Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Ti mit csináltok, hogy megmaradjon a munkátok, és a gyerek se érezze ezt meg?” Gondoskodás és más „női munkák” a koronavírus idején

Ez a cikk a Szolidaritás a válságban című sorozat része, amelynek célja, hogy a mostani válságot rendszerkritikus szempontból elemezze, valamint konkrét közösségi és mozgalmi megoldásokat mutasson be inspiráció gyanánt. A sorozat első cikke a válságot tágabb kontextusban elemzi, a többi írás pedig az élelmezés, a gondoskodás, a klíma, a lakhatás, a munka és a nők elleni erőszak témáiban szed össze elemzési szempontokat és cselekvési lehetőségeket. A cikkek kollektív munka eredményeként születtek, szerzőik a számos szervezetből és aktivista csoportból a járvány hatására szerveződött Szolidaritási Akciócsoport tagjai. A Szolidaritási Akciócsoportban az alábbi szervezetek tagjai vesznek részt valamilyen formában: A Város Mindenkié, Extinction Rebellion Magyarország, Fordulat folyóirat, Hallgatói Szakszervezet, Helyzet Műhely, Mérce, Nők Egymásért Mozgalom, Partizán, Periféria Központ, Szabad Budapest, Szolidáris Gazdaság Központ, Társadalomelméleti Kollégium.

Ha szeretnél segíteni, vagy valamilyen formában részt venni az Akciócsoport segítségnyújtási akcióiban, akkor lépj be a Szolidaritás a válságban Facebook-csoportba!

A koronavírus-járvány alapvetően alakította át az emberek munkavégzését. A vírus miatt közvetlenül ellehetetlenült szektorokban, például a turizmusban vagy a vendéglátóiparban dolgozók nagyrészt elveszítették az állásukat, és más iparágak, például az építőipar vagy az autóipar is egyre nagyobb válságba kerül. Ezzel szemben másoknak nemhogy megszűnt, hanem éppen megsokszorozódott a munkája a járvány idején.

A koronavírus miatt kialakult helyzet rámutat arra, hogy mik azok a tevékenységek, amelyek nélkül nem élne túl a társadalom: az ápolók, gondozók, orvosok, bolti eladók sokszor alábecsült munkája most felértékelődött, eközben azonban a munkaterheik is jelentősen nőttek. Ugyanígy növekedett az általában a családon, háztartáson belül végzett reproduktív és gondoskodási munka mennyisége is, elég csak arra gondolni, hogy mennyi plusz terhet ró egy családra az iskolák bezárása.

Ezek a munkák és terhek azonban nagyon egyenlőtlenül oszlanak el a társadalomban: a válsághelyzetben felértékelődött munkakörök nagy részében a nők sokkal nagyobb arányban vannak jelen, mint a férfiak. Az egészségügyi dolgozók nagy része nő, nők dolgoznak eladóként élelmiszerüzletekben és gyógyszertárakban, miközben a háztartáson belüli fizetetlen munkák is nagyrészt a nőkre hárulnak.

Reproduktív munka: Reproduktív munkának hívjuk azokat a tevékenységeket, amelyek az élet újratermeléséhez és fenntartásához szükségesek, egyéni, közösségi és társadalmi szinten. Ilyen például a szülés, gyereknevelés, gondoskodó munka, háztartási munka (főzés, takarítás stb.). A kapitalista patriarchátusban ezek a munkák jórészt láthatatlanok, fizetetlenek és főként nők végzik őket. A reproduktív munka feltétele a kapitalista termelésnek, de alá is rendelődik neki: a kapitalizmus a reproduktív munkákat jórészt informális munkaként kezeli, a nőket olcsó munkaerőként vagy erőforrásként használja fel a munkaerő újratermelésére. Leegyszerűsítve: a nők által végzett reproduktív munkák járulnak hozzá ahhoz, hogy a családjuk vagy a társadalom többi tagja bérmunkát végezhessen. A reproduktív munkák nőkhöz való rendelése, egyszersmind alulértékelése pedig hozzájárul a nők alárendelt pozícióban tartásához a patriarchátus kapitalizmusban megvalósuló formájában.

