Heten tárgyaltak 2014. május 8-án egy berlini irodában, a Bundestag épületétől pár sarokra. Köztük három amerikai, három német és egy izraeli férfi – utóbbi Raanan Eliaz, a European Leadership Network (ELNET) társalapítója és akkori igazgatója. A találkozót azért tartották meg, hogy előmozdítsák az Európa befolyásos országai és Izrael közötti kapcsolatok épülését. Eliaz, a vörös hajú, fiús külsejű amatőr költő Ciszjordánia egyik első izraeli telepén nőtt fel. Korábban az AIPAC (American Israel Public Affairs Committee), az USA vezető izraeli lobbiszervezetének munkatársa volt, valamint az izraeli miniszterelnökségen is dolgozott.

A tárgyaláson készült jegyzetek szerint Eliaz a közös célért dolgozó nemzetközi hálózatok előnyeit hangsúlyozta. Azt is kiemelte, hogy még nincs olyan német-izraeli barátságra épülő szervezet, mely „kifejezetten a döntéshozókat célozná”. Az aznapi tárgyalás célja volt, hogy az ELNET német fejezetének megkezdésével mindezt orvosolják.

Az ELNET 2007-es alapítása mögötti elképzelés az volt, hogy Európában is meghonosítsák az Izrael-párti lobbizás bejáratott gyakorlatait, az AIPAC stratégiáját követve. Az AIPAC befolyása nyomán Izrael támogatása előnyössé, nyilvános ellenzése pedig költségessé vált az amerikai politikusok számára:

a szervezet nagyösszegű támogatásokhoz juttatott politikai jelölteket, és agresszív médiakampányokat folytatott. Európában azonban, ahol kisebb a zsidó érdekközösség, illetve a politikusok is kevésbé függenek a donorok támogatásaitól, akkoriban még nem volt megágyazva az ilyesfajta politikai ügyleteknek. Az ELNET éppen ezért olyan vagyonos európaiakat toborzott, akik szimpatizáltak Izraellel, és arra bátorította őket, hogy vegyenek részt az AIPAC modelljén alapuló adományozói kampányokban. A szervezet más módokon is igyekezett befolyást gyakorolni az európai politikusokra, többek között teljes költségtérítésű utazásokat szervezett Izraelbe.

Ma az ELNET több tucat alkalmazottal és hat európai irodával rendelkezik (Párizsban, Berlinben, Brüsszelben, Londonban, Varsóban és Rómában), illetve van egy a Tel Aviv-i központi irodája és egy New York-i kirendeltsége is (Friends of ELNET néven bejegyezve). Éves költségvetését – mely az utóbbi években a húszmillió dollárt is elérte – nagyrészt amerikai donorok biztosítják, kihasználva a külföldi adományozás adómentességét. Bár hivatalosan minden iroda függetlenül működik, az igazgatótanácsok csaknem mindegyikében helyet foglal egy amerikaiakból és izraeliekből álló szűk kör.

Németország nem volt mindig Izrael szövetségese

Ma Németország Izrael legnagyobb szövetségesének számít az Európai Unión belül, külpolitikájában kiemelt szerepet játszik Tel Avivval való kapcsolata. Ez azonban nem volt még így, mikor az ELNET a 2010-es évek elején megkezdte németországi tevékenységét. Az ország kiemelt elköteleződése a nemzetközi jog iránt sokszor kellemetlen helyzetbe hozta a német politikusokat, ha Izrael gyarmatosító törekvéseiről volt szó. Például 2012-ben Sigmar Gabriel, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) akkori vezetője „apartheid rezsimnek” nevezte Izraelt, miután meglátogatta Hebron palesztin városát; és a közfelháborodás ellenére sem kért elnézést. Két évvel később, a Zöldek politikusa, Volker Beck lépett fel nyilvánosan Izrael ellen, aki akkor a német-izraeli parlamenti baráti csoport elnöke volt. Beck azért kampányolt, hogy Izrael csak abban az esetben juthasson katonai segítséghez, ha felfüggeszti telepes tevékenységét.

