Egyetemi botrányok, illetve nőjogi küzdelmek során megtanulhattuk, hogy a változást a döntéshozók közönye mellett az akadályozza leginkább, amikor úgy tesznek, mintha érdekelné őket az ügy, de valójában csak az időhúzásra játszanak. Az ügyet aktívan képviselő képzős hallgatók és az egyetemtől független szakértők is úgy látják, hogy a Képzőművészeti Egyetem esetében is ez a veszély fenyeget. Január elején egy beszélgetésen jártunk, ahol világossá vált, hogy a többfrontos ellenállás nem egyszerű, de mint a friss fejleményekből is látszik, van értelme.

A napokban derült ki, hogy fordulat jöhet a képzős áldozat ügyében: az Index információi szerint a Fővárosi Főügyészség felülvizsgálati indítványt nyújtott be az elkövető bűnössége, a szexuális erőszak bűntette megállapítása érdekében. Amennyiben a Kúria elfogadja az indítványt, hatályon kívül helyezik az elsőfokú ítéletet, és meg kell ismételni az eljárást – írta meg a 444. Bár az isztambuli egyezményt továbbra sem hajlandó ratifikálni a kormány, Vitályos Eszter kormányszóvivő és Király Nóra miniszteri biztos is úgy nyilatkozott a képzős eset kapcsán még decemberben, megfontolandó valamiféle törvénymódosítás a nők védelmében. Mindebben nyilvánvaló szerepe van annak, hogy sokan nem hagyták szó nélkül az esetet.

Mint az tavaly novemberben nyilvánosságra került, egy férfi 2022 augusztusában megerőszakolta hallgatótársát, R.-t a Magyar Képzőművészeti Egyetem kollégiumában. Az áldozat az eset után már másnap feljelentést tett – volna – a rendőrségen, ahol először nem vették komolyan az ügyet, sőt, először a kórházban sem akartak látleletet venni, ami így csak rákövetkező nap sikerült. Végül az eljárás megindításától kezdve a nyomozás és a bírósági eljárás összesen bő három évet vett igénybe, mielőtt megszületett az elkövetőt felmentő ítélet. Úgy tűnik, a bíróságnak nem volt elegendő az áldozat tiltakozása, az orvosi látlelet vagy a tárgyi bizonyítékok.

Az áldozat az egyetem felé is jelezte, hogy megerőszakolták, mégsem érte intézményi retorzió az elkövetőt, aki azóta le is diplomázott – még Erasmus programban is részt vett. Az áldozatnak kellett kiköltöznie a kollégiumból, sőt, neki kellett egyéni tanrendet kérnie, hogy a lehetőségekhez mérten minél inkább elkerülje a kontaktust az elkövetővel. Vagyis mind az állam, mind az intézmény az erőszaktevőt védte az áldozattal szemben. A Mércének korábban nyilatkozó Spronz Júlia szerint „a kívánatos valójában az, hogy az intézmények ne kössék a saját védelmi intézkedéseiket a büntetőeljáráshoz, és különösen annak az eredményéhez, erre a rossz gyakorlatra világított rá az MKE megoldása”. Az intézményeknek ugyanis nem kötelességük az ártatlanság vélelmét tiszteletben tartani az áldozat helyett – mert az etikai eljárás nem büntetőeljárás.

Az ítélet novemberi napvilágra kerülése után tiltakozási hullám tört ki, több egyetem előtt is kisebb tüntetéseket szerveztek hallgatók. A képzős diákok azóta is próbálnak párbeszédet folytatni a vezetőséggel – több-kevesebb sikerrel. Csak olaj volt a tűzre, hogy az első, MKE előtt tartott tiltakozással párhuzamosan az egyetem vezetése az etikai kódexre hivatkozva minden felelősséget hárított – ez alapján ugyanis nem kell olyan ügyet vizsgálniuk, amivel már foglalkoznak a hatóságok. Bár egy egyetemnek valóban nem kell sem hatóságként, sem bíróságként viselkednie, de kötelessége lenne szankcionálni a potenciális elkövetőt: például azonnali hatállyal eltávolíthatja abból a kollégiumból, ahol a feltételezett erőszak történt.

A Képzőn jelenleg maroknyi kitartó hallgató továbbra is tematizálja a kollégiumban megerőszakolt R. intézményi szintű cserbenhagyását. Mint azt a kezdeti tömeges kiállások is mutatták, nem feltétlenül azért, mert csupán maroknyi embert érdekel az ügy, hanem azért, mert miközben telnek a hetek, az egyeztetés nem válik átláthatóbbá, hozzáférhetőbbé. Milyen kilátásai vannak a képzős hallgatóknak, eredményre vezet-e a munkacsoportok alakítása, és miért rutinszerű még mindig az egyetemi vezetések részéről a rendszerszintű problémák szőnyeg alá söprése? Erről beszélgetett Lápossy Attila alkotmányjogász, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának adjunktusa, Setényi Anna, az MKE hallgatója és Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza a Kelet Kávézóban a különböző intézményi, interperszonális és rendszerszintű abúzusra reflektáló, a nőket támogató közösség fontosságát hangsúlyozó plakátkiállítás megnyitóján. A beszélgetést Drótos Dominika képzőművész, a Bécsi Képzőművészeti Akadémia doktorandusza moderálta.