Gondoskodási válság: A gondoskodási munkák a reproduktív munkák közé tartoznak, olyan tevékenységeket foglalnak magukba, mint például a gyereknevelés vagy az ápolást igénylő családtagok gondozása. De gondoskodási munkát végeznek a háztartáson kívül a szociális munkások, óvodai vagy bölcsődei dolgozók vagy az ápolók is. Ezek a munkák azonban, ha fizetettek is, rendkívül alulbecsültek, a kapitalista felhalmozás mégis nagyon nagy mértékben támaszkodik rájuk. A gondoskodási válság fogalma annak a modellnek a kudarcára mutat rá, amely ezeket a munkákat a családokra, elsősorban a nőkre terheli, miközben az állam egyre több gondoskodási szektorból vonul ki, növelve a nők terheit. Ezeknek a terheknek a kezelésére osztályhelyzettől függően más erőforrások állnak rendelkezésre: így például, aki nem engedheti meg, hogy az idős rokonok ellátásáért pénzt fizessen, a gyerekeit pedig magánbölcsődébe adja, arra nagyobb gondoskodási teher hárul. A gondoskodási válságra évek óta hívják fel szakemberek a figyelmet (The Care Collective; Fraser 2016), mint a kapitalista rendszer egyik válságtünetére.

Fizetetlen gondoskodás

A gondoskodási válság a koronajárvány idején még látványosabbá és súlyosabbá válik, ahogy arra Kováts Eszter és Gregor Anikó cikke is rámutat. Bár a háztartási munkát és a gyereknevelést eddig is főleg a nők végezték a háztartásokon belül, az iskolák, óvodák és bölcsődék bezárásával ezek a terhek egyértelműen növekedtek. Az otthonmaradó gyerekekre vigyázni és főzni kell, takarítani kell utánuk és a távoktatás hektikussága miatt tanítani is kell őket – mindez pedig a kapitalista patriarchátusban fennálló társadalmi nemi szerepek miatt „hagyományosan” a nők feladataként értelmeződik.

Mikor Orbán Viktor március 13-án bejelentette az iskolák bezárását, alig ejtve szót az ezzel járó szülői/női terhek növekedéséről, egy majdnem 100 ezer fős, nőket tömörítő Facebook csoportban kisebb pánik tört ki: nők egymást kérdezgették kétségbeesetten, hogy ki hogyan fogja tudni ezt megoldani, annál is inkább, mert a nagyszülők a fokozott veszélyeztetettségük miatt kiestek a potenciális segítő szerepből.

„Sziasztok. egy olyan kérdésem lenne, hogy azok az anyukák akik otthon vannak a gyerekkel/gyerekekkel, hogy oldják meg? (…) Már mennem kéne dolgozni, és a lányomat nem tudom hova tenni… nem tudom, mit csináljak. A lányommal tanulni kell itthon, meg egyedül se tudom (nem is akarom) hagyni. Ti mit csináltok, hogy megmaradjon a munkátok és a gyerek se érezze ezt meg?”

Ládiné Szabó Tünde pedagógus távoktatásban tanít a 4. E osztály tanulóinak az egri Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézetében 2020. március 23-án. (Fotó: MTI/Komka Péter)

Ez a csoportból származó poszt jól megmutatja az intézkedéseket követő káoszt és azt, hogy az anyáknak milyen hirtelen megoldandó problémákkal kell különösebb állami segítség nélkül megbirkózniuk. Azok a nők, akik nem tehetik meg, hogy otthon maradjanak, kettős teher alatt nyögnek: a munkájuk mellett megnövekedett reproduktív és gondoskodási terhekkel kell megbirkózniuk. Más nőknek viszont a munkájukba kerül az, hogy a gyerekeikről gondoskodni tudjanak. A vírus közvetlen következménye, hogy mivel a családokon belül a nők általában kevesebbet keresnek mint a férfi partnereik, és a gondoskodási munkák nagy részét a társadalmi szerepek és elvárások miatt amúgy is ők végzik, a megnövekedett terhek miatt a családokon belül a nők munkahelyei lesznek először feláldozva.

