Szigorúbb bér- és költségvetési politikát ígért Kármán András pénzügyminiszter a közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján. Kármán szerint elszálltak a magyarországi bérek a gazdaság termelékenységéhez képest, ezért úgy látja, kiigazításokra van szükség. Mondandójában hangsúlyozta ugyanakkor, hogy javaslata nem megszorítás. De akkor mégis mi ez?
Mint elmondta, megállt a GDP növekedése (valójában igen alacsony szintre lassult, tavaly 0,5 százalék volt, míg idénre 1,8-et várnak) –, és ehhez képest pazarló volt a költségvetési politika, ami miatt Kármán szerint „elvesztette hitelességét”. Ennek helyreállítása pedig a Tisza-kormány feladata a „működő és emberséges Magyarország” jegyében.
Büttl Ferenc közgazdásszal beszélgettünk a Tisza-kormány terveiről, és azok lehetséges okairól, hatásairól.
Fog-e gondolni a dolgozókra a Tisza-kormány?
Kármán András helyesen ismeri fel, hogy 2026-ra elszállt a költségvetési hiány az Orbán-kormányok alatt tapasztalt korábbi értékekhez képest is. A kormány előrejelzése szerint év végéig 8,3 százalék lett volna, a mostani intézkedéseik tükrében 7,5-ös értékkel számolnak, ami még mindig igen magasnak számít. Nem utolsó sorban pedig veszélyezteti a Tisza ígéretét, miszerint 2030-ra bevezetnék az eurót, amihez 3 százalék alatti államháztartási hiányra lenne szükség. Tehát ha el akarja érni a célt, akkor a kormánynak évente egy százalékponttal kellene csökkentenie a hiányt, amihez nagyon komoly, éves szinten ezermilliárdos nagyságrendű takarékoskodásra lenne szükség az elkövetkező években.
„Az elején nagyobb ugrásra is adódik lehetőség a presztízsberuházások, a túlárazott közbeszerzések, egyéb pazarló tételek leállításával – tehát ezentúl számos dolog [például állami építkezések, eszközbeszerzések – szerk. KSÁ] olcsóbb lesz. De emellett ott van az a tényező, hogy amit nem a budavári építkezések befejezésére vagy az autópálya-koncesszióra költesz el, annak megvan a helye.
Rengeteg olyan szektor, ágazat sorakozik, amire az elmúlt 16 évben, sőt akár az elmúlt 36 évben évről évre egyre kevesebbet költöttünk, forráskivonás történt, és így borzasztó állapotban vannak. És persze lehet, hogy most szabadabb lett egy kicsit az ország, és már az óriásplakátok sincsenek – de például az Oktatási Minisztériumban még mindig kvázi ingyen dolgoznak a titkárságvezetők, viszont nem lehet fél év múlva is ingyen dolgozni.
Nem lehet azt mondani a szociális dolgozóknak, hogy nem lesz béremelés, mert nagyon rossz helyzetben van az ágazat. Nem lehet azt mondani – miután a kerületi polgármesterek megszólalásai alapján az elmúlt hetekben felerősödött a közbeszédben a közbiztonsági probléma Budapesten –, hogy egy-egy éjszaka száz rendőr teljesítsen szolgálatot. A rendőrség is rossz állapotban van; akkor lesz több ember, ha állásokat, pozíciókat teremtenek, és azokhoz nyilván fizetés kell.
A lerobbanó vonatokról ne is beszéljünk. És hova kellene még pénz? Ha bárkit megkérdezel erről Magyarországon, az oktatást és az egészségügyet fogja mondani, de ez csak a jéghegy csúcsa. Borzasztó rossz állapotban vannak a rendszereink, közülük sok nagyon-nagyon forráshiányos – finoman fogalmazva”
– mondta el lapunknak Büttl Ferenc. A kormány azzal is számolhat, hogy évi 3 százalékos GDP-növekedés mellett csökkenhet az annak arányában meghatározott hiány – még ha nominálisan nem is fog kevesebb pénz hiányozni. Ehhez képest a Magyar Nemzeti Bank a ‘25- ‘26- ‘27- és ‘28-as évekre rendre 0,5; 1,8; 2,9; valamint 2,8 százalékos GDP-növekedést jelez.
Tehát a sokat emlegetett működő és emberséges Magyarországhoz szükség van arra, hogy az állam ne csak takarékoskodjon, hanem, ha be akarja tartani az ígéreteit, a megtakarított pénzeket el is kell költenie. Magyarán: ha utóbbit nem teszi, ha csupán csökkenti az állami kiadásokat, az megszorításokat jelent.
