A napokban relatív népszerűségnek örvendett Magyar Péter közösségi médiában megjelent legújabb kisvideója, melyben a miniszterelnök a parlament eldugott szegleteibe engedett betekintést követőtábora számára. A videóban az Országházat majdhogynem gyermeki kíváncsisággal fedezi fel, miközben megmutatja, ő is egy közülünk, halandó emberek közül: a kupola vaslépcsőin tériszonyos lesz, összefogdossa a százéves homlokzat alagsorban kiállított maradványait, és vigyorogva „ráhúz” a pincében talált félig teli borosüvegre, miközben végig Pócs Jánost oltogatja, nem utolsósorban pedig röhögcsélve mutogatja körbe nézőinek a parlament alagsori műhelyében kiragasztott meztelen nős plakátokat. Ez utóbbi némi negatív visszhangot váltott ki a közéleti diskurzusban, ugyanis újságírók és politikusok is kritizálták Magyar viselkedését a videóban, leginkább azért, mert nagy nyilvánosság előtt, miniszterelnöki személyében döntött úgy, hogy a megtekintésszámokért a nők tárgyiasításán poénkodik egyet.
Jelen írás amellett, hogy csatlakozik a feminista hőbörgéshez, képviseletelméleti és kommunikációs szempontokkal kívánja kiegészíteni a fentebbi nézőpontot.
Kezdjük talán magával a videóval. Magyar Péter teljes politikai karriere a közösségi médiából indul ki. Első nagy interjúját a Partizán YouTube-csatornájának adta, valamint kezdetben saját Facebookját használta fel arra, hogy szemléltesse többek között a szociális ellátórendszer, az egészségügy, és a gyermekvédelem problémáit. Kevesebb mint egy év leforgása alatt bejegyzéseinek népszerűsége még Orbán Viktor néhai miniszterelnökét is meghaladta. A Facebook a választási kampányban is nagy szerepet kapott, ott szervezte meg ugyanis Tisza -Sszigeteket. Magyar a különböző szakpolitikai ágazatok hiányosságai mellett rengeteg személyes tartalmat is posztolt, például gyermekeiről, barátnőiről, vagy éppen nyaralásáról. Az intenzív közösségimédia-kommunikáció a választások után sem apadt, sőt, teljes gőzzel beindult az influenszerkormányzás: a miniszterelnök élőben közvetítette a NER bukását.
Számos politikus oszt meg bejegyzéseket a közösségi médiában családja körében, vagy olyan helyzetekben, ahol hétköznapi tevékenységeket folytat (emlékezzünk Orbán Viktor benzinkutas vagy sonkafőzős videóira), vagy épp ahol a „színfalak mögé” enged betekintést. Ezekkel a tartalmakkal a szereplők igyekeznek egyfajta megközelíthetőséget sugallni választóik felé, azt, hogy „ők is egyek közülük”. Ilyen tartalomtípusba sorolható Magyar Országház-szafarija is. Igen ám, csakhogy ezek a videók egy utolsó képkockáig óvatosan megtervezett és felépített online perszóna részei. A politikus a bejegyzések segítségével kevés erőforrással, hatékonyan tudja közvetíteni választói felé, hogy „nézzétek, én is olyan vagyok, mint bárki más”. A backstage tartalmakkal pedig a transzparencia látszatát is képes fenntartani, hiszen úgy érezzük, mintha mi is ott lennénk a parlament pincéjében. Az ilyen videók segítségével a választók kicsit közelebb érezhetik magukat a politikusokhoz, amellyel az utóbbiak növelhetik az irántuk érzett elköteleződést és bizalmat, valamint az érzést, hogy a szavazók képviselve vannak általuk. Tehát tulajdonképpen egy teljesen bevett kommunikációs taktikáról van szó, melyet a politikai szereplői rendszeresen alkalmaznak a közösségi médiában. Akkor mégis mi a baj a videóval?
