A kormány megtalálta adekvát válaszát a kibontakozó olajválságra: havi ötezer forinttal támogatja meg a 150 lóerőnél alacsonyabb teljesítményű dízelautók tulajdonosait, elvégre autózni kell. Hogy miből számolta ki? (Matematikus ön?) Nem derül ki. Az alábbi bekezdésekben számokban elemzem, hogy mivel jár a kormány döntése, majd megpróbálom felfejteni, hogy milyen ideológiai álláspontot lehet kiolvasni belőle – és mi lehetne az alternatívája a Magyar-kormány eddigi legperverzebb újraelosztási intézkedésének.

Négy hónap. Szeptember, október, november és december során a dízelautók tulajdonosai fejenként 5000 forint állami támogatásban részesülnek – vannak kivételek, például a cégek által üzembentartott kocsik, aki a pontos részletekre kíváncsi, itt tájékozódhat. Az intézkedés célja, hogy a drasztikusan emelkedő üzemanyagárak miatt kompenzálják az autótulajdonosokat, magyarán az állam átvállalja bizonyos számú kilométer megtételét.

A kormányzat tehát támogatásra szoruló csoportként azonosítja a 150 lóerő alatti dízelautók tulajdonosait.

Ennek jegyében négy hónap alatt az állam mintegy 20 milliárd forintot tapsol el a célra.

Na de hány kilométert áll az állam?

Kezdjük az elején. Mennyi az annyi? A holtankoljak.hu szerint 2026. szeptember 22-én egy liter gázolaj 709,2 forintba került átlagosan. Ezen a ponton megengedhetünk magunknak egy kis tyúkbéljóslást a német benzinkútszövetség nyomán, amely szerint reális lehetőség az 1100 forintos üzemanyagár is. Ez alapján vegyük úgy, hogy átlagosan 900 forint lesz a dízel literje az elkövetkezendő négy hónapban. Ergo az összesen 20 000 forintból 22,2 liter üzemanyag jön ki – ha egyenletesen tankolnak az autósok.

Ennyiből egy 6 liter átlagfogyasztású – takarékosan vezetett – autóval uszkve 370 kilométert lehet megtenni, ami évi 25 000 kilométer futásteljesítmény mellett a négy hónap alatt megtett 8 333 kilométer 4,4 százaléka. Vagyis lófütty. Természetesen ennyi változó mellett nagy lehet a variancia, hiszen van, aki keveset vezet, van, aki többet, a dízel Suzuki WagonR+ jóval kevesebbet fogyaszt, mint egy 45 éves, közmondásosan tartós dízel Merci, de vélhetően többet is használják. De az egyszerűség kedvéért maradjunk csak az átlagoknál.

Társadalmunk alapja, az autó

A támogatás mellett érvelők azt szokták mondani, hogy de hát sok embernek elengedhetetlen az autó az életéhez. Ez a legtöbbször egyáltalán nem igaz: az autó túlnyomórészt luxus. Egy olyan tárgy, sőt: jelenség, amelynek terjedését az elmúlt évszázadban rengeteg marketinggel támogatták meg, és minden hozzá kapcsolódó dologgal (nyersanyagbányászat, infrastruktúrafenntartás, várostervezés, üzemanyaggyártás, nemzetközi kereskedelem… a sort végtelenségig lehetne folytatni) együtt gazdaságunk és kultúránk szerves részévé lett.

Az autósok rengeteg állami támogatásban részesülnek. Az állam és az önkormányzatok utakat tartanak fenn, építési előírások alapvetőnek veszik, hogy az épületek mellé bizonyos számú parkolót kell létrehozni, az utcák szélein parkolhatnak, rengeteg helyet elfoglalva a településekből, javarészt rájuk vannak szabva a közlekedési szabályok, hogy csak néhányat említsünk.

És kulturális szempontból: a fentiekkel összefüggésben mindenki elfogadja, hogy autó márpedig kell.

Hiszen hogy viszi iskolába 3 gyerekét a mozgássérült anyuka? Hát persze hogy autóval. Ha van rá pénze.

De lépjünk itt egyet hátrébb. Ők ugyanis a társadalomban szerencsére kisebbségben vannak – és ők valóban meg is érdemlik, hogy az állam segítséget nyújtson nekik. Például lehetne célzott támogatást nyújtani a rokkantigazolvánnyal rendelkezők autózásához, ahogy egyébként jelenleg is számos kedvezményben részesülnek.

