Böröcz József: Ezt tanultam 2022-ben
„Megvalósul az európai béketerv. Ez volna az.”
„Megvalósul az európai béketerv. Ez volna az.”
Barikád, verekedés, könnygáz is látható a Twitterre került felvételeken.
Három napon át tüntettek az egészségügyi szakdolgozók a létszámhiány és a túlóráztatások miatt.
Két éven át tartott a pereskedés, mire kiderült, hogy a munkavédelmi előírásokat be kell tartani akár veszélyhelyzet van, akár nem.
Miközben a kormány a családok védelmére hivatkozva háborús veszélyhelyzettel igyekszik biztosítani saját „cselekvőképességét”, nyugodt szívvel engedi, hogy a válságot leginkább elszenvedők tömegével az utcára kerüljenek.
Hamarabb visszatérhetnek munkahelyükre azok, akik nem tettek eleget a kormány által előírt oltási kötelezettségnek.
A volt államtitkár értetlenül állt a helyzet előtt, és azt kérte, „ezt senki se kenje a politikára és a háziorvosok fizetésére”. Kérdés, hogy mi másra lehet „kenni”, ugyanis a háziorvosok megerősítették: a 2020-ban bevezetett szabályok még mindig élnek.
Március vége óta 25 millió ember élt teljes bezártságban. Sokan most is gyárakban éjszakázni lesznek kénytelenek.
Másodfokon is a 444-nek adott igazat a bíróság, az ítélet értelmében az Országos Kórházi Főigazgatóságnak 15 napja van elküldeni az adatokat.
Senki sem járult hozzá, hogy a koronavíruson kívül másról is „tájékoztassa” a kormány.