Szeptember 4-én és 5-én Benjamin Haggerty, művésznevén Macklemore, Ed Sheeran előzenekaraként lépett fel a New Jersey-i MetLife Stadiumban, Sheeran LOOP-turnéjának résztvevőjeként. A szeptember 4-i koncert nyitóbeszédében szabadságot követelt Palesztinának, majd előadta Hind’s Hall című számát, amely az izraeli fegyveres erők által brutálisan kivégzett ötéves Hind Rajab és a gázai népirtás ellen tiltakozó, a Columbiai Egyetemen tanuló diákok történetét dolgozza fel. A beszédben a gázai és ciszjordániai palesztinok mellett a libanoni, kubai, kongói, szudáni és iráni humanitárius katasztrófák elszenvedőiről is beszélt, valamint szolidaritását fejezte ki azokkal, akik az Egyesült Államokban az ICE-től való félelemben élnek. A szeptember 5-i fellépésen ismét kiállt Palesztina mellett, és hangsúlyozta, hogy Izrael kormányának bírálata nem azonos a zsidó emberek bírálatával.

A megszólalást követően az Israeli-American Council (IAC – egy, az Izraeli állammal szimpatizáló lobbiszervezet) petíciót indított, amelyben arra szólította fel Ed Sheerant és a turné szervezőit, hogy távolítsák el Macklemore-t a hátralévő fellépésekről. Az IAC álláspontja szerint Haggerty „egyoldalú politikai agendát” vitt be a koncertszínpadra, továbbá hangsúlyozták, hogy az előadás átlépte a politikai véleménynyilvánítás elfogadható határát. Ezzel párhuzamosan Robert Kraft, a New England Patriots NFL-csapat és a Gillette Stadium milliárdos tulajdonosa a Wall Street Journal beszámolója szerint arról tájékoztatta Sheerant és a turné promóterét, a Messina Touring Group-ot, hogy Macklemore részvételével nem engedélyezi a szeptember 25-re és 26-ra tervezett koncerteket stadionjában. A WSJ tudomása szerint Kraft azt is közölte Sheerannal és csapatával, hogy rajta kívül további NFL-csapatok tulajdonosai sem fogadnák be a turnét, amennyiben Macklemore a show része marad.

A nyomás hatására a Messina végül lemondta az előadó szereplését a hátralévő koncerteken

– egyébként ez az a cég, amelyik többek között Taylor Swift, Phoebe Bridgers és a The Lumineers turnéit is szervezi.

Antiszemitizmus

Azok között a stadionok között, amelyekben immár nem léphet fel Ed Sheerannal Macklemore, ott van az arlingtoni AT&T Standion is, ahol november 7-én Ye (korábban Kanye West) ad koncertet. Ye az elmúlt években számos antiszemita kijelentést tett: 2022-ben, Alex Jonesnak adott interjújában a holokausztot relativizálta, és 2025-ben pedig Heil Hitler címmel adott ki dalt. 2026 januárjában Ye nyilvánosan bocsánatot kért korábbi antiszemita kijelentéseiért, kezeletlen bipoláris zavarra és agyi sérülésre hivatkozva.

Haggerty nyilvános szerepléseinek történetében is vannak finoman szólva kérdéses pontok: 2014 májusában olyan jelmezben lépett fel Seattle-ben (kampós orrot utánzó protézist, sötét borzas parókát és álszakállt viselve), amely zsidóellenes sztereotípiának számít. Az előadó először szabadkozott, később bocsánatot kért, és maga is elismerte, hogy a jelmez a sztereotípiák kontextusában zsidó karikatúraként értelmezhető. Az antiszemitizmus kutatására és megelőzésére szakosodott ADL (Anti-Defamation League, Rágalmazásellenes Liga) Macklemore bocsánatkérését még elfogadta,Ye esetében viszont, a Reutersnek adott nyilatkozatuk alapján már voltak fenntartásaik.

Tévút lenne rangsorolni az antiszemita megnyilvánulásokat – és az ADL sem teszi ezt. Ami viszont szembetűnő, hogy miközben Haggerty 2014-es leszereplése újra és újra előkerül a Palesztina szabadsága melletti jelenlegi kiállása kapcsán, Ye komolyabb következmények nélkül folytathatja turnéját. Olybá tűnik, mintha a milliárdos stadiontulajdonosok és a popipar menedzsereinek világában nem az antiszemita és akként értelmezhető megnyilvánulások jelentenének problémát, hanem az izraeli hadsereg atrocitásainak kritikája.