Ha a kormány rendbe akarja tenni az állami szektort kórházzal-iskolával-vasúttal-miegymással, szinte lehetetlen feladatnak tűnik az euró 2030-as bevezetése.
Ehhez ugyanis új forrásokat kellene bevonni Büttl szerint .
Kármán András eközben egyrészt az uniós forrásokra hivatkozik (amelyek egyébként nem a hiány lefaragására vannak) illetve a „hitelesség, vállalkozóbarátság, tiszta verseny” helyreállítására, ami szerinte az elmúlt 4 év visszaesése után beruházásösztönző hatású lesz, ezáltal a GDP növekedésére is kihat. Büttl ezzel kapcsolatban elmondta, szerinte Varga Mihály jegybankelnöknek igaza volt a már említett közgazdász-vándorgyűlésen, mikor azt mondta, nem az euró bevezetésének a tempója a fontos, hanem hogy jól vezessük be.
„Lehet, hogy az aktuális magyar kormány beruházásbarátabb, vállalkozásbarátabb gazdaságpolitikát visz. Itt érdemes megjegyezni, hogy az Orbán-kormánynak is volt azért beruházás- és vállalkozóbarát gazdaságpolitikai karaktere, és nem is látjuk, hogy a Tisza ezeket nagyon gyorsan átalakítaná. Nem látom, hogy a Munka törvénykönyvéhez rögtön hozzányúlnának, és szakszervezetek, a dolgozói érdekei mentén szabnák újra, mert a Törvénykönyv a vállalkozásoknak kedvez jelenleg”
– mondta el Büttl Ferenc. Hozzátette,
„Volt egy, közvetlenül a dolgozókat érintő kiszólása a Kármán Andrásnak, miszerint vissza kell fogni a bérkiáramlást is, mivel az elmúlt években túl nagy volt a béremelkedés a termelékenységhez képest. Ezért szigorúbb bérpolitikát fog vinni az állam. A magánszektort a minimálbér-emelésen keresztül tudja befolyásolni. Ezzel közvetlenül az állami szektorban dolgozók bérére van hatása, de kik dolgoznak az állami szektorban? Illetve a szociális szférában, ahol most ígérték meg a 25%-os béremelést, ott lesz szigorú bérpolitika [vagyis szűkmarkúbb béremelés – KSÁ]? Vagy a rendőrök, vagy a tanárok fizetésén akarnak spórolni? Tehát
nehéz értelmezni Kármán szavait, lehet, hogy egyszámjegyű minimálbér-emelésre gondolt – de az átlagkereset növekedése nem csak ettől függ.
Ha évente 20-30 ezer fővel csökken a munkaerő-állomány Magyarországon, és szigorúság van a külföldi munkaerő alkalmazásával szemben, akkor hogyan fog lassulni a bérkiáramlás?”
Ehhez érdemes azt is hozzátenni, hogy Magyarországon a dolgozók egyre kisebb mértékben részesülnek a megtermelt javakból, míg a régióban fordított a tendencia – azzal együtt, hogy a magyar gazdaság általánosságban is egyre jobban lemarad a környező országokétól. Tehát a bérarány még akár növekedhetne is amellett, hogy a cégek és a gazdaság sikeresebbek.
A kormány gazdaságpolitikai víziója
Büttl Ferenc szerint át kell alakítani az alacsony képzettségű munkaerőt igénylő, összeszerelőüzem-modellre épülő gazdaságot, de közben még mindig látjuk, hogy míg a kisebb külföldi cégek (mint például a WKW autóipari beszállító) szenvednek, a nagy multik, mint a Mercedes, a BMW vagy a BYD és az akkugyárak továbbra is beruháznak, bővítenek.
Az átalakítás hosszú évek munkája lenne: nem lehet csak úgy bezárni az akkumulátorgyárakat, hogy holnaptól kutatás-fejlesztésen dolgozzanak a munkások, mert nincs meg hozzá a képesítésük.
Az előző kormány foglalkoztatáspolitikája a nyugdíjkorhatár emelése, az oktatási kötelezettség korhatárának csökkentése és az alacsony hozzáadott értékű munkahelyek létrehozásának ösztönzése útján többé-kevésbé kényszerpályára tette az országot. Az oktatáshoz rengeteg időre van szükség.
A közgazdász elmondta, a magyar cégek jelentős része „nem a versenyben ért el magas profitot, hanem a NER-re jellemző módon járadékosként működött. A profit a versenyben elért jövedelme a tőketulajdonosnak, az autópályakoncesszió az út- és vasútépítés, szállodabiznisz, ezzel szemben nem ily módon fialtak.” E cégek nem voltak rákényszerítve az innovációra – ergo alacsony termelékenység mellett nem profitot termeltek, hanem kvázi állami támogatásból maradtak fenn. A NER-gazdaság és az állam összefonódásának felszámolásakor azonban arra is ügyelni kell, hogy e cégek rengeteg embert foglalkoztatnak.