Ráadásul nem csak a gyerekekről kell a családon belül gondoskodni:

„Nagy bajban vagyok! Édesanyám krónikus osztályon, elfekvőn fekszik, 24 órás felügyeletre van szüksége! Az előbb hívtak telefonon, hogy a mamát csütörtökig el kell vinni, mert a koronavírus miatt bezárják az osztályt! NEM TUDOM MEGOLDANI!!! Kérlek titeket, akinek normális ötlete van az segítsen nekem, mert konkrétan kilátástalannak érzem a dolgot.”

Ugyanúgy a nőkre terhelődik az idősek és a fogyatékkal élő családtagok gondozása is, ami a koronavírus miatt fennálló válsághelyzetben sokszor extra nehézségekkel jár. Sokaknak épp a nagyszülők segítettek fogyatékkal élő gyerekeik ellátásában, a fertőzésveszély miatt azonban ez nem lehetséges, így még kevesebb segítséget kapnak az otthonápolásban.

Fizetett gondoskodás

Mivel a patriarchátusban a gondoskodás alapvetően mint női feladat jelenik meg, a gondoskodással kapcsolatos munkákban még akkor is nők dolgoznak túlnyomó részben, ha ezek a munkák fizetettek. Azoknak a nőknek pedig, akik nem csak otthon, hanem hivatásosan, fizetett bérmunkaként is gondoskodó munkát végeznek, még nagyobb terhelés mellett kell ezekkel a kihívásokkal szembenézniük. Rájuk ugyanis most még sokkal nagyobb szükség van a munkaerőpiacon.

A gyerekellátással szemben más állami szolgáltatások ugyanis nincsenek beszüntetve, azonban a hosszú évek óta hangoztatott problémák – a pénz, a megbecsültség és a munkaerőhiány az egészségügyi és szociális ellátásban – a koronavírus alatt még élesebben mutatkoznak meg. Ez pedig az ezeken a területeken dolgozó – nagy részben – nőkre aránytalanul nagy terheket ró.

Kifejezetten így van ez az idősgondozásban. Bár a közösségi gyermeknevelő és -ellátó állami intézményekkel szemben az idősellátás nem állt le, az eleve nagyon hiányosan és rosszul működő állami alap- és szakellátás most még nagyobb krízisbe került, ahogy Kucsera Csaba is kifejti. Most, hogy az egyébként jó egészségügyi állapotban lévő idősek is otthon kényszerülnek maradni a fertőzésveszély miatt, segítségre szorulnak és teljesen izolálódnak, az állami ellátórendszer sem képes a megnövekedett létszámot és ellátási feladatokat kielégíteni, ezért számos önkormányzat önkéntesek bevonásával próbál segíteni időseken, vagy bölcsődei és más önkormányzati dolgozókat csoportosítanak át az idősgondozás területére.

a pusztaföldvári Bartók Béla Művelődési Ház vezetője (j) könyvtári könyveket ad át a koronavírus-járvány idején. Az intézmény munkatársai az idősebb olvasók kérésére házhoz viszik a könyveket. A kiszállítással egy időben a kiolvasott köteteket elhozzák, fertőtlenítik, majd egy hét karantén után lehet azokat újra kiszállítani. (Fotó: MTI/Rosta Tibor)

A legnagyobb kihívást talán a folyamatos szakápolást igénylő idősek ellátása jelenti, ami a legtöbb esetben szélsőséges választás elé állítja a gondozókat: vagy teljes mértékben beköltöznek a gondozott otthonába vagy az idősotthonba, így nem látják családjukat a következő hetekben, hónapokban, vagy teljesen abbahagyják az ápolást. Ha az előbbi mellett döntenek, az ápolók hatalmas mértékű plusz terhet – sokkal több munkát, illetve a kikapcsolódás és a családi élet hiányát – vállalnak magukra.

Gondoskodás globális perspektívában

A szociális állam visszaszorulása és a neoliberális politikák bevezetése évtizedek óta meghatározó a nyugati centrumországokban. Ez a folyamat pedig együtt jár a gondoskodás piacosodásával: az állam visszavonulásával felerősödtek a piaci szolgáltatások a gondoskodás területén, beleértve a gyermekgondozást, a betegellátást és az idősgondozást is. A gondoskodási munka azonban ezekben az esetekben is messze alulfizetett, ezért jellemzően alsóbb társadalmi osztálybeli és/vagy szegényebb országokból érkező bevándorló nők végzik. Európán belül ez egy egyre növekvő munkaerőpiacot jelent, így rengeteg kelet-európai és EU-n kívüli nő ingázik Nyugat-Európába gondozási, ápolói vagy háztartási munkát végezni.

