Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Audi-sztrájk: oda az országimázs?

Káros volt Magyarország nemzetközi megítélésére nézve az Audi-sztrájk? Nem ruház be többé Magyarországon az Audi? Hogy került egy platformra Parragh László és Bauer Tamás? Ilyen és még ennél is kínzóbb kérdésekre igyekszünk e cikkben válaszokat adni.

Jó néhány olyan cikk és nyilatkozat megjelent az Audi-sztrájk kapcsán, amely finomabban, vagy erőteljesebben sugallta, hogy az Audi szakszervezete bizony nagyon rosszat tesz az országnak azzal, hogy eléggé el nem ítélhető módon sztrájkot szervezett a magasabb bérekért.

A legegyenesebben az iparkamara elnöke, a kormánynak oktatási ügyekben is tanácsokat osztó Parragh László fogalmazott: „káros Magyarország nemzetközi megítélésére nézve, ami az Audi győri gyárában történt”. Szerinte az is előfordulhat, hogy az Audi nem Magyarországra hozza a legközelebbi fejlesztését.

Lehetséges, hogy az egykori csempekereskedő romantikus képzelete a magyar országimázsba nemcsak a gulyást, a gémeskutat, a tokaji bort, hanem a sztrájknélküliséget is beillesztené?

Egy újabb hungarikum, autentische ungarische, egy sztrájk nélküli ország, ein Land ohne Streik! S ez tényleg létező hungarikum, 2017-ben volt összesen öt sztrájk Magyarországon.

No jó, ne értsük félre a kamara örökösnek tűnő elnökét. Parragh előtt bizonyára nagyjából ilyesféle, befektetőkre szabott országimázs lebeg: alacsony bérek, alacsony, akár nulla százalékosra is kihozható társasági adó és extra magas állami támogatások. Ehhez Parragh megtartaná a sztrájknélküliséget is, biztos, ami biztos. A gulyásos országimázstól ez annyiban mindenképp eltér, hogy ebben nincs semmi egyedi, sokan mások is próbálkoznak e recepttel.

Bauer Tamás közgazdász, DK-s politikus Parraghoz hasonlóan szintén arra figyelmeztet, hogy „ha Győrben nem rendeződik gyorsan a konfliktus, akkor az Audi a következő nagyobb fejlesztést esetleg nem Győrben, hanem valamelyik másik telephelyén valósítja meg”, márpedig „attól is mi fogunk rosszabbul élni”.

De a figyelmeztetések sora ezzel nem ért véget. „Ha Ingolstadtban azt látják, hogy a magyar bérek nagyon gyorsan emelkednek, nehéz megegyezni a szakszervezetekkel és még sztrájkok is vannak, akkor könnyen lehet, hogy nem Magyarországon, hanem Lengyelországban – ott is motorgyára van a cégnek – valósítják meg a fejlesztéseket” – mondta a Portfoliónak nyilatkozó Túry Gábor, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársa.

Túry azt is hozzátette, hogy a helyi leányvállalat vezetője az anyavállalattól kapja a mandátumát, és ha belemegy egy egyszeri, 20%-os béremelésbe, akkor azzal rontja a vállalaton belüli pozícióit, mind a személyét tekintve, mind pedig a leányvállalat tekintetében.

Mennyi az igazság mindebben? Gyakorlatilag semmi.

Túry szerint egy leányvállalat vezetője semmiképpen nem vállalhat egy húsz százalékos béremelést anélkül, hogy saját magát és leányvállalatát rossz helyzetben ne hozná. De a Mercedesnél miért adtak 20%-nál nagyobb emelést idén sztrájk nélkül? Vajon szándékosan ártani akart magának és a leánycégnek a Mercedes vezetője?

Hasonlóan problémás az érvelések azon része, hogy a sztrájk miatt nem Magyarországra hozzák a fejlesztéseket. Parragh arról a lehetőségről beszél, hogy a termelés vissza kerülhet az anyaországba, miközben tavaly éppenséggel az Audi németországi üzemei sztrájkoltak. S ilyen bizony előfordul keletebbre is, például Szlovákiában (az Audi a VW csoporthoz tartozik).

Valójában sztrájk bárhol előfordulhat, ahol a jogállamnak olyan minimuma létezik, amely lehetővé teszi a munkások szervezkedését. Pusztán a sztrájk lehetősége miatt aligha választ az Audi a további fejlesztései számára másik telephelyet.

Akár ennyivel is el is intézhetnénk ezt a témát, ha nem lenne sejthető, hogy szakszervezetek esetleges erősödésével az ilyen típusú politikusi és „szakértői” vélemények különböző formában föl-föl fognak bukkanni. Ahol a sztrájkok gyakoribbak, ott a dolgozók már hozzászokhattak azon vádakhoz, hogy a szakszervezetek tevékenysége össztársadalmi szinten káros, mivel a magasabb bérek révén csökkentik a munka iránti keresletet, így a munkahelyek számát.