„Mészáros is bemondja, hogy ő kész együttműködni, és megemlíti, hogy 60 ezer embert foglalkoztat, a kapcsolódó cégeken keresztül további 100 ezret. Tehát: »óvatosan bánjál velem, különben pillanatokon belül lesz 160 ezer munkanélküli, attól pedig nem lesz neked jobb.« És igaza van.” Ez Büttl szerint nem azt jelenti, hogy ne kellene hozzányúlni Mészáros Lőrinchez és cégeihez, inkább azt, hogy ezt úgy kell csinálni, hogy ne járjon hatalmas társadalmi károkkal.
Emellett a NER-től örökölt rendszer más aspektusait is le kell bontani, ami messze nem olyan könnyű, mint ahogy a kampányban hangoztatta a Tisza. Nem véletlen, hogy a Médiatanács, a vagyonvisszaszerzési hivatal, vagy egyes politikusok mentelmi joga van a figyelem középpontjában, kevésbé a gazdaság átalakítása.
„Nem véletlenül nem merült eddig fel, hogy mi van a Gránit Bankkal. Vagy mi van a Mészáros-bankkal? Vagy mi van Garancsinál, mi van a Duna Aszfalttal? A NER-tőke esetében az egész magyar gazdaság negyedéről, harmadáról beszélünk. Emellett számos intézménnyel és vezetőikkel szemben szóba nem került a Magyar Nemzeti Bank, a Gazdasági és Versenyhivatal, vagy az Állami Számvevőszék [amelyek vezetői szintén ott voltak Magyar Péter leváltós listáján – KSÁ], a gazdasági stabilitás szempontjából fontos intézmények. Senkinek nincs szüksége még nagyobb gazdasági turbulenciára, mint ami eddig volt, és jelenleg is van.”
Büttl szerint ugyanakkor nem lehet eléggé hangsúlyozni a globális folyamatok hatásait. „Az, hogy az elmúlt négy év alatt összesen egy százalék volt a növekedés, nem csak az Orbán-kormányon múlott. Benne van az orosz-ukrán háború, a világgazdasági instabilitás, amit Trump hozott a vámokkal, és általában a nemzetközi kereskedelem kiszámíthatatlansága, a német gazdaság szenvedése, illetve rengeteg más tényező – és akkor még nem tudjuk, hogy mi jön.
Most láttuk, hogy nyáron már nem csupán kopog az ajtón a klímakatasztrófa, hanem pofán csapott bennünket, és a jövőben minimum ilyen drasztikusak lesznek a hőhullámok, de lehet, hogy erősödnek is. Nem tudjuk, hogy mit hoz a mesterséges intelligencia, milyen válságokat robbant ki, hogy segíteni fogja-e a világgazdaságot és a növekedést, vagy éppen zavarokat okoz. Nem tudjuk, hogy mi lesz az Egyesült Államok és Kína közötti viszonnyal, és miközben az USA Iránnal háborúzik, nem tudjuk, mi lesz az olajárral. Amikor úgy érezni, hogy nyugvópont felé tartunk, újra kitörhet a káosz – és ez nem az aktuális magyar kormányon múlik.”
A kormányon múlik viszont, hogy hogyan fog kinézni a gazdaság átalakítása.
Büttl szerint Kapitány István hiába gazdaságfejlesztési és energetikai miniszter, előbbivel kapcsolatos konkrét ötleteket még nem nagyon látott tőle, az olajipari exmenedzser inkább energetikai szakemberként működik. Ez a KKV-szektorra különösen igaz, amelyet a Demján Sándor program volt hivatott támogatni, nem sok sikerrel. A közgazdász véleménye szerint nagyon hiányzik egy olyan program, amely az 50-200 fős vállalkozások versenyképességén segítene, hogy a hazai mellett a nemzetközi piacra is belépjenek, ne külföldi nagyvállalatok beszállítóiként működjenek.
Az iparpolitika – ami elsősorban Kapitány gazdaságfejlesztési miniszterhez tartozik – egyelőre látszólag nem helyez különösebb hangsúlyt a magyar ipar támogatására.
Ez látszik például az IC-vonatbeszerzések tekintetében is, ahol úgy tűnik, a kormány inkább importálna, mint fejlesztene, gyártana.