Csupán néhány év kellett ahhoz, hogy az ilyen politikai álláspontok fenntarthatatlanná váljanak.

Hat évvel hebroni látogatása után Gabriel már nem töltött be köztisztséget, hanem az Atlantik-Brücke nevű transzatlanti lobbicsoport vezetését készült átvenni. Ekkor már kötelességének érezte a bocsánatkérést korábbi kijelentései miatt. Nem sokkal ezután az ELNET egyik ösztöndíjprogramjának védnöke lett, amely német újságírókat utaztat ki Izraelbe. Beck pedig Izrael egyik leglelkesebb támogatójává vált, és több forrás is megerősítette, hogy a berlini ELNET-iroda igazgatói posztjára is esélyes volt 2019-ben.

Ezt a német külpolitikai fordulatot természetesen nem egyetlen dolog idézte elő. Ugyanakkor fontos látni, hogy időben egybeesett számos új berlini lobbiszervezet megerősödésével, különösen az ELNET térnyerésével.

Eliaz személyes weboldala^[1] szerint az ELNET munkatársaként folytatott

„következetes tevékenysége… a német politikai vezetés legmagasabb szintjein”, hozzájárult „a[z Izraelt bojkottáló] BDS-mozgalommal^[2] szembeni agresszív politika” elfogadásához.

Valamint „még a német politikai spektrum szélsőbaloldalán álló Die Linke is… a BDS ellen foglalt állást egy példátlan nyilvános lépés keretében”.

2017-ben az ambiciózus Carsten Ovens, aki 2015 óta a kereszténydemokrata CDU hamburgi képviselője volt, elsőként terjesztett be egy BDS-t ellenző határozatot német törvényhozási testületben. Hasonló határozatok a tartományi parlamentekben is széles körű támogatást kaptak. Végül 2019 májusában a teljes Bundestag is elfogadott egy határozatot, mely antiszemitának minősítette a mozgalmat. Ovens ugyanebben az évben az ELNET németországi vezérigazgatója lett. Posztját egy évig párhuzamosan töltötte be hamburgi parlamenti tisztségével együtt, mivel erre a németországi laza lobbiszabályozás lehetőséget adott.

Nyitottság a párbeszédre

Az ELNET német szervezete a kezdetektől fogva politikailag függetlenként keretezte magát, és hangsúlyozta, hogy bármely politikai párt esetében nyitott a párbeszédre, kivéve a szélsőjobboldali AfD-t. Ahogy más országokban is, fő tevékenységeként izraeli utakat szervezett parlamenti delegációk számára: 2014 és 2018 között legalább 36 Bundestag-képviselő látogatott el Izraelbe teljes költségtérítés mellett.

Ovens vezetése alatt jelentősen megnőtt az utazások száma, és a programok témáit a Bundestag különböző bizottságainak hatásköréhez igazították – például egészségügy, klímaváltozás, innovatív várostervezés –, valamint külön utakat szerveztek újonnan megválasztott képviselők számára. Az idei év márciusáig körülbelül 160 német parlamenti képviselő vehetett részt ELNET-delegációkban (főleg a Bundestagból, de a helyi törvényhozásból és az Európai Parlamentből is).

A németországi ELNET mindezek mellett egy „stratégiai párbeszédsorozatot” is szervezett, melynek megbeszélései zárt ajtók mögött történtek izraeli tisztviselőkkel (gyakran a német hadügyminisztérium egyik intézményének, a Biztonságpolitikai Szövetségi Akadémiának bevonásával). De nyilvános kampányok is zajlottak az „antiszemitizmus elleni küzdelem” és a „békés vallási együttélés” jegyében. A „Kérdésfal” kampány keretein belül például – melyet helyi önkormányzatok társfinanszíroztak – több száz poszter jelent meg olyan ártalmatlannak látszó kérdésekkel, mint hogy „Ehetnek a zsidók sajtburgert?” vagy „Harry Potter tényleg zsidó?”. A kampány weboldalán azonban olyan irányított kérdéseket is lehetett találni, mint hogy „Izrael tényleg apartheid állam?” vagy „Izrael valóban népirtást folytat a palesztinok ellen?”. Mindkét kérdésre határozott „Nem” volt a válasz.