Az MKE és a kormány is a látszatintézkedések barátja

„Az a benyomásom, hogy ha valamilyen súlyos visszaélés történik, mindig az etikai kódex van kéznél, meg az etikai bizottság, de ezeket alapvetően nem erre találták ki.” Mivel ezek az ügyek arról szólnak, hogy az egyetemi közösségnek milyen viselkedési normái vannak, hasznosabbnak tűnik egy szabályzat (úgynevezett safeguarding policy) – bár ennek Magyarországon egyelőre nincs nagy hagyománya –, amely az etikai kódexnél specifikusabb módon rögzít és szankcionál jogsértő magatartásokat és bánásmódokat, illetve, egy intézmény létrehozása az egyetemen, amelyhez minél hozzáférhetőbb módon fordulhatnak a hallgatók segítségért – mondta Lápossy Attila.

Szerinte az etikai kódexekkel az is alapvető probléma, hogy egy kaptafára készülnek: valaki egyszer írt egyet, és – kis túlzással – átvette ugyanazt a többi egyetem. Az elmúlt bő évtized nagy port kavart egyetemi visszaélései, többek közt az ELTE 2013-as és 2014-es gólyatáboraiban történt szexuális erőszak nyomán korábban volt egy időszak, amikor foglalkoztak ezeknek a kódexeknek a fejlesztésével, de ezek a felbuzdulások rendszerint lecsengenek, egy-egy nagy nyilvánosságot kapó ügy tartja őket életben egy ideig, rendszerszintű változást azonban nem hoznak.

„Amikor van ügy, van felbuzdulás, de ez teljesen szétválik a hallgatók és az intézmény vezetői között, mert a hallgatóság azt akarja, hogy a hallgatóknak jobb legyen a helyzete, az intézmény vezetése pedig azt, hogy eltussolják, gyorsan elhallgattassák, szőnyeg alá söpörjék, ne legyen botrány, ne sározzák be az intézményt, legyen gyorsan vége. És sajnos ez a kettő erő nem nagyon bírja kiegyenlíteni egymást. El kell érni valamilyen módon, hogy a vezetőség ne tudjon kifarolni egy ilyen helyzetből, és valós intézkedéseket tegyen” – tette hozzá Spronz Júlia.

A nők védelméért folytatott küzdelemben az állam sem partner. A PATENT Egyesület munkája során sok esetben szembesült már a döntéshozók közönyével, látszatintézkedésekkel, és azzal, hogy egy ügy megoldásában Magyarországon gyakran csak a nyilvánosság képes érdemben segíteni.

Tipikus látszatintézkedés például, hogy a tiltakozókat, kritikus szakmai és civil szervezeteket előszeretettel tereli a kormány munkacsoportokba, ahol aztán a fióknak írják az észrevételeiket, javaslataikat.

Spronz felidézte: 2019-ben egy férfi láthatáson megölte két kiskorú gyermekét Győrben, majd magával is végzett. Az akkori igazságügyi miniszter, Varga Judit a tragikus, ám nem egyedi, jó eséllyel megelőzhető eset nyomán meghirdette az áldozatvédelem évét, és alakított egy munkacsoportot, melyben a PATENT is helyet kapott.

„Bárki, aki kifogással, kritikával, problémával jött, mondta, hogy szuper, gyere, a munkacsoportban foglalj helyet, és dolgozzunk együtt. Mindent véleményeztünk, javasoltunk, kritizáltunk, javaslatokat írtunk, és aztán semmi nem történt.”

Azóta új igazságügyi miniszter került hivatalba, aki a korábbi ígéreteket tette, sehol sincsen – ez előfordulhat egy egyetemi vezetéssel is. Spronz hangsúlyozta: biztos útja annak, hogy az ügy elhaljon, ha csak egy munkacsoport keretein belül megy tovább.

„Semmit sem hiszünk el, amihez nincs hozzárendelve felelős, határidő és büdzsé. Ez a három kritérium a fokmérője annak, hogy valamit komolyan gondolnak vagy sem. Nem nagy titok, hogy az elmúlt 15 évben nem nagyon kaptunk ígéretet, amihez társult ez a három kritérium.

Rendkívül fontos, hogy ne hagyjuk elaludni az ügyet, de ezt borzalmasan nehéz kivitelezni: kevés az idő, az energia, ez mind plusz ahhoz képest, hogy egyébként vizsgaidőszak van, mindenki éli az életét. Ezt nagyon nehéz csinálni, de muszáj ahhoz, hogy történjék valami.”