Apolitikusság/profit

Maclemore kizárása után a Loop turné többi kísérő fellépője is visszalépett. Az ír énekes-dalszerző Aaron Rowe úgy fogalmazott:

„(…) mi, írek, nagyon is jól tudjuk, mit jelent a népirtás, a kényszerített éhínség és az erőszakos megszállás. Nem nézhetem tétlenül, hogy milliárdosok a hatalmukat arra használják, hogy elhallgattassák azokat, akik jogosan emelnek szót az izraeli népirtás ellen, és felhívják a figyelmet gyermekek brutális meggyilkolására.”

Sheeran szeptember 19-én így egyedül állt színpadra Philadelphiában, ahol könnyek között beszélt először érdemben a konfliktusról. Felolvasott beszéde szerint mindig kerülte, hogy politikai kommentátorként jelenjen meg, és azt szeretné, ha koncertjei inkább az egységről és az emberségről szólnának, emellett a gázai helyzetet „katasztrofálisnak és igazolhatatlannak” nevezte.

Bár Sheeran próbálkozik azt sugallni, hogy zenéje szeretetplatform, s hogy ő tulajdonképpen nem gondol az égegyadta világon semmit, rajongói másképp látják:

a philadelphiai koncert legolcsóbb továbbértékesített jegyeinek ára közel 50 százalékkal esett, miközben a továbbértékesített jegyek forgalma 2,5-szöresére nőtt.

Az sem teljesen igaz, hogy Sheeran „apolitikus” lenne. Korábban is vállalt politikai álláspontokat, kiállt Ukrajna és Jeremy Corbyn mellett, felszólalt a Brexit ellen. Tulajdonképpen akkor is politizált, amikor 2023 őszén részt vett a Starbucks promóciós kampányában. A Starbucks szakszervezete (Starbucks Workers United) ezt követően nyilvánosan kérte, hogy emeljen szót a Starbucks munkavállalói mellett is, Sheeran viszont nem csatlakozott a kiállásukhoz. Úgy tűnik, a művész nem annyira a politikától tartja távol magát, hanem az alapján mérlegel, melyik politikai állásfoglalás jár a legkisebb profitkieséssel.

Márpedig Sheeran és a Loop turnéhoz kapcsolódó iparági szereplők pillanatnyilag pont ezt a profitot tartják szem előtt. Miután Haggerty a turnén szerzett teljes, egymillió dolláros nettó keresetét hat palesztin segélyszervezetnek ajánlotta fel (Palestine Children’s Relief Fund, HEAL Palestine, Gaza Soup Kitchen, Medical Aid for Palestinians, American Near East Refugee Aid, és a UNRWA USA-nak), Sheeran bejelentette: kétmillió dollárt fog felajánlani, Robert Kraft pedig további kétmillió dolláros adományozást vállalt be (egyikőjük sem pontosította, mely szervezeteknek terveznek adományozni).

Ezek az összegek viszont eltörpülnek a január óta zajló turné várható, legalább 300 millió dollárra saccolt teljes bevétele mellett: kétmillió dollár a teljes bevétel kevesebb mint egy százaléka. A három ember vagyona között is számottevő különbség van: Macklemore becsült vagyona mintegy 25 millió, Sheerané 400 millió, Krafté pedig 15,2 milliárd dollár.

Sheeran és Kraft felajánlásai, bár jelentős összegek, innen nézve leginkább Haggertyvel szembeni erődemonstrációnak és kárenyhítésnek tűnnek.

S bár a konfliktus nyomán összegyűlt adományok számottevőek, és a segélyszervezetek munkájához elengedhetetlenek (bármilyen szándékkal is adják az adományozók), nem változtatnak azon, hogy Gázában továbbra is hullanak a bombák, és izraeli egységek nagy valószínűséggel továbbra is háborús bűnöket követnek el.

A Loop körüli konfliktusok tétje tehát nem csupán az, hogy ki és milyen politikai állítást fogalmaz meg. Az is kérdés, ki profitál a megszólalásból és ki a hallgatásból, hogyan oszlik meg a befolyó pénz, és végső soron ki rendelkezik a kulturális infrastruktúrához való hozzáférés fölött.

Van története a lázadásnak

Macklemore-t lehet szeretni vagy nem szeretni. Ám azzal, hogy felszólalt népirtás és humanitárius katasztrófák sora ellen, azon előadók sorához csatlakozott, akik a rendelkezésükre álló nyilvánosságot nemcsak saját karrierjük éptésére és vagyonfelhalmozásra használják. Platformot adtak és adnak olyan ügyeknek is, amelyekről egyébként jóval kevesebbet hallanánk, és hangot azoknak az embereknek, akik a kapitalista rendszer egyenlőtlenségeinek és elnyomásának leginkább kiszolgáltatottjai.