Büttl Ferenc szerint ennek több oka is lehet: közrejátszhat, hogy vannak olyan – a NER alatt sikeres, neresnek tűnő vagy neres körökhöz köthető – cégek, amelyek de facto hátránnyal indulnak a közbeszerzéseken, akár a bizalmatlanság miatt. A vagonokat pedig az állami Dunakeszi Járműjavító mellett a még mindig NER-es érdekkörökbe tartozó Szolnoki Járműjavító is gyárthatja. De éppígy lehet tényező politikai alapon hogy milyen vonatot (vagy tetszőleges más eszközt) lehet gyorsabban beszerezni, hogy minél hamarabb lehessen mutogatni és bejelenteni egy ígéret teljesítését. Ahogy az is lehet szempont, hogy melyik tűnik gazdaságosabbnak rövid- vagy hosszútávon – az pedig kérdés, hogy csak a közvetlen költségekkel, vagy az iparpolitikai megfontolásokkal is számolnak etekintetben.
Szintén fontos szempontot jelentenek a kormány preferenciái. Ez esetünkben úgy csapódik le például, hogy amennyiben Vitézy Dávid gyorsan szeretne új vonatokat felmutatni – készüljenek bárhol is – amelyek rövidtávon lehet hogy még jobban meg is érik, nincs ott Kapitány István, aki azt mondaná, hogy a gazdaság hosszú távú fejlesztése érdekében legalább egy részét érdemes volna magyar, esetünkben akár állami gyártótól megrendelni. A koherens iparpolitika vagy annak hiánya pedig nagyban kihat arra is, hogy a jövőben milyen minőségű munkahelyek lesznek, milyen alapokon fog állni a magyar gazdaság. Hogy nálunk folyik-e a tudásintenzív kutatás-fejlesztés is, vagy marad az összeszerelés.
Lehet egyszerre szakértői és populista egy kormány?
„Az a nagy kérdés, hogy visszatérünk-e a nemzetközi tőkére alapozó fejlődési modellhez, amit még az első Fidesz-kormány is vitt 1998 és 2002 között, illetve Bokros-csomagtól tartott egészen 2010-ig. Vagy éppen a populizmusa miatt a kormány teret ad más, nem a fősodorba tartozó működési módoknak. Azt látom, hogy a Kármán András inkább a fősodorbeli elméletekre támaszkodik. Hogy végül milyen irányt vesz a gazdaságpolitika, azt majd a költségvetési törvénytervezet (ez októberben várható) mutatja meg, de lehet, hogy kénytelen lesz teret adni olyan alternatíváknak, mint például a dolgozói tulajdon.
Ám végsősoron egy jobboldali-populista kormánytól nem lehet elvárni, hogy amikor az új alkotmányt írja, belefoglalja, hogy az állami, a társadalmi, vagy más alternatív tulajdonformák egyenrangúak a magántulajdonnal. Nyilván azt fogja beleírni, hogy a gazdaság alapja a magántulajdon. Mert jobboldali”
– vázolta Büttl Ferenc a kormány eddigi gazdaságpolitikát érintő megnyilvánulásaiból levonható következtetéseket.
Hozzátette, hogy a kormányra külső kényszerek, befektetői, uniós elvárások is nehezednek, de nagyban befolyásolja politikáját a döntéshozók gondolkodásmódja, illetve a mögöttük álló szakmai és kulturális elit elvárásai. Itt pedig ellentét feszül Magyar Péter facebook-politizálása és az úgynevezett „szakértői kormányzás” között – utóbbi ugyanis ritkán szül társadalmilag népszerű döntéseket.
Büttl arra is emlékeztetett, hogy a „szakértő” ma Magyarországon alapvetően a liberális közgazdasági mainstreamet jelenti – ilyen volt a Bajnai-kormány is. Akkor szakértői kormány volt hatalmon – ami alapvetően az IMF által támasztott elvárásoknak való megfelelést takarta. Ők lényegében megszorításokat vezettek be, magyarán a válság árát a társadalmon verték le.
És épp ennek a megszorítási politikának ágyaz meg, hogy a kormány 2030-ig bevezetné az eurót – amelyhez ugyancsak állami takarékoskodást követelő nemzetközi intézményi elvárásoknak kell megfelelni. Ha e célnak rendeli alá a kormány a gazdaságpolitikáját, az a társadalom kárára fog megtörténni – ez pedig aligha teszi lehetővé a kampányban belengetett népjóléti ígéretek betartását.
💜 Ha fontosak neked azok az értékek, amelyeket képviselünk, csatlakozz hozzánk, hogy együtt állhassunk ki értük!
💚Köszönjük, ha beszállsz te is, hogy fenntartható legyen a Mérce!