Korai még megítélni, valóban mérföldkő lesz-e a magyarországi szexuális erőszak jogi megítélésében a Kúria legújabb állásfoglalása. A hírhedt képzőművészetis szexuális erőszak ügyében hozott friss döntés azonban annyit megmutat: van értelme felháborodni a nyilvánvaló igazságtalanságon, kiállni és küzdeni ellene.

Precedensértékű is lehet az a sokak által reménykedve várt kúriai határozat, amely szeptember 3-án rögzítette, hogy a szexuális cselekmények esetében a kifejezett tiltakozás sehogy sem tekinthető beleegyezésnek. A Magyar Képzőművészeti Egyetem egykori hallgatójának ügyében hozott döntés szerint a beleegyezés csak akkor állapítható meg, ha az egyértelmű és befolyásmentes; a szexuális cselekmény kikényszerítése pedig nem tekinthető önkéntes beleegyezésnek.

A Fővárosi Főügyészség korábban azért kezdeményezett felülvizsgálatot a szexuális bűncselekmény vádja alól 2025-ben – komoly közfelháborodás kíséretében –  felmentett férfi ügyében, mert álláspontjuk szerint az írásba foglalt ítélet tényállása alapján a szexuális erőszak bűntette is megállapítható lehet. A korábbi felmentést úgy kapta meg a feltételezett elkövető, hogy az korábban még írásos bizonyítékot is hagyott a szexuális abúzusról: beismerte azt egy online üzenetben.

A felülvizsgálat új tárgya komoly fordulatot jelent az ügyben, hiszen az ügyészség korábban, 2023-ban még szexuális kényszerítés miatt emelt vádat – amit abszurd módon végül nem lehetett bizonyítani. A 444 több jogi szakértővel is beszélt, de ahányat kérdeztek, annyiféleképpen értelmezték a két jogi tényállás közötti különbséget.  

Fény az alagút végén?

A Kúria mostani döntése egy olyan jogértelmezés felé mutat, amelyet a nők elleni erőszak áldozatait segítő civil szervezetek évek óta szorgalmaznak: a szexuális kapcsolat létrejöttét nem az áldozat fizikai ellenállásának mértéke, hanem a beleegyezés megléte vagy hiánya alapján kell megítélni. A PATENT Egyesület régóta hangsúlyozza, hogy a lefagyás, a passzivitás vagy a látványos ellenállás hiánya nem jelent beleegyezést, és kampányában a magyar büntetőjog módosítását követeli annak érdekében, hogy a szexuális erőszak áldozatai valódi jogi védelmet kapjanak. 

A Kúria határozata szerint ugyanakkor már a jelenlegi jog alapján sem tekinthető beleegyezésnek a kifejezett tiltakozás figyelmen kívül hagyása. Ez azért is különösen fontos ebben az ügyben, mert a korábbi felmentő ítélet eddigi központi kérdése méltatlan módon éppen az volt, hogy R. vajon elég határozottan ellenkezett-e. A Kúria ezzel hatályon kívül helyezte azt a korábbi jogerős ítéletet, amely felmentette az erőszaktevő férfit. A felmentő verdikt kimondta, hogy voltaképp nem történt semmiféle bűncselekmény. Az ügyben később a Fővárosi Főügyészség is megváltoztatta az álláspontját: már azt képviselte, hogy az elsőfokú ítéletben rögzített tények alapján a szexuális erőszak is megállapítható lehet. 

Hogy a Kúria állásfoglalása valóban mérföldkő lesz-e a magyarországi szexuális erőszak jogi megítélésében, azt egyelőre korai lenne kijelenteni.

Az viszont jól látszik, hogy az ügy egy régóta húzódó jogértelmezési vitát tesz különösen élessé: elég-e a szexuális erőszak megállapításához, hogy valaki nem egyezett bele, vagy továbbra is az áldozat ellenállásának mértékéből kell következtetni arra, hogy mi történt?

A Kúria döntése most a gyakorlatban azt jelenti, hogy újra kell tárgyalni az ügyet, és a bíróságnak ismét vizsgálnia kell, hogy a korábban megállapított tények alapján megvalósult-e a szexuális erőszak bűncselekménye.

Mi történt 2022-ben?

A 2022 nyarán történtekről nemrégiben a 444 írt részletesen, többek között R. ügyvédjének, Keviczki Istvánnak a beszámolója alapján. A férfi egy buli után, részegen lépett be R., egy női hallgatótársa kollégiumi szobájába, ahol R. egyértelmű tiltakozása ellenére szexuális cselekményekre kényszerítette őt. R. a beszámolók szerint ezután is többször jelezte, hogy nem akarja folytatni a tevékenységet, sőt, kérte a férfit, hogy hagyja abba; fájdalomra panaszkodott és fizikailag is megpróbálta eltolni magától. A férfi mindezt nem vette tudomásul, és ennek ellenére folytatta a szexuális cselekményeket: volt, hogy kinevette, illetve  lefogta áldozatát.

