Október 27-én parlamenti választásokat rendeztek Izraelben, mely kiugróan magas részvétellel zajlott. A várakozásoknak megfelelően egyik nagyobb politikai tömörülésének sem sikerült a kormányalakításhoz elegendő számú képviselőt a Knesszetbe juttatni. Korábban arról szóltak a hírek, hogy az arab pártok lehetnek a királycsinálók, de ezek a várakozások hamisnak bizonyultak.

Netanjahu jobban szerepelt a vártnál

Ahogy tavasszal Magyarországon, Izraelben is nagy várakozások övezték a választást: sokan Izrael történetének eddig leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnökének, Benjamin Netanjahu regnálásának végét remélték. A választásokat megelőző időszakban úgy tűnt, hasonlóan alakulnak a politikai folyamatok mint Magyarországon. A közbeszédben erősödő Netanjahu-ellenesség érződött, a mértékadó közvélemény-kutatások pedig az ellenzék fölényét mutatták, még a választást megelőző napon is.

Ehhez képest hidegzuhanyként érhette az ellenzéket, hogy Netanjahu pártja, a Likud 27 képviselői helyet szerzett meg az elérhető 120-ból, míg az ellenzék legerősebb alakulata a Jásár! (Egyenesen!), Gádi Eizenkot miniszterelnök-jelölt vezetésével csak 21-et. Netanjahu ötpárti szövetsége 53 képviselői hellyel zárt, az ellenzéki blokk pedig 48-cal. Mindkét képviselőcsoport tehát – a kutatók várakozásainak megfelelően – elmaradt a stabil kormány többséget jelentő 61 mandátumról, de Netanjahu számára erős legitimitást jelent, hogy jobb eredményt ért el, mint az ellenzéke.

A választás legnagyobb meglepetését azonban az arab szavazók rekord részvétele jelenti, akik 75-80% körüli arányban járultak az urnákhoz,^[1] míg a korábbi legmagasabb arány 65% volt 2020-ban. A rekord részvétel az elsősorban a beduin közösség körében népszerű, kormányzati szerepet is ambicionáló Ra’am pártnak 8, a Hádás, Tál és Balad pártok alkotta Közös Listának pedig 11 képviselői helyet jelentett.

Az arab formációk kiugró sikerére válaszul a Likud szavazatvásárlással vádolta meg a pártokat és katari valamint török befolyásolási kísérleteket emlegetett. Izrael belbiztonsági szolgálata, a Sin Bét vizsgálatot folytatott, de nem találta Netanjahuék vádjait megalapozottnak.

A választók nem kívánták lezárni a Netanjahu-korszakot

Benjámin Netanjahut 1996-ban választották először Izrael miniszterelnökévé és három felvonásban eddig majdnem 19 évig töltötte be a posztot. A kampányban ellenzéke mindenáron felelőssé akarta tenni őt a 2023. október 7-i eseményekért, és azt állította a Hamász, Libanon és Irán elleni hadjáratai nem hozták meg a várt sikereket.

Ugyan Netanjahu és szövetségesei valóban veszítettek a 2022-es támogatottságukból – akkor 64 képviselői helyet szereztek –, de elkerülték az összeomlást, és így is övék lett a legerősebb blokk. Felmérések szerint a nemzetbiztonság kérdése volt a döntő a választópolgároknak, akik továbbra is legnagyobb számban Netanjahuban bíznak, az október 7-i események dacára.
A miniszterelnök iránt tanúsított bizalom annak ellenére él, hogy szintén előkelő helyen szerepelt a fontos témák között a minden zsidóra kiterjedő sorkatonaság kérdése is, pedig Netanjahu két ultraortodox szövetségese (Sász és UTJ) a legerősebb kerékkötője a kötelezettség kiterjesztésének.

Bár az ellenzék megfeszített kampányt folytatott, sok hibát is elkövetett. Kiválóan megszervezte a külföldön élő izraeliek hazaszállítását, akik a szavazókorú népesség mintegy 10%-át teszik ki, és jellemzően az ellenzékhez húznak.

Ugyanakkor a töredezettségükön nem tudtak úrrá lenni, és nem volt egyértelmű vezetőjük sem. A világsajtó Eizenketot nevezte kihívónak, de Naftali Benet, korábbi miniszterelnök is pályázott a címre, mely döntést a pártok a választás utánra halasztották.