A jelenlegi járványügyi helyzet sajátos kihívást jelent erre a rendszerre nézve, és rámutat a globális termelési és ellátórendszer kizsákmányoló jellegére.

A határok lezárása láthatóvá tette, hogy milyen mértékben támaszkodnak a nyugat-európai országokban az olcsó bevándorló munkaerőre gondoskodási munka tekintetében (is). Németországban gondoskodási krízis van kialakulóban, miután több százezer fizetett kelet-európai, elsősorban lengyel, bentlakásos ápoló és egészségügyi dolgozó ragadt otthon. De hasonló problémákkal néz szembe most az osztrák idősellátás is, ahol a bentlakásos ápolók több mint 80%-a Szlovákiából és Romániából származik, miközben a nagyszámú magyar idősgondozókat és ápolókat is különböző engedményekkel igyekeznek marasztalni.

Válság és a női munka

Amellett, hogy a nőknek a megnövekedett gondoskodási terhek miatt sokszor le kell mondaniuk a fizetett munkájukról, a koronavírus egy globális gazdasági válságot is magával hoz, ami szintén máshogyan hat a nők és férfiak munkáira. Statisztikák azt mutatják, hogy a részmunkaidőben dolgozók között felülreprezentáltak a nők – ezek a munkahelyek pedig valószínűleg elsőként szűnnek majd meg a válság alatt. Ráadásul, ahogy azt Barna, Csányi, Gagyi és Gerőcs állítják: a gazdasági válságok időszakában még jellemzőbb, hogy amellett, hogy a tőke lenyomja a formális béreket, az államok is visszaszorítják a jóléti szolgáltatásaikat, ami még inkább megnöveli az informális és ingyenes munka jelentőségét a reprodukció terén, például a gyermek- és idősgondozásban, betegellátásban.

Ez pedig gyakran politikai retorikákban is megmutatkozik: gazdasági válságok alatt rendszerint felerősödnek azok a hangok, amelyek a nőket mint gondoskodókat esszencializálják, akiknek a nemükből adódóan kötelességük ezeknek a munkáknak az ellátása.

Közösségi megoldási lehetőségek rövid és hosszú távon

Ha tagja vagy hasonló kezdeményezésnek, vagy szívesen részt vennél ilyen vagy ehhez hasonló akció vagy szervezet alapításában, akkor írj egy rövid bemutatkozó emailt a szolidaritasiakciocsoport@gmail.com címre.

Közösségi és önkormányzati szerepvállalás a válság idején

A koronavírus-járvány számos szolidaritási akciót, önszerveződő, egymást segítő csoportot hívott életre. Kifejezetten a gondoskodás területén is sok ilyen akció valósul meg az idősek, gyerekesek és fogyatékossággal élő emberek támogatására, nemcsak a hétköznapi életvitelt, hanem a kényszerű izoláción is segítve. Magyarországon is nagyon elterjedt, hogy önkormányzatok, szomszédságok, lakóközösségek és más informális csoportok igyekeznek megszervezni a településen vagy a látókörükben lévő idősek ellátását.

A gyermekgondozás területén elsősorban az otthon lévő gyerekeket lekötő – és így a szülőket rövid időre felszabadító –, sokszor ingyenes online programok formájában valósul meg a társadalmi szintű szolidaritás. Civilek, szakemberek, színészek, zenészek meséket olvasnak fel, gyerekdalokat énekelnek, de van mondókás vagy kézműves foglalkozás, koncert, fejlesztő torna és gyerekjóga is, több bábszínház pedig online elérhetővé tette az előadásait. A programokat például ebbe a Facebook csoportba posztolják, egy másik csoportban pedig olyan játékgyűjteményt raknak össze közösen, „amiből ebéd után láthatod, hogyan kötheted le a gyerekek energiáit, amíg 5-6 e-mailt megírsz és jelentéseket böngészel” – ahogy az a csoport leírásában olvasható. A nyilvános programokon kívül valószínűleg a családtagok, barátok is besegítenek hasonló online foglalkozások megtartásával.