Ovens, a sikeres üzletkötő elérte, hogy a nemzetközi lobbiszervezet, melyet nagymértékben befolyásolnak nemzetközi partnerei és túlnyomórészt amerikai donorok finanszíroznak, egy független és helyi think tankként legyen eladva. Soha nem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy az ELNET a német minisztériumoktól közpénzben részesül, és szorosan együttműködik az állami szervekkel. Privát beszélgetések során biztosította partnereit arról, hogy támogatja a „kétállami megoldást” (azaz, hogy egy izraeli és egy palesztin állam jöjjön létre a korábbi Palesztin Mandátum területén – a ford.). Ovens időnként Netanjahut is kritizálta, az ELNET izraeli delegációi pedig 2012-ig a palesztin Ramallahba is kitérőt tettek, hogy találkozzanak a Palesztin Hatóság képviselőivel.

Az ELNET jobbratolódása

Mindeközben

az ELNET, annak ellenére, hogy Németországban a nyílt párbeszéd támogatójaként keretezte magát, egyre inkább a jobboldalra tolódott.

Bár a szervezetet kezdettől fogva szoros kapcsolat fűzte a politika jobboldali szereplőihez, Eliaz elmozdításáig mind az izraeli, mind az amerikai vezetőség aktívan kereste a kapcsolatot centrista és balközép izraeli politikusokkal is. Belsős dokumentumok szerint Eliazt „bizalommal való súlyos visszaélés” miatt távolították el vezetői pozíciójából. Ezután az ELNET szélesebb politikai spektrumot célzó törekvése fordulóponthoz érkezett, mely egybeesett az Izrael-párti érdekérvényesítés jobboldali fordulatával Donald Trump megválasztása után.

Az ELNET egyre befolyásosabb – és egyre jobboldalibb – izraeli irodáját ezt követően David Siegel (2016-2020) vezette, akit közeli kapcsolat fűzött a Jiszráel Béjtenu [Izrael a Hazánk] nevű vehemens jobboldali párthoz. Majd Sáj Bazak (2020-2022) következett, aki a szélsőjobboldali Jesa Tanács (a ciszjordániai telepesek ernyőszervezetének) szóvivője volt. Bazak Netanjahu médiatanácsadójaként is dolgozott a miniszterelnök első regnálása során a ’90-es évek végén.

Őket követte Emmanuel Navon (2023-2025), aki sok éven keresztül egy megosztó think tank, a Kohelet vezető munkatársa volt. Általánosan elfogadott például, hogy

a Kohelet tevékenységéhez fűződik a 2023-as igazságszolgáltatási reform, mely csorbította az izraeli legfelsőbb bíróság abbéli jogát, hogy bizonyos kormányzati döntéseket felülvizsgáljon.

Navon nyíltan kiállt Ciszjordánia annektálása és az afrikai menekültek Izraelből való kiutasítása mellett. Az ELNET igazgatói hatáskörében arról beszélt, hogy „a fiatalság nyugati civilizáció iránti büszkeségét újjá kell éleszteni”, hogy a „woke-izmus ópiuma” elleni harc sikeres lehessen^[3]. Később azon dolgozott, hogy a franciaországi ELNET számára egy új think tanket hozzon létre, kifejezetten azzal a céllal, hogy előmozdítsák „Izrael október 7. utáni külpolitikai stratégiáját, és megvédjék a nyugati civilizáció értékeit”. 2026 márciusában kinevezték Japán izraeli nagykövetének.