Vagy ott vannak, akik kistelepüléseken élnek, ahol nincs normális tömegközlekedés, és 3 falura van a suli meg a bolt. Nekik is bizonyára nagy szükségük van autóra – továbbra is, ha egyáltalán van rá pénzük, és nem szívatják őket tök feleslegesen a műszaki vizsgaállomáson azzal, hogy kicsit kipörsent a rozsda a Zsiguli sárvédőjén. Ráadásul a szegények alacsonyabb értékű autói jellemzően benzinesek.

De most mégsem őket dobják meg pár liter üzemanyaggal, hanem mindenkit, akinek van 150 lóerő teljesítmény alatti dízelautója. Azt is, aki a városban mászkál vele tök feleslegesen, meg azt is, aki el nem tudja képzelni, hogy ne kocsival menjen vakációra. Vegyünk néhány példát, hogy milyen autók tulajdonosai részesülhetnek állami támogatásban: a legnagyobb használt autó-kereső honlap adatai szerint jelenleg 5300 ötmillió forintnál drágább, a támogatási feltételeknek megfelelő kocsit árulnak. De az Audi honlapján – rengeteget kellett kattintgatni, ne csinálja utánam senki – sikerült összekonfigurálnom egy vadiúj Q3-ast, amiért valamivel több mint 33 millió forintot kellene fizetnem. Ehhez mindössze bő 88 évig kellene félretennem a teljes havi fizetésemet, de legalább a tankolást támogatná az állam.

Egyrészt kételkedem abban, hogy egy ilyen autó tulajdonosa észrevenné az állam által folyósított havi 5000 forintot, abban pedig ugyancsak nem vagyok biztos, hogy bárki is méltányosnak találná, aki havonta megveszi a 9450 forintos vármegyebérletet.

Na de akkor mivel menjünk?

Elég olcsó érvelés felhozni, de a múlt század derekáról van erre pár elég adekvát válasz, amelyek akár ma is érvényesek lehet(né)nek. Ott van például a tömegközlekedés: az ember fogja magát, és felszáll a villamosra, vonatra, buszra vagy ami épp jár.

Csak viszonyításképp: húszmilliárd forintból 88 183 teljesárú éves országbérlet jönne ki, ezeket ki lehetne osztani akár rászorultsági alapon. A kedvezményes országbérletből kijönne 881 834. Ha a kormány a rászorulók közlekedését kívánná támogatni, szétoszthatna pár ilyet. Persze – nagyon helyesen – már így is rengeteg utazási kedvezmény létezik a közösségi közlekedésben, de ha annyira aggódik a kormány az emberek mobilitásán, miért nem támogatja a rászorulókat abban, hogy ne kelljen a nem létező autójukra támaszkodniuk – vagy erejükön felül fenntartani valami kohószökevény tragacsot?

Vagy azért kell az autó, hogy iskolába vigyék a gyereket? Fel lehet szállni gyerekkel is a tömegközlekedési eszközre, vagy ha elmúlt 10-11 éves, felszállhat akár maga is. Ráadásul ingyen. De mondok jobbat: lehetne követelni iskolabusz-rendszert ott, ahol jelenleg nincs, és nem váltak (vagy indultak) be a korábban beígért hivatásforgalmi járatok, amelyek állítólag valamennyi települést kiszolgál(ná)nak. Az iskolabuszra ráadásul nyugodtan fel lehet engedni magában is a gyereket – sőt, ha jól csinálják meg, mint anno az egyébként pocsék tömegközlekedési rendszerrel rendelkező Egyesült Államokban, még a szegregációt és a gyerekek közötti különbségeket csökkentő oktatáspolitikai eszközként is lehet használni, de ennek fejtegetése már messzire vezetne.

Nézzünk néhány további példát a közlekedés területéről. 20 milliárd forintból kijönne

• mintegy 46 kilométer nehéz terepen haladó vasúti mellékvonal teljes rekonstrukciója (Szokolyánál 7 kilométernyit mintegy 3 milliárdból újítottak fel);
• csaknem 11 új IC-vagon;
• kb. 200 új busz;
• a Gubacsi híd felújítása;
• vagy ha az egészséges közlekedést propagálnánk, 146 092 jó minőségű kerékpár.

De talán kicsit tágabbra is vehetjük a fókuszt – hisz nem a közlekedés a lényeg, hanem aki igénybe veszi.