Érdekérvényesítés a fizetett reproduktív munka területén

Az egyéni önfeláldozás megbecsülése mellett fontos, hogy a szociális és egészségügyi ágazatban dolgozók áldozatait ne csak tapssal háláljuk meg, hanem rendszerszintű változásokat követeljünk, és hogy az állam anyagi és jogi elismerésben és megfelelő védelemben részesítse a gondoskodási munkákat végzőket. Míg a magyar kormány rövid távú „megoldásként” az orvosoknak ad egyszeri pénzügyi támogatást, hosszabb távon nem rendezi a béreket. Ráadásul minden más egészségügyi dolgozó, tehát az ápolók is, kimaradnak ebből; nem beszélve a szociális ellátásban dolgozókról, akik szintén fokozott veszélynek vannak kitéve.

Ebben a helyzetben fontos szerepe van a szakszervezeteknek, akiknek ki kell állniuk azért, hogy a dolgozók jogai és biztonsága a fertőzéssel szemben biztosítva legyenek. Magyarországon például a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete írt nyílt levelet Kásler Miklós miniszternek, egy brit szakszervezet pedig szektorokra bontva tájékoztatja a munkavállalókat jogaikról. A szakszervezetek emellett szerepet játszhatnak a saját tagjaik reproduktív terheinek csökkentésében is, például munkahelyi gyermekfelügyelet megszervezésével vagy a munkáltatóra, önkormányzatokra való nyomásgyakorlással különböző szolgáltatások bevezetésére

Sokak számára ugyanakkor a szakszervezeti érdekképviselet nem elérhető: az egyéni gondozást nyújtók munkájukat általában feketén, a gondozott otthonában izoláltan végzik, vagy a bérük egy részét közvetítő ügynökségek fölözik le.

Az ő számukra középtávon az önszerveződés formája lehet a gondozói szövetkezet, amelyet a tagok egyenlő arányban tulajdonolnak és demokratikusan irányítanak.

Erre több inspiráló nemzetközi példát találunk: New Yorkban például latin-amerikai és afroamerikai nőket tömörít az otthoni gyermekgondozás területén a brooklyni Beyond Care, az idősgondozás területén pedig a bronxi Cooperative Home Care Associates. A szövetkezet formalizálja a tagok gondoskodási munkáját és meghatározza a munkavégzés feltételeit – a bért, a munkaidőt, a feladatköröket stb. –, amiket az egyes tagok a szövetkezettel a hátuk mögött magabiztosabban tudnak betartatni a gondozott otthonában. A folyamatos továbbképzéseken keresztül a szövetkezet hozzájárul a gondoskodás minőségének és elismertségének növeléséhez és megerősíti a dolgozókat is.

Tüntetés az otthonápolási díj emeléséért a Kossuth téren a Lépjünk, hogy léphessenek szervezésében. (Fotó: FACEBOOK / LÉPJÜNK, HOGY LÉPHESSENEK)

Nem szövetkezet, de mind a gondozók, mind a gondozottak szerveződését és életminőségének javítását célozza Magyarországon a Tudatos Öregedés által kezdeményezett Ozmózis Közösségi Idősgondozási Rendszer, amely az otthoni idősgondozásban érintettek, családok, idősek, ápolók közötti együttműködést és közös érdekképviseletet segíti elő információkkal, képzésekkel, tanácsadással és szolgáltatásokkal.

Gondoskodók közösségei és gondoskodást igénylők szövetkezetei

A gondoskodás piaci, egyenlőtlenségeken alapuló, kizsákmányoló rendszerének továbbépítése helyett a koronavírus által kiváltott krízis lehetőséget adhat egy másik, szolidaritásra alapuló társadalmi-gazdasági modell kiépítésére is, amiben a gondoskodás egy mindenki számára egyenlően elérhető közjó, amit a gondoskodási igények és nem a gazdasági érdekek vezérelnek, és amiben nők és férfiak egyaránt részt vesznek, társadalmi osztálytól függetlenül.

