Miért sikertelenek az iráni rezsim elleni tiltakozások, ha mégoly erős társadalmi támogatottsággal is bírnak? Hogy lehetséges, hogy a sah uralmát, akinek kegyetlen rendőrállamára az idősebbek még emlékeznek, 2026-ban már sok iráni visszakívánja? És miként oldható fel az az ellentmondás, hogy míg az iráni nők szélsőséges patriarchális elnyomásban élnek, mégis több nő jár egyetemre Iránban, mint a térség legtöbb országában? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre adtunk választ a Forráspont legújabb részében, melyet éppen azokban a napokban vettünk fel, amikor az USA és Irán megkötötte a tűzszünetet.

A nyugati – és magyar nyelvű – médiában Irán mint különösen kegyetlen rezsim jelenik meg, amely elfojtja a nők önrendelkezési törekvéseit, és veszélyt érezve kíméletlenül lép fel ellenzékével szemben. Mindez igaz, a fősodratú média mégis hiányos képet fest. Az iszlamista rezsimnek az országot lerabló birodalmi politika, a forradalmi baloldal megosztottsága, az iszlamisták következetes stratégiája és vezetőjük, Homeini fondorlatos taktikája ágyazott meg. Erről a történetről – az iráni nemzeti és kommunista mozgalmak harcáról a perzsa olajért és az ország önrendelkezéséért, az ’53-as amerikai-brit puccsról, majd a birodalmi alávetettséggel szakító ‘79-es forradalomról, a forradalmi baloldallal való leszámolásról és az iszlamista rezsim megszilárdulásáról – a Forráspont előző adásában beszélgettünk, elsősorban Vincze Csaba szerkesztőtársunk ismereteire támaszkodva.

A ma ismert iszlamista rezsim megszilárdítására az irak-iráni háború nyújtott lehetőséget. A forradalmi baloldal mindvégig támogatta Homeinit: úgy vélték, a sah megdöntése után lesz lehetőség demokratikus körülmények közt küzdeni a társadalom felszabadításáért. Az internacionalista és a nemzeti irányultságú forradalmi baloldali csoportokat azonban Szaddám Huszein iraki vezető az USA biztatására indított inváziója egymás ellen fordította. A túlélésért vívott küzdelem lehetőséget adott arra, hogy Homeini leszámoljon a forradalmi baloldallal, és legális ellenzékét szűk mezsgyére szorítsa.

Noha a rendszer megtűr egyfajta pluralitást – egyenlőtlen küzdelemben küzdenek egymással konzervatív, technokrata, reformista és populista csoportok –, a rezsim tesz arról, hogy a rezsimet kikezdeni képes ellenzék ne jöhessen létre.

„A rendszer úgy van kitalálva, hogy kijátssza egymás ellen a különböző csoportokat”

– mondta Csaba. Az államhoz és a rezsimhez hű tőkés csoportokhoz kötődő intézmények – a Forradalmi Gárda, a Baszidzs nevű paramilitáris forradalmi egységek pedig átszövik, kooptálják a társadalmat, és megvédik a rezsimet, ha szükséges.

Az iszlamista rezsim kapcsán a legtöbbet a nők elnyomásáról hallani, holott – amint 1979-re visszatekintve Csaba felhívta a figyelmet –

„a városi, fiatalabb, baloldali nők és a vidéki iráni társadalom, az iszlám hagyományaihoz kötődő nők együtt vettek részt a forradalomban”.

A baloldali nők szolidaritást vállaltak nőtársaikkal, akikről a sah hagyományos iszlám ellen hirdetett „kultúrharca” miatt a fejkendőt akár le is téphették a mai erkölcsrendőrök elődei, és akiknek nem volt lehetőségük az oktatásban részt venni, a családjuk ugyanis attól is eltiltotta őket, hogy az utcára kimenjenek.

„Sok fiatal, egyetemista teheráni nő csadorba öltözött a tüntetések idejére: a forradalom előestéjén a vidékről a városba érkezett nők életükben először aktívan részt vettek a politika létrehozásában, a társadalmi változások előidézésében”

– idézte fel Csaba. Homeini és a klérus azonban hamar éket vert a szolidarizáló nők közé: a sah modernizáló, „a női testet középpontba helyező” államával szemben az új rendszerben a fekete hidzsáb viselését tették kötelezővé. Az erről szóló rendelkezést követő napon, 1979. március 8-án több mint százezer nő tüntetett Teheránban.