A pénz nem számít… a politikai akarat annál inkább

Minden fenti fejtegetés csupán arra jó, hogy lássuk: milyen bődületes, pazarló böszmeség húszmilliárd forintot eltapsolni egy egyáltalán nem rászorultsági alapon kijelölt – és többségében valószínűleg egyáltalán nem rászoruló – csoport támogatására. A célcsoport számára aprópénz a támogatás, viszont jócskán lenne helye máshol. Mégis az a politikai döntés született, hogy az individuális közlekedést támogatják.

Nyilván rá lehetne fogni a kormányban ülő olajipari menedzserekre, hogy kedvezni akarnak az iparágnak, amelyből jöttek. De mélyebbre kell ásnunk. A kormány ideológiájára összességében világít rá, hogy a többnyire a középosztályt érintő problémára ad gyors – és egyébként haszontalan – választ az 500 milliárdos Havária Alap felhasználásával.

Mindeközben állítólag nincs pénz a szociális dolgozók béremelésére. Pedig dehogynincs.

Pénz mindig van, hogy mire jut, az pedig politikai döntés.

A kampányban azonnali 25 százalékot ígért nekik a Tisza – ezzel szemben a dízelautósok havi ötezres támogatásáról nem esett szó, most mégis kisegítik őket. A beígért béremelés négy hónappal számolva olcsóbb is lenne az autósok jutalmazásánál – mintegy 12 milliárd forintot kellene kicsengetnie az államkasszának. Igaz, azt utána is kellene fizetni, de társadalmi szempontból mindenképp hasznosabb, aki szerint meg nem, annak azt az érvet tudnám felhozni, hogy toll a fülébe.

De nemcsak a szociális szféráról beszélünk. A kormány 500 milliárdos Havária Alapját akár most rögtön szét lehetne osztani – az viszont ideológiai kérdés, mit tekintünk haváriának, és ebből fakadó politikai döntés az egyes összegek kiutalása. Haváriahelyzetet jelentenek a rohadó iskolák, alulfizetett pedagógusok és iskolai személyzet, ápolóhiány az egészségügyben, állami egyetemek dolgozóinak fizetése, az emelés után is nyomorgásra ítélt kisnyugdíjasok, hátrányos helyzetű gyerekek oktatása, rossz állapotú lakásállomány miatti energiaszegénység – hadd ne soroljam tovább, mert sírás lesz a vége, ha elkopik a klaviatúrám. Vagy nem jelentenek haváriát? Attól, hogy folyamatosan fennáll egy-egy krízis, és megszokjuk, nem ér minket váratlanul, nem hordozna magában veszélyeket? És az miért havária, ha a dízeleseknek kicsit mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk tankoláskor? Nem a lovon való fordítva ülésnek vagyunk tanúi? Megannyi területen lehetne sokkal hasznosabban elkölteni sok-sok milliárd forintot, még akkor is, ha már el is különítettek valamennyit a finanszírozásukra. És megint csak: politikai döntés kérdése, hogy hova és mennyi jut.

Nem ismerhetem teljesen a kormány problématérképét, az azonban bizonyos, hogy a Működő és emberséges Magyarország alapjai címen ismert dokumentumban voltak azért az autósok további megtámogatásánál előremutatóbb ígéretek is.

A kormány  ezzel a döntésével fityiszt mutat a rászorulóknak.

Miközben Magyar Péter a nép közé ereszkedik, és még szóba is áll velük, csak az imidzsén javít, az összeomlóban lévő szociális ellátórendszert a hátukon vivők életén aligha. A szelfit nem lehet megenni, telefonnal együtt lenyelni pedig köztudottan ártalmas az egészségre.

Láttunk már cifrákat a Fidesztől (vö. általános rezsicsökkentés), de ennél azért nehéz volna perverzebb újraelosztási intézkedést kitalálni. Ráadásul elérte a kormány, hogy legalább minimálisan egyetértsek Zsiday Viktor közgazdásszal, ami mégiscsak komoly teljesítmény.

Vésse a kormány döntését a fejébe mindenki, aki bármikor is autósüldözést kiáltana ezek után. Nekem így a végére pedig már csak egy fontos kérdésem maradt: szólt erről bárki is Vitézy Dávid közlekedési miniszternek, vagy a miniszterelnök Facebook-posztjából értesült róla?