Egy ilyen modell kialakításában a piac és a magukra hagyott családok helyett az államnak és a közösségeknek is nagyobb szerepet kell vállalnia a gondoskodásban.

A létező nemi, osztálybeli és származásbeli hierarchiákra épülő munkamegosztás és kizsákmányolás helyett a gondoskodást helyi szinten kell megszervezni, részvételi módon, az egyenlőség és a szolidaritás elvei mentén. (Lásd még: a The Care Collective és a Care.macht.mehr manifesztóit.)

A korábban említett online gyermekfoglalkoztató programok nagy része a jelenlegi helyzetre reagálva született a „nagyközönség” számára, van azonban, ahol egy már meglévő közösségen alapul egymás támogatása. A József Attila lakótelepen működik az Anyahajó Anyaközpont és családi kikötő, amelyet helyi kisgyerekes nők működtetnek önkéntes alapon, közösségi teret és programokat nyújt a gyerekükkel otthon lévő szülők számára. Emellett a közösség tagjai például a főzés, a bevásárlás és a gyerekfelügyelet terén is segítik egymást, közösen vásárolnak vagy megosztanak eszközöket, könyveket. Ez a támogató közösség a koronavírus-járvány alatt sem szűnt meg: a tagok egy Facebook csoportban tartják a kapcsolatot egymással, csökkentve így az elzártság érzését, több felnőtt- és gyerekprogramot pedig online tartanak meg.

Amellett, hogy építik a közösségiséget és a szolidaritást, az ilyen közösségekből létrejöhetnek a gondoskodást intézményesen megszervező autonóm szervezetek is, amelyben a gondoskodás a közösség tagjainak valós igényei és elképzelései szerint, általuk és együttműködő szakemberek által történik. A gyermekgondozás területén ilyen például a guatemalai UPAVIM, amely eredetileg női kisiparos szövetkezet volt, mára viszont számos oktatási és egészségügyi szolgáltatást is nyújt a tagoknak.

Egy másik példa az idősgondozás területén a japán Koreikyo Union, amelyben az aktív, általában 55 és 75 év közötti tagok nyújtanak szolgáltatásokat a rászoruló, 75 év feletti tagok számára. Az ilyen szövetkezetek által a gondoskodás kikerül a privát szférából, mind a gondoskodási munkát láthatatlanul és alulértékelten végzők – elsősorban nők –, mind a gondoskodási szükségleteikkel magukra maradt egyének szempontjából, és demokratikusan, szolidáris módon szerveződik meg.

Az állam részvételi és demokratikus átalakítása

A gondoskodás köré szerveződő közösségek és szövetkezetek célja ugyanakkor nem az, hogy válság idején az állami szolgáltatások leépítése miatt fokozattan viseljék a társadalom fenntartásának terheit. A gondoskodási igények kielégítése nem függhet a gondoskodást igénylők – általában szűkös – erőforrásaitól, a gondoskodók jólléte pedig nem áldozható fel az ellátás érdekében. Éppen ellenkezőleg, az állami intézmények és az önkormányzatiság demokratikus, részvételi és szolidáris átalakítására van szükség. Ebben a modellben a központi államnak továbbra is be kell töltenie egy koordináló, finanszírozó (és ha szükséges, újraelosztó), jogi szabályozói funkciót, az autonóm közösségek felügyelete alatt.

Rövid távon a feladatok megosztásakor figyelembe kell venni, hogy a tagoknak milyen egyéb fizetett vagy fizetetlen tevékenységei vannak, milyen erőforrásokkal rendelkeznek és társadalmi helyzetük milyen típusú és szintű részvételt tesz lehetővé. Ezek alapján ki lehet alakítani az egymással való szolidaritás és erőforrás-megosztás szabályait is, amely biztosítja, hogy a közösség minden tagjának szükségletei ki legyenek elégítve. Hosszú távon azonban a munka és a társadalmi-gazdasági rendszer átfogóbb átalakítására van szükség, amelyben az élet újratermelése és a gondoskodás az elsődleges cél és tevékenység.

Kiemelt kép: Thury Lili