán keresztül próbálja meg ezeket a szavazókat megnyerni. Azt mondja, hogy ti vagytok a román nép, amibe a munkásosztály is beletartozik. De nem munkavállalói oldalról, a munkavállalói érdekképviselet oldaláról ragadja meg a kérdést. Hanem ahhoz hasonlóan, ahogy 2006 és 2010 között a Fidesz, illetve a Jobbik átvette az egykori MSZP-s munkásosztálybeli körzeteket. Az RMDSZ nem csak kisebbségi párt, hanem a romániai politika leginkább establishment pártja is. A román szavazók számára az AUR-ral és a többi kisebb szélsőjobboldali párttal megjelent egy „menekülőút”, szavazhatnak a szélsőjobbra, ha nem zavarják őket illiberális nézeteik. Eközben az RMDSZ továbbra is az egyetlen opciónak tűnik, ha az ember magyar. A magyar szavazók között miképp jelenik meg a politikai elittel való elégedetlenség? Valóban az a kérdés, hogy meddig tudja az etnikai törésvonalat az RMDSZ elsődlegesként feltüntetni. 2024-ben mind az uniós, mind a parlamenti választáson a magyarok aránya fölött teljesített: 6,6%-ot szerzett az európai parlamenti választásokon, és 6,3%-ot a parlamenti választásokon. Ezt úgy tudta elérni, hogy a magyar közösség egzisztenciális bizonytalanságérzetét szította fel, tehát arra apellált, hogy ha nem lenne az RMDSZ, akkor nem lenne, aki megvédje a magyar kisebbségi intézményrendszert. Azt sugallta, hogy az AUR frontálisan megszüntetné a magyar képviseletet, és nem lehetne magyarul tanulni az iskolákban.
Pedig az AUR szavazói és a magyar szavazók nagyon közel állnak egymáshoz, a magyarok elosztási preferenciái közel állnak az AUR és a PSD szavazókéhoz, mert körükben alulreprezentáltak a domináns pozícióban lévők vagy a professzionális középosztályhoz kapcsolódók, és felülreprezentált a munkásosztály.
Az RMDSZ el is követte azt a hibát, hogy a sikeres európai parlamenti választás után színt vallott. Korábban kevésbé beszélt gazdaságpolitikai kérdésekről, úgy épültek fel a kampányai, mintha gazdaságpolitikai alternatívák nem is léteznének, miközben nagyon hasonlóan viselkedik a neoliberális pártokhoz. A 2024-es parlamenti választásokra aztán kimondottan a vállalkozókat középpontba állító kampánnyal állt elő. Olyan szlogenekkel , hogy „kevesebbet az államnak, többet a polgárnak”, illetve „fogyókúrára fogjuk az államot”. Ez visszaütött, Sepsiszentgyörgyön elégedetlenség tört ki, miután a polgármesteri hivatal megemelte a lakásadót és a gépjárműadót, és ezzel Székelyföldön egyfajta tiltakozási hullámot indított el. Nagy volt az ijedelem, hogy mi történik, ha ez a tiltakozási hullám a magyar lakta városokról más településekre is átterjed. Ez végül nem történt meg, de az RMDSZ nagyon megszeppent. Tagja vagy az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalomnak. Tudnál erről egy kicsit mesélni? Ez egy ellenhegemonikus mozgalom, amely a kisebbségi intézményrendszer demokratizálását tűzte ki célul, illetve annak a magyar egységnek a feltörését vagy átalakítását, amelyet az RMDSZ működtet. Ez ugyanis a kollektív cselekvőképességet egyfajta belső elnyomással elegyíti, amelyet az erdélyi magyar elitek gyakorolnak. A kisebbségi intézményrendszerben a belső alávetett csoportoknak az egyenlő társadalmi részvétele teljesen illuzórikus. Például a nők politikai szerepvállalásáról beszélünk, amely az RMDSZ-en belül egyértelműen csupán homlokzat: a párt berendezkedése nagyon patriarchális, ideológiájában is meglehetősen elnyomó, a nemek közötti egyenjogúság egyáltalán nem érvényesül.