A nők küzdelme végigkíséri az iszlamista rezsim történetét. A 2026-ot megelőző legnagyobb tüntetéshullám 2022-ben robbant ki, miután egy fiatal nőt, Mahsza Aminit őrizetbe vett és meggyilkolt a rendőrség. Bűne az volt, hogy nem viselte megfelelően a hidzsábot.

A rendszernek ugyanakkor szüksége van a nők egyfajta polgári emancipációjára is. Bár az iráni rendszer elsősorban a vallásos vidéki társadalomra támaszkodik, gazdasági okokból egyre nagyobb teret enged a nők felsőoktatási és munkaerőpiaci részvételének.

Miközben kulturális és politikai téren továbbra is súlyosan korlátozza a nőket – például kizárja őket a hatalom legfelsőbb köreiből és az igazságszolgáltatásból –, elfogadja jelenlétüket azokban a szakmákban, amelyek hozzájárulnak az ország gazdaságához, és így a rendszer fennmaradásához.

Ez a kettősség alapvető sajátossága az iráni rendszer nőpolitikájának.

Amint arra Csaba felhívta a figyelmünket, a 2026-ban kirobbant tüntetési hullám annyiban tér el a korábbi – reformista vagy feminista irányú – mozgalmaktól, hogy a résztvevőket nem közös politikai program köti össze, hanem az a meggyőződés, hogy a fennálló rendszer megreformálhatatlan. Ebben az ellenzéki politikai vákuumban váltak ismét láthatóbbá és befolyásosabbá a sahot visszakívánó, monarchista irányzatok.

A Forráspont társszerkesztője arra is rámutat, hogy a monarchizmus térnyerésében fontos szerepet játszik a nyugati média is. Iránban a fiatalok – VPN-en keresztül – széles körben elérik a nemzetközi médiát és a közösségi platformokat, ahol jelentős befolyással bírnak az amerikai és londoni iráni diaszpóra tartalmai.

„Mivel nincs hiteles, egységes ellenzéki vezető vagy politikai platform, sokan a száműzetésben élő trónörökösben, a sah fiában látják a rendszer alternatíváját.”

Ez generációs feszültségeket okoz: az idősebbek még emlékeznek a sah kíméletlen uralmára, a fiatalok azonban komolyan vehető politikai kezdeményezés hiányában benne keresik a változás lehetőségét.

Csaba iráni forradalmi baloldali csoportokat is figyelemmel követ, az ő beszámolóik alapján úgy látja,

noha a 2022-es Mahsza Amini-tüntetések jelentősen megerősítették az iráni rendszerellenes, főként baloldali mozgalmakat, az idei háború megrendítette ezeket a csoportokat.

A külföldi titkosszolgálatok sikeresen épültek be baloldali kollektívákba, ami a represszív környezetben bizalmi válságot és új törésvonalakat hozott létre. A baloldali ellenzék stratégiájában is megosztott: egyes csoportok átmenetileg elfogadnák a monarchia visszaállítását abban a reményben, hogy ez nyitottabb rendszert eredményezne, és több teret engedne a baloldali politikának. Mások ezt antiimperialista alapon elutasítják, a külföldi titkosszolgálatokkal való együttműködést árulásnak tekintik.

Az USA és Izrael, valamint Irán közti háború, illetve – apja meggyilkolása után – a Modzstaba Hamenei fémjelezte új vezetés sokkal inkább a rezsim további megszilárdulását és a represszió fokozását hozhatja magával. Főként ha az USA sikertelen beavatkozása Irán további geopolitikai megerősödését hozza, akár az atomprogram újraindításával.

Tartalom

03:20 Forradalomból gender-ellenforradalom

11:48 Keményvonalasok és reformisták

17:52 Mi a Forradalmi Gárda?

20:02 Hogyan biztosítják a rezsim stabilitását?

23:52 Az iráni nők ellentmondásos helyzete

28:28 Vissza a sahot?

30:58 Az iráni baloldal ma

34:25 Nem sikerült demokráciává bombázni