A férfi másnap bocsánatot kért a lánytól, később pedig üzenetben maga is egyértelműen elismerte, hogy figyelmen kívül hagyta R. akaratát: „Igen, egy intoleráns fasz voltam veled akkor, és nem ezt érdemelted, és senki sem érdemli meg, hogy semmibe vegyék a saját akaratát!” – írta a feltételezett elkövető.

Mindezek ellenére felmentő ítélet született az ügyben. Ennek egyik legfelháborítóbb eleme az volt, amikor a bíróság arra utalt, hogy R. részéről nem volt elég „markáns” a tiltakozás az erőszak ellen. A 444 -nek R. ügyvédje korábban ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az ítélet szóbeli indoklásában olyan mondatok is elhangzottak, mint: „A sértett nem kiabált segítségért, és nem próbált kiszaladni a kollégiumi szobából”. Ez az eset tankönyvi példája lehetne, hogyan árulja el az intézményrendszer a segítséget kérőket; hogyan bagatellizálja az erőszakot és hogyan tolja át a felelősséget az elkövetőről az áldozatra.

Az egyetem végül csak nyomásra lépett

Az ügy nemcsak a büntetőeljárás miatt váltott ki komoly felháborodást. A Mércén Csengel Karina foglalta össze, hogy az egyetem miként kezelte R. ügyét, és arról is, milyen intézményi következményei voltak annak, hogy az MKE nem biztosított számára megfelelő védelmet. R. az eset után hiába jelezte az egyetemnek, mi történt: végül mégis neki kellett kiköltöznie a kollégiumból és egyéni tanrendet kérnie, hogy elkerülhesse a férfival való találkozást. Eközben a férfi folytathatta tanulmányait, diplomát szerzett, sőt, Erasmus-programban is részt vehetett.

Az egyetem lényegében csak akkor kezdett érdemben foglalkozni a hallgatók védelmével, amikor a hallgatói tüntetések és a nyilvánosság nyomást gyakoroltak rá. Az ügy nyomán később az MKE etikai kódexét is módosította.

Az intézményi bánásmód miatt is fontos kérdés volt, hogy az egyetemnek meg kell-e várnia a büntetőeljárás végét ahhoz, hogy megvédje a hallgatóját. Természetesen egy oktatási intézménynek nem kell bíróságként megállapítania, történt-e bűncselekmény, de saját hatáskörében akkor is létrehozhat olyan protokollokat, amelyek megakadályozzák, hogy egy erőszakot jelző hallgatónak kelljen alkalmazkodnia a feltételezhető elkövetőhöz. 

Kérdések a jövőre vonatkozóan

A Kúria mostani döntése különösen annak fényében jelentős, hogy a korábbi ítélet indoklásában éppen az áldozat ellenállásának mértéke vált az egyik központi kérdéssé. A mostani határozat ehhez képest azt erősíti meg, hogy nem az a kérdés, mennyire látványosan ellenkezett az áldozat, hanem az, hogy beleegyezett-e egyáltalán a szexuális cselekménybe.

Ugyanakkor felmerül a kérdés: miért kellett erre négy évet várni? Miért csak egy egyetemeken átívelő tiltakozási hullám, petíciók sorozata és az ügyészség későbbi felülvizsgálati indítványa után vált egyértelművé, hogy a kifejezett tiltakozás nem jelenthet beleegyezést?

A bírák döntésének pontos okait természetesen kívülről nem lehet megítélni. Az azonban látható, hogy az eset a 2025-ös felmentő ítélet után már nem maradt egyszerű büntetőeljárás, és nem maradt „magánügy” sem: a társadalmi felháborodás, a hallgatói tiltakozások és a jogvédő szervezetek nyomásgyakorlása talán a jogalkalmazók körében is szélesebb vitát indíthatott a szexuális erőszak jogi megítéléséről és a beleegyezés szerepéről. 

Mindebből önmagában nem következik, hogy a társadalmi nyomás okozta a jogértelmezési fordulatot – lehet, hogy csak véletlen egybeeséssel állunk szemben.

Erőt meríthetünk viszont abból, hogy a nyilvánosság erejének és a jogvédői, illetve hallgatói tiltakozásnak igenis lehet szerepe abban, hogy egy korábban elfogadott, káros értelmezés újra vita tárgyává váljon.