Másrészt osztályszempontból is meglehetősen elnyomó ez az egység. A kisebbségi intézményrendszert ugyanis úgy igazgatja, hogy elsősorban a professzionális középosztály, az értelmiség és más elitfrakciók érdekeit tartja szem előtt. Abból a feltételezésből indul ki, hogy a magyar és a román középosztály versenyben áll egymással, és ebben a versenyben a magyar középosztály versenyképességét kell erősíteni vagy fenntartani. Eközben azonban egyáltalán nem vesz tudomást a belső egyenlőtlenségekről – amelyek a román társadalom egyenlőtlenségeibe ágyazódnak, azokból következnek, és amelyeket ugyanazok a gazdaságpolitikák termelnek újra, ráadásul fokozottan sújtva az amúgy is marginalizálódott csoportokat.
Ez az oktatási rendszeren keresztül nagyon jól megfogható. A nemzetpolitikusokban, illetve az erdélyi magyar elitben is az a képzet alakul ki, hogy Erdélyben húsz középiskola számít. Csakhogy nem húsz középiskola van, hanem mintegy 920 oktatási helyszín. A legnagyobb probléma pedig nem az, hogy az elit magyar középiskolák esetleg valamivel rosszabbul teljesítenek – főként román nyelv és irodalomból –, mint a román középosztály hasonló intézményei. Hanem az, hogy az amúgy is rendkívül magas romániai lemorzsolódási és korai iskolaelhagyási mutatókhoz képest is rosszabbak ezek az arányok az erdélyi magyar oktatási rendszerben. Hogy egy számot mondjak: száz nulladik osztályt kezdő gyerekből Romániában 48-an érettségiznek le. Az erdélyi magyar oktatási rendszerben ez a szám mindössze 35. A magyar anyanyelvű romák mint alávetett csoport helyzetével szintén foglalkozunk, és az LMBTQ-jogokat is teljes mértékben felvállaljuk: kolozsvári magyar melegszervezetekkel együttműködve dolgozunk ezeken a kérdéseken. Egyelőre elsősorban értelmiségi csoportosulás vagyunk. A társadalomkutatók jelentik az egyik legnagyobb blokkot, mellettük ökológusok is részt vesznek a munkában, van egy erős zöld munkacsoportunk, és pedagógusok is csatlakoztak hozzánk. A következő fontos lépés az, hogy a pedagógustársadalmat valamilyen szinten megszervezzük. Ez egy mintegy tízezres népesség, az erdélyi magyar értelmiség legnagyobb csoportja. Ez egy nagyon nagy feladat, de látunk benne fantáziát. Bizonyos helyzetekben sikerült az RMDSZ saját sajtójával és kommunikációs apparátusával felvenni a valóságértelmezési küzdelmet. A magyarországi választások kapcsán, mindkét országban elmondtuk, hogy amikor az RMDSZ szavazatokat zsákol, az valójában a magyarországi illiberális rezsim pártállami működésének importja. Mert az RMDSZ egyszerre kampányol a Fidesz mellett, és jelenti a magyar állam meghosszabbított karját, Románia területén. Ezt szerintem elég sikeresen vittük be a nyilvánosságba. Az oktatáspolitikai és környezetvédelmi tematizációink is elég sikeresek voltak. A roma oktatási szegregációra vonatkozó kutatásunk is nagy visszhangot váltott ki, ahogyan a támogatáspolitikával kapcsolatos munkáink is. A mozgalmon belül kialakult egyfajta konszenzus arról, hogy megpróbálunk továbblépni egy olyan fázisba, amely – ha nem is közvetlenül politikai – ahhoz közelít. Elsősorban az aktív jogvédelem, a kisebbségi jogvédelem és más jogvédelmi tevékenységek irányába szeretnénk nyitni. Nem zárjuk ki azt sem, hogy valamikor közvetlenül politikai szerepet vállaljunk, de ennek még nem adottak a feltételei. Egyrészt az erőforrásaink ehhez egyelőre nem elegendőek, másrészt az sem kristályosodott ki, hogy egy ilyen szerepvállalás milyen irányt venne. Azt jelentené-e, hogy újragondoljuk az etnikai politizálást, vagy inkább valamilyen multietnikus politikai formáció felé nyitná meg az utat. Ebben az esetben a román progresszív szervezetek természetes partnereket vagy alternatívát jelenthetnének. Ugyanakkor egyelőre nem alakult ki olyan világos irány, amely mentén jó szívvel és kellő magabiztossággal el tudnánk indulni holnap vagy holnapután.
