Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Fegyverek ideje

A hetvenes évek Olaszországában a különböző csoportokat nem az erőszak felvállalása vagy „elítélése” különböztette meg egymástól, ez még igen távol van mai korunktól, ahol a társadalom féken tartásának egyik legfontosabb elemévé vált a moralizáló, absztrakt erőszakellenesség.

„Kevesebbért is vágtunk már le fejeket”

Hallották? Már megint megtörtént. Bárhol elkezdődhet. Senki sem érti hogyan, de egyszer csak égnek az autók, „az átlagos emberek” kimennek az utcára, elfoglalják a kereszteződéseket, nekiesnek a rendőröknek, vagy csak egyszerűen kinyitják végre a szájukat.

Szabotálni a társadalmat, amely szabotálja életünket – Az olasz hosszú ’68, negyedik rész

Minden visszaemlékezés megegyezik abban, hogy példátlanul lelkesítő korszak volt ez, egy új élet keresése: azonnal és minden rendelkezésre álló eszközzel, a „kommunizmus a mindennapokban”. Hát igen: Olaszországban a hetvenes évek elején-közepén valami teljesen más, valami teljesen új kezdődött el.

„…Nasce il partito dell’insurrezione” – az olasz hosszú ’68, harmadik rész

A hatvanas évek másról sem szóltak mint a tömegmunkások harcairól, akik szemben elődeikkel, a szakképzett, szervezett, büszke munkásöntudattal rendelkező munkásokkal, már távolról sem akarták a gyárakban leélni az életüket, hogy a korban használt nyelvvel éljünk: „a munkásöntudat átugrásával proletáröntudatra tettek szert”.

„No alla scuola dei padroni” – az olasz hosszú ’68, második rész

Az olasz diákforradalmárok szerint az egyetem legkevésbé volt az emancipáció útja, a munkásosztályt pedig nem megismerni kívánták, mint Franciaországban valamiféle mitikus képződményt, hanem a lehető legjobban ismerték, mint tömegmunkást a mindennapjaikból, a teoretikus leírását pedig az operaismóból.