A küzdelem fárasztó, de nem reménytelen

Az intézmény eltussolásra épülő stratégiájánka és a sok évtizedes állami közönynek megvan a hatása. Setényi Anna, az MKE hallgatója arról számolt be, hogy „a hallgatóság egyre nagyobb része fordul passzivitásba, a kezdeti változtató hév nem tart ki örökké. Egyre többen mondják minden lelkesedés ellenére, hogy ez sajnos nem biztos, hogy a művészeti hallgatók feladata és kompetenciája. Ennek ellenére folyamatosan napirenden van tartva még mindig az ügy, egy maroknyi lelkes csoport a folyosókat, tereket, aulát folyamatosan molinókkal, poszterekkel díszíti.” Hozzátette: azt sem szabad elhallgatni, hogy a hallgatók egy része kifejezetten az egyetem vezetősége mellett foglal állást. „Egészen furcsa érzés ilyen megosztottságban lenni a hallgatótársakkal” – mondta. Bár érthető, hogy a hallgatók is szeretnének jó hírnevű egyetemre járni, de sokan nem értik, hogy a hallgatókkal szembeni visszaélések szőnyeg alá söprése valójában nem ehhez járul hozzá – tette hozzá Drótos Dominika, a beszélgetés moderátora, aki szerint egyébként ebben az ügyben „se csinált volna semmit a Képző, ha nincs ekkora vihar köré kavarva.”

Setényi elmondta, szeretnék, hogy az egyetem etikai kódexéhez készített módosító indítványuk, amit a PATENT-tel és a diáktársakkal együtt dolgoztak ki, „valódi megfontolásra kerüljön”. Az eddigi történésekkel kapcsolatban közölte, november 25-én megalakult egy bizottság, amely felülvizsgálja, történt-e mulasztás bárki részéről az egyetemen a 2023-as kollégiumi erőszak kapcsán, valamint, hogy egy anonim felületen fognak bejelentéseket gyűjteni visszaélésekről. Drótos arról is beszélt, szeretnének többek közt arról is tárgyalni, hogy a jelenleg érvényes szabályokhoz képest „miért nem várható el például, hogy egy sértett hallgató egy alárendelt és megfélemlített pozícióból” feljelentse a vele szemben valamilyen jogsértést, visszaélést elkövető tanárát egy bizottságnál, amelyben maga a tanár is ott ül.

Lápossy Attila az etikai kódex és az értelmezhetetlen munkacsoportok jó alternatívájának tartja az egyetemi ombudsman intézményét is. 2019-ben az ELTE-n egy szexuális erőszak eset után létrehozták az egyetemi ombudsmani hivatalt.

Szerinte az ELTE

„jó példa arra, hogy hogyan kell létrehozni egy intézményt, de jó példa arra is, hogyan nem szabad működtetni egy intézményt. Érdemi tevékenységet ugyanis nem végez az ombudsman, ezt lehet látni a beszámolóiból és tevékenységéből.”

De „ahogy létrejött, példaértékű dolog volt: nem az volt, hogy a vezetőség azt mondta, hogy »ez lesz«, hanem létrehoztak egy szakértői munkacsoportot”, amelynek megengedték, hogy valódi munkát végezzen: különböző külföldi példák alapján, kutatásokat végezve, hallgatókat, civileket bevonva kidolgozott egy szabályzatot.

„De a puding próbája az evés: hogyan tud szembemenni egy ombudsman egy egyetemen meglévő szemléletmóddal, gondolkodásmóddal, hogyan tud mediálni bizonyos helyzetekben? Mert könnyebb azt mondani, hogy hol a panaszos? Nincs panasz, akkor menjünk tovább. Kell egy olyan típusú proaktív munka, hogy oda kell menni beszélgetni, kérdezni, jelen kell lenni, ezt nem nagyon látjuk az elmúlt 7 évben. Papíron létezik az intézmény és jó, de a gyakorlati működése problémás. Sokkal könnyebb egy intézményt létrehozni, kinevezni valakit egyetemi ombudsmannak, mint ténylegesen működtetni.” Lápossy ennek ellenére továbbra is pozitív példaként tekint az ELTE újítására, amit egyszer talán sikerül hatékonnyá is tenni.

A konkrét MKE-ügytől elrugaszkodva a jogász szerint egyébként önmagában az oktatók részéről érkező zaklatás, bánásmód, kommunikáció is bármelyik magyarországi egyetemen probléma.

Az ezzel való szembenézés nagyon hosszú folyamat, és nagyon nehéz elkezdeni, ameddig ez presztízskérdés az egyetemek vezetésének.

A beszélgetésen mindkét jogász hangsúlyozta: a hallgatók biztonsága nem a hallgatók ügye, hanem az egyetemi polgároké, az egész egyetemé. „Ezek egyetemi közpolitikai döntések. Ha nyomásgyakorlás van, tüntetések vannak, plakátok vannak, megjelennek cikkek, akkor az ciki, akkor kell valamit csinálni. A vezetésnek magától kellene ezt csinálni, de Magyarországon élünk, ugye, itt akkor történik valami, ha valakik akarják, hogy történjen valami: valakik mozgalmat indítanak, valakik bírósághoz fordulnak, valakik tüntetnek” – mondta Lápossy.