Ennek a fajta lázadásnak hosszú története van. Ha csak a popkultúrából akarunk említeni előadókat, számos olyan művészt találunk, aki háborúellenes, antikapitalista, antiimperialista vagy más politikai ügy melletti kiállása miatt került konfliktusba intézményekkel vagy hatalmi szereplőkkel. Nina Simone például a fekete polgárjogi mozgalommal vállalt közösséget, számos dalt írt és adott elő, amely a rabszolgatartás máig ható következményeit tematizálta, Mississippi Goddam című zeneszámát évtizedekig bojkottálták.

Dusty Springfieldet, amikor visszautasította, hogy dél-afrikai koncertjeit csak fehér közönség előtt adja elő, deportálták az országból (annak ellenére, hogy ő volt az első olyan brit előadó, aki szerződésében specifikusan kitért erre). Az idén augusztusban meghalt Dolly Parton számos alkalommal szólalt fel plitikai ügyekben, nyíltan kiállt az LMBTQ*-közösségek mellett, és jelentős összegeket gyűjtött és adományozott többek között a rákkutatás, a HIV/AIDS-kutatás és a COVID-vakcinafejlesztés támogatására. Sinéad O’Connor is számos politikai ügyben foglalt nyíltan állást pályája során. Az egyesült Írország és a Sinn Féin mellett is többször kiállt, Famine című dalában pedig a britek felelősségét taglalta az ír éhínségben. 2010-ben a katolikus egyházban elkövetett gyermekbántalmazásokat bírálta, 2014-ben pedig visszautasította, hogy Izraelben lépjen fel, az izraeli állam palesztinokkal szembeni politikája miatt.

De a pop, a könnyűzene, a punk és a hiphop világában is hosszú azon előadók sora, akik következetesen álltak ki antikapitalista és antiimperialista nézeteik mellett – gondolhatunk, a teljesség igénye nélkül a Bikini Killre, a Pussy Riotra, a Rage Against the Machine-re, a Billy Talent zenekarra, a Rise Against-re a Public Enemy-re, Akalára, vagy akár – hogy egy közelmúltbeli eseményre utaljunk – a Kneecapre, akiket Palesztina melletti kiállásuk miatt Orbán Viktor kormánya kitiltott Magyarországról. De Dua Lipa is szolidaritás vállalt az albániai flamingós tüntetőkkel, illetve rendszeresen támogatja a palesztin segélyszervezeteket. Olivia Rodrigo, aki maga is többször kiállt a palesztinok mellett, augusztusban szervezte meg az első Daisy Chain Fields fesztivált. A rendezvényen összesen 20 millió dollár gyűlt össze nőjogi és munkajogi szervezeteknek.

Eladható lázadás

Persze nem tekinthetünk el attól, hogy a kapitalizmus a lázadást is magába olvasztja, újracsomagolja és áruvá teszi – bár az itt sorolt művészek többsége elveszít lehetőségeket, akár anyagi tőkéjük is csökken, de többségük viszonylag biztonságos életet élhet/élhetett állásfoglalásaik után is (a szórás is nagy, Nina Simone-nak Libériába kellett menekülnie, Lipa és Rodrigo multimilliomos celebek). De ha ennél a megállapításnál maradunk, nem látjuk, hogy legalább ilyen fontos kérdés, hogy

mely politikai megszólalások férnek bele a kulturális iparba, és ki rendelkezik az ehhez szükséges erőforrások és infrastruktúra fölött.

A legtöbb elnyomás ellen kiálló művész hangsúlyozta azt is, hogy nem ő az áldozat. Amikor Haggertyt végül eltávolították a turnéról, sietett visszairányítani a figyelmet azon palesztinok veszteségeire, akik továbbra is elszenvedői egy népirtásnak. Nem az a rendkívüli, hogy megszületett a Hind’s Hall, hanem az, hogy mi tette szükségessé a dalt: hogy az ötéves Hind Rajabra, családtagjaira, és a segítségükre siető mentősökre is tüzet nyitottak az IDF katonái 2024 januárjában, és ezeket a gyilkosságokat is hosszú ideig módszeresen tagadta Izrael.

Az ezekről az atrocitásokról szóló beszédet persze ideig-óráig el lehet hallgattatni – jelenleg biztosan ez a kifizetődő –, csak nagyobb az esélye, hogy az ember végül ott marad egyedül, egy szál liftzenét végtelenítve ismétlő looppedállal.