Közfelháborodás nélkül talán sosem derül ki, mit tart szexuális erőszaknak a magyar jog
Úgy tűnik, van értelme felháborodni a nyilvánvaló igazságtalanságon, kiállni és küzdeni ellene.
Úgy tűnik, van értelme felháborodni a nyilvánvaló igazságtalanságon, kiállni és küzdeni ellene.
A rendőrségtől megtudtuk, vizsgálat és fegyelmi eljárás is indult a Lehel téri bántalmazás kezelése kapcsán. De hogyan lehetett volna már elsőre megvédeni az áldozatot?
Elég annyit mondani a „Zsanett-ügyről”, hogy „sokat rontott a rendőrség megítélésén”?
A rendszerváltás utáni nőmozgalmak egyik fontos szereplője, Antonia Burrows mesélt nekünk múlt és jelen küzdelmeiről, és arról, miért szeretne Magyarországon maradni.
A rendőrök a lakásban szinte mindenhol dulakodás nyomaira bukkantak.
Családja tartott tőle, hogy a bántalmazás egyszer gyilkosságba fog torkollni.
A nőgyilkosságokról szóló tudósítások gyakran bagatellizálják az erőszakot azzal, hogy az elkövető pozitív tulajdonságait emelik ki, amivel elhomályosítják a felelősséget. Pedig a párkapcsolati erőszak jól ismert mintázatok mentén súlyosbodik, és a médiának kulcsszerepe van abban, hogy megfelelő kontextust adjon, hogy segítse a figyelmeztető jelek felismerését, és ne erősítse a káros társadalmi hiedelmeket.
A hírek szerint az érintett önkormányzatok „igyekeztek fellépni a rongáló ellen”, de a megszégyenítő feliratok még egy évvel később is érintetlenül álltak ország-világ előtt.
Olaszország után keleti szomszédunk is cselekedett, nálunk még a horizonton sincs a szabályozás.
Egy férfi közvetlenül azután gyilkolta meg feleségét, hogy megtudta, feljelentést tettek ellene, agresszív viselkedése miatt pedig a lakhatását is elveszítheti.