Az, hogy Magyar a nők tárgyiasítását használja fel az influenszerkedéséhez: a miniszterelnök minden bizonnyal azt gondolta, a magyar néplélekkel legjobban azonosulni a meztelen nős posztereken való rötyögéssel lehetséges. Ezzel azonban nemcsak saját magát, de az általa képviselni kívánt tábort is megalázta, hiszen már a jelenet elején elhangzik a politikus sztereotíp megjegyzése (hol a meztelen nős poszter?), amely árulkodó jele annak, hogy valójában hogyan is tekint a kétkezi munkásokra Magyar Péter. Nem mindegy az sem, hogy Magyarország miniszterelnöke a nyilvánosságban hogyan kommunikál a nőkről. A videót ért kritikák nagy részének ugyanis nem az volt a problémája, hogy a parlament egy eldugott pincehelyiségében autósmagazinokból kivágott meztelen nős képek vannak, hanem hogy ezt a miniszterelnök röhigcsélve közvetíti több mint másfél millió követőjének. Pedig lehet olyan tartalmat is csinálni, amiben egy politikus emberközeli módon viccelődik a melósokkal, és közben nem csöcsöket mutogat a kamerába.
A jelenet egy másik emblematikus pillanata, mikor a műhely egyik munkatársa megjegyzi, hogy amíg Forsthoffer Ágnes arra járt, addig leszedték a pucér nőket a falról, nehogy a házelnök az eltartott kisujjával megbotránkozzon a fedetlen női testeken. Erre Magyar játékosan összekacsint a kollégával, mint akik kicselezték a szigorú tanárnénit azzal, hogy a hátsó padsorban tízóraiztak. Ettől a jelképes gesztustól ugyanakkor csak még kínosabbá válik, hogy a miniszterelnök jó ötletnek tartotta, hogy a posztereket megossza a teljes magyar nyilvánossággal. Hiába ül tehát több női képviselő a parlamentben mint a rendszerváltás óta valaha, a pincében azért a csöcsös posztereken röhög a miniszterelnök a fiúkkal, de ha valamelyik képviselő asszony esetleg letévedne, akkor legalább eldugják őket.
A videót kritizáló hangok legnagyobb problémája ugyanakkor nem az, hogy Magyar mit csinál, hanem hogy mit nem. Ugyanis miközben ilyen és ehhez hasonló prémium tartalmakkal pörög az influenszerkormányzás, az a szerencsétlen Isztambuli egyezmény még mindig nem képezi a magyar jogrend részét, ráadásul ott van a Fidesz-kormány teljes hagyatéka, amely az elmúlt 16 év alatt fokozatosan építette le a nők jogait. Hogy csak néhányat említsek: napjainkban még mindig rendszerszintű a szülészeti erőszak, egész Európában csak nálunk vényköteles a sürgősségi fogamzásgátló, aminek felírását az orvos kénye-kedve szerint akár meg is tagadhatja. A magyar nők több mint fele élt már át valamilyen fajta erőszakot partnerétől, de az állam még mindig nem véd meg az elkövetőktől: a rendőrfőnök kékharisnyázik, a törvény pedig kimondja, ha nem ellenkezel elég hangosan, akkor nem is történt erőszak. Ám ahelyett, hogy a kormány ezekkel foglalkozna, inkább papokkal, szélsőjobboldali és a volt fideszes vezetéshez kötődő szervezetekkel vitatja meg az abortusztörvényt. Ja, és a pincében rötyög a meztelen nőkön.
Szerinted is hiányoznak a véleményformáló nők a közéletből, az újságok hasábjairól és a stúdiókból? Pedig lenne mit mondaniuk, de szót és valódi figyelmet kapniuk jóval nehezebb, mint a férfiaknak? A Mércében szeretnénk, ha nagyobb teret adhatnánk a rendszerkritikus női hangoknak, ez a célja női publirovatunknak is.
A fenti cikk a Heinrich Böll Alapítvány prágai irodájával együttműködésben jött létre. A szöveg tartalma nem feltétlen tükrözi az Alapítvány álláspontját.