Az ELNET új irányvonala nemsokára európai tevékenységeiben is megmutatkozott. A ramallahi látogatások kikerültek az Izraelbe utazó delegációk programjaiból, a progresszív és baloldali pártok (például a Merec és az Izraeli Munkáspárt) képviselőivel történő találkozások megritkultak, helyettük egyre több jobboldali gondolkodó és aktivista kapott meghívást, hogy a delegációkkal találkozzon. 2025 volt az első olyan év, amikor az ELNET nyilvánosan is delegációt vitt a Ciszjordániában található izraeli telepekre és azok politikai vezetőihez.

Mindeközben az ELNET szorosabbra fűzte kapcsolatait az izraeli fegyveriparral is, és Izraelt a háborús válsággal küzdő EU nélkülözhetetlen szövetségeseként tüntette fel.

Gyorsan reagált, hogy nyerészkedhessen az európai katonai fegyverkezésen Ukrajna 2022-es orosz megszállását követően. Mindezt annak ellenére, hogy Izrael egyébként megtagadta, hogy részt vegyen az Oroszország elleni nemzetközi szankciós lépésekben, vagy hogy közvetlenül lássa el fegyverrel Kijevet. Az ELNET önbevallása szerint fontos szerepet játszott Izrael történelmének legnagyobb fegyverkereskedelmi üzletében, melynek során az állam csaknem 3,5 milliárd euró értékben adott el rakétavédelmi rendszereket Németországnak.

Míg Izrael társadalma fel sem fogta igazán az emberáldozatok nagyságrendjét a Hamász 2023. október 7-ei támadását követően; az ELNET hálózata, melyet türelmesen építettek vezetői az azt megelőző évtizedben, gyorsabban reagált, mint a legtöbb állami szerv. Október 9-én, délben, Bernard-Henri Lévy francia filozófus már az egyik legsúlyosabb támadás helyszínén, Szderóton volt az ELNET által szervezett utazása keretében. Majd „vészhelyzeti szolidaritási missziókat” indítottak: látogatások folytak az elpusztított kibucokba és a Tribe of Nova fesztiválján történő mészárlás helyszínére, a Gázai övezethez közel. A résztvevők védőfelszerelést viseltek, és az ELNET pisztollyal felfegyverzett munkatársai kísérték őket. A tényfeltárás során készített interjúk megerősítették azt is, hogy a látogatók egy részét halottaskamrákba és a Súra katonai bázisára is elvitték, ahol az izraeli hadsereg központot hozott létre az áldozatok azonosítására.

A következő hetekben és hónapokban Netanjahu kormánya, időnként teljesen nyíltan, nyilatkozott arról, hogy szükség van a nemzetközi közvélemény felkészítésére a tervezett megtorlás léptékét illetően. Az ELNET, az AIPAC mellett, készen állt arra, hogy ehhez hűen asszisztáljon.

Ahogy a gázai pusztítás egyre súlyosabb mértékeket öltött, úgy vált minden addiginál fontosabbá az ELNET befolyása a politikai döntéshozókra.

Az Egyesült Államok Demokrata Pártjának vezető politikusai közül már többen az AIPAC befolyása ellen fordultak, az ELNET nevét azonban mindeddig sikerült tisztán tartani. Bár az európai közvélemény egyre inkább kritikus Izrael Gázában és más területeken folytatott háborús akcióival szemben, a progresszív politikusok Európa-szerte továbbra is szorgosan látogatják az ELNET eseményeit, és vesznek részt utazásokon, melyeket egy túlnyomórészt Trump-támogatók által fenntartott és telepesek által vezetett szervezet finanszíroz.

Yossi Bartal független újságíró Berlinben. A cikk tényfeltáró munkáját a IJ4EU finanszírozta. A tudósításban közreműködött Guli Dolev-Hashiloni. A cikk eredeti, hosszabb változata 2026. március 27-én jelent meg a The Diasporist weboldalán (thediasporist.de), mely egy német politikai és kultúrkritikai portál.