Az arab pártok kiugró sikere két, látszólag egymásnak ellentmondó körülménnyel magyarázható. Az eredményeket sok Izrael-párti megszólaló bizonyítékként igyekezett beállítani az izraeli arab közösség teljes egyenlőségére és a társadalomban való beágyazottságára.

Bizonyos szempontból igazuk van, a minden várakozást felülmúló részvétel azt mutatja, hogy az arab közösségnek van bizalma az intézményekben és az őket képviselő pártokban is. Ugyanakkor a felmérések és az arab választókkal való számtalan interjú azt mutatja, a félelem volt a közösség legerősebb motivációja.

A 2022 óta fennálló kormányban nemzetbiztonsági miniszterként tevékenykedik Itamar Ben-Gvir (Ocma Jehudit – Zsidó erő, 7 képviselő) és pénzügyminiszterként Becálel Szmotrics (Vallásos Cionista Párt, 6 mandátum). A két szélsőséges, arab-gyűlölő politikus és párt soha nem látott ellenségességet tanúsított Izrael kétmillió arab állampolgára felé. Ben-Gvir többször hangsúlyozta, a zsidóknak több joga kell, hogy legyen mint az araboknak, és folyamatosan nyíltan rasszista kirohanásokat intézett. A beduin közösséget pedig folyamatosan házaik elbontásával és szisztematikus rendőrterrorral zaklatta.

Az arab pártoknak nem osztanak lapot – pedig az ellenzéki szavazók többsége támogatja az együttműködést

A patthelyzet feloldására különböző forgatókönyvek készültek. Kézenfekvő lett volna, hogy Eizenkot az arab pártok külső támogatásával alakít kormányt, de az elemzők erre szinte semmilyen esélyt nem látnak, és ellenzéki politikusok is elzárkóztak a lehetőségtől a választás óta tett nyilatkozataikban. Naftali Benet és a szekuláris szélsőjobboldali ellenzéki párt, a Jiszráél Béjténu (Izrael a hazánk – 7 képviselő) vezetője, Avigdor Liberman is kizárta, hogy akár külső támogatást elfogadjanak az arab pártokkal.

Az arab vezetők Mánszur Ábász (Ra’am) és Juszef Dzsabarin (Közös Lista) korábban felajánlották támogatásukat Netanjahu elmozdításához, de mostanra már mindketten esélytelennek tartják a lehetőséget. Egyedül a baloldali Demokraták párt (8 mandátum) listavezetője, Jáir Golán kampányol fáradhatatlanul az ellenzéki pártok és az arab formációk közötti együttműködésért.

Bár a Demokratákon kívül minden ellenzéki politikus vonakodik, vagy egyenesen kizárja az arab pártokkal való együttműködést, civilek kis létszámú tüntetést már tartottak Tel Avivban és Jeruzsálemben is, hogy egy arab-zsidó egységkormányért tüntessenek. A jeruzsálemi Héber Egyetem felmérése is azt mutatja, hogy az ellenzéki választók 60%-a támogatja az ellenzéki blokk és az arab pártok együttműködését.

A választások után felmerült egy nagykoalíció lehetősége is az ellenzéki blokk és Netanjahu részvételével. Az elképzelés szerint Eizenkot, Benet és Lieberman pártja a Likuddal lép szövetségre, így kiszorítva a kormányból a két legszélsőségesebb pártot és az ultraortodoxokat is.

Elemzők szerint azonban ez a forgatókönyv sem reális. A Benettel közösen induló, szintén korábbi miniszterelnök, Jáir Lapid biztosan nem hajlandó közös kormányt alakítani Netanjahuval, és a Jásár! több képviselője is jelezte, hogy elhagyja a frakciót nagykoalicíós tárgyalások esetén.

Az új összetételű Knesszet november 10-én ülésezik először. Bármilyen formális együttműködés előtt fontos kérdés lesz, hogy az ellenzéki és arab képviselők elmozdítják-e a Knesszet jelenlegi szóvivőjét, Amir Ohanát. Azonban ha a kormányalakítás nem lesz sikeres, 2027 elején újabb választást írhatnak ki.

A megismételt választás egyedül Netanjahunak kedvezne.

Az ellenzéki pártok biztosan kevesebb külföldön élő izraelit tudnak majd meggyőzni, hogy az országba repüljön a szavazásra – külképviseleti szavazás csak a hivatalos kirendeltségben dolgozó állampolgárok számára lehetséges. Az arab pártok sem biztos, hogy ugyanilyen sikerrel tudnák mobilizálni szavazóikat.