Debord-nál nem meggyőzésről van szó még a legfontosabb teoretikus dolgaiban sem: hanem arról, hogy kedvet csináljon, hogy értéket adjon a lázadásnak, a boldogság keresésének, a vágyak megélésének.
A tőkés termelési mód irracionális eredményeit koherensként, racionálisként és vitathatatlanként állítja az atomizált tömegek elé, ahol már a termelők közti minden közvetlen kommunikáció megsemmisült a közösségiekkel egyetemben.
Vannak, akik lassan belenyugszanak a világ állásába, és vannak, akik az ellenségeskedést választják: Guy Debord az utóbbiak közé tartozott.
Mindig van abban valami szomorú, amikor egy nép, mely mióta világ a világ, a barikádok emeléséhez értett a legjobban, leteszi a fegyvert, és inkább felejteni, mint emlékezni próbál.
Október 16 óta nem telik el úgy nap, de talán óra sem, hogy Macron és kormánya ne jönne elő újabb betiltásokkal és bezárásokkal, újabb és újabb elképesztő mondatokkal, azaz ne használná ki iszlamofób ámokfutásra a helyzetet.
231 éve kezdődött a francia forradalom. Hosszú olvasmány a forradalom első négy évéről, ami azóta is minden rendes népfelkelésben csak ismétli magát.
„Az általános sztrájk egy mindenhol és sehol sem jelen levő forradalom, ahol a termelőeszközök kisajátítása házról házra, utcáról utcára, kerületről kerületre történik… Megvalósul a pékek minden csoportjának szabad egyesülése minden pékségben, a lakatosok minden csoportjának minden lakatosműhelyben, egy szóval: a szabad termelés.”
A ceremóniák negyvenöt éves történetének legszebb képe – Adèle Haenel, ahogy leereszkedik a lépcsőkön, megtapsol titeket és innentől végre tudjuk, hogy hogyan működik ez a dolog, ahogy valaki lelép és azt mondja nektek: „szart”.
Az antiglobok számára a globalizációt a neoliberális globalizáció jelentette, a tőkés rendszer neoliberalizmussal való azonosítása azonban életveszélyesnek bizonyult.
A minden állampolgárának egyenlő politikai és szociális jogokat nyújtó állam az egyedüli realitás. Ez az állam lehet két nemzetre alapuló, föderális, konföderális vagy éppen teljesen újszerű.