A Lehel téri erőszakért egy rendőrön verik el a port, a nők védelméhez ez kevés lesz
Hol tart a tanulságok levonása a rendőrségnél, és mihez kezd a nők elleni erőszak visszaszorítását a nyilvánosságban egyáltalán nem tematizáló Tisza?
Hol tart a tanulságok levonása a rendőrségnél, és mihez kezd a nők elleni erőszak visszaszorítását a nyilvánosságban egyáltalán nem tematizáló Tisza?
Egyelőre nem tudni, a férfi milyen kapcsolatban állt az áldozattal, az azonban így is kijelenthető, hogy a nőkkel szembeni, nemi alapú erőszak rendszeres Magyarországon, amibe a kecskeméti eset is beleilleszkedik.
Úgy tűnik, van értelme felháborodni a nyilvánvaló igazságtalanságon, kiállni és küzdeni ellene.
A rendőrségtől megtudtuk, vizsgálat és fegyelmi eljárás is indult a Lehel téri bántalmazás kezelése kapcsán. De hogyan lehetett volna már elsőre megvédeni az áldozatot?
Elég annyit mondani a „Zsanett-ügyről”, hogy „sokat rontott a rendőrség megítélésén”?
A rendszerváltás utáni nőmozgalmak egyik fontos szereplője, Antonia Burrows mesélt nekünk múlt és jelen küzdelmeiről, és arról, miért szeretne Magyarországon maradni.
A rendőrök a lakásban szinte mindenhol dulakodás nyomaira bukkantak.
Családja tartott tőle, hogy a bántalmazás egyszer gyilkosságba fog torkollni.
A nőgyilkosságokról szóló tudósítások gyakran bagatellizálják az erőszakot azzal, hogy az elkövető pozitív tulajdonságait emelik ki, amivel elhomályosítják a felelősséget. Pedig a párkapcsolati erőszak jól ismert mintázatok mentén súlyosbodik, és a médiának kulcsszerepe van abban, hogy megfelelő kontextust adjon, hogy segítse a figyelmeztető jelek felismerését, és ne erősítse a káros társadalmi hiedelmeket.
A hírek szerint az érintett önkormányzatok „igyekeztek fellépni a rongáló ellen”, de a megszégyenítő feliratok még egy évvel később is érintetlenül álltak ország-világ előtt.