Ennek egyik változata, amelyet az Audi-sztrájk apropóján Parraghtól, Bauertől és az MTA-s szakértőtől is hallhattunk: a szakszervezet kiállása a majdani fejlesztéseket, azaz a jövőbeni munkahelyek lehetőségét áshatja alá. Magyarországon ez a vélemény még feltűnést keltő, mert ritkák a munkabeszüntetések, így korábban még inkább abszurdnak tűnt volna előállni azzal, hogy a szakszervezetek óriási társadalmi károkat okoznak a sztrájkjaikkal, de idővel egyre többet halljuk majd, ha lesz még több sikeres sztrájk.

Ezért ne menjünk el szó nélkül az általános kérdések mellett, amit e vélemények és az Audi -sztrájk felvetettek. Mit gondoljuk általában a multinacionális cégeknek azon zsarolási lehetőségéről a béralkuknál, hogy Magyarországról tovább állhatnak, vagy nem hozhatnak ide további fejlesztéseket? Mi a szakszervezetek szélesebb értelemben vett felelőssége a munkahelyek számát illetően? S vajon helytálló-e Bauer, Parragh és Túry rejtett értékelő előfeltevése, miszerint minél több autóipari befektetést kell Magyarországra vonzani?

Már csak azért is érdemes erről beszélni, mert Túry úgynevezett szakértő, és a legtöbben eleve nem szívesen vitáznak szakértővel. Szakértőkre hallgatni általában valóban bölcs. Jobb, ha mérnökökre bízzuk egy híd megépítését, vagy közgazdászokra az infláció kiszámítását.

De figyeljünk oda mindig, ha a szakértőtől elemzést kérünk, hogy mik a nyílt vagy rejtett értékelő előfeltevései. Ha például a mindenható természetéről szeretnénk minél többet megtudni, akkor jól tesszük, ha megkérdezzük a téma szakértőjét, egy teológust. De ne feledjük, hogy a szakértőnknek lehetnek a témában rejtett előfeltevései, és ennek tudatában használjuk a válaszát.

A közgazdászoknak is van általában rejtett értékelő előfeltevése – gyakran a gazdasági növekedést tartják a legfőbb jónak, annak az értéknek, amelyből minden egyéb célt le kell vezetni. Még így is óriási különbségeket tapasztalhatunk köztük abban a tekintetben, hogy az illető szakértő ezt rövid vagy hosszú távon, illetve mennyire hosszú távon tartja igazán üdvösnek.

Fenti szakértőink rejtett értékelő előfeltevése, hogy minél több autóipari beruházás vonzunk be, annál jobb és bizony ennek kell alárendelni lehetőség szerint mindent. Ők a gazdasági növekedést leginkább rövid távon szeretnék optimalizálni.

Ebben pedig tökéletesen egy követ fújnak az Orbán-kormánnyal, amely a rövid távú gazdasági növekedésnek tulajdonképpeni atyamestere, amiért hajlandó bármit beáldozni.

Tudtad, hogy a magyar kormány többet költ az állam gazdasági funkcióira, mint oktatásra és egészségügyre együttvéve? A gazdasági funkciókra megy a kiadások közel egyötöde, míg egészségügyre csak 8,6 %, oktatásra 10,2% -a.

A gazdasági funkciókat szolgáló kiadásokban nemcsak a multicégek támogatását találod, de jelentős részét ez teszi ki. Tudtad, hogy a kormány összesen 135 milliárd forintot fizet ki azért, hogy a BMW teremtsen ezer munkahelyet? Nem olcsó a multicégek bevonzása. Gigantikus állami támogatásokkal és adókedvezményekkel rövidtávon lehet gazdasági növekedést villantani, oktatással és egészségüggyel hosszú távon.

Autóiparral már csak azért sem lehet hosszú távon gazdaságilag növekedni, mert hosszabb távon sokkal kevesebb munkásra lesz szükség az ágazatban, részben az automatizáció, részben az önvezető technológia formálta fogyasztó igények változása miatt.

Ráadásul 2022-től Kínában korlátozás nélkül lehet leánycéget alapítani személyautó-gyártásra, ami előrevetíti , hogy már csak a piac közelsége miatt is a gyártói kapacitások ebbe az irányba fognak vándorolni – nem beszélve az alacsony bérekről és arról, hogy az állami elnyomás szinte garantálja a sztrájkmentességet.

Hosszan lehetne sorolni az okokat, amiért ez az ágazat nem alkalmas arra, hogy hosszabb távú gazdasági növekedés szolgálja. De ne folytassuk, mert akkor hasonlatossá válunk az adomabeli polgármesterhez, aki mentegetőzik a királynak, amiért nem tudta a falu ágyúlövésekkel üdvözölni. „Uram, királyom, ezer és egy oka van ennek: először is nincsenek ágyúink.” Mire a király közbevágott: „A többi okot akkor most hagyjuk is.” A lényeg tehát annyi, hogy sose feledjük a szakértőnket megkérdezni, mik az értékelő előfeltevései.

Persze, fenti szakértőink talán azt mondanák, a legfőbb jó számukra Magyarország lakóinak gazdagsága és jóléte, s ennek nincs jobb módja, mint hogy minél több autóipari beruházásra tegyünk szert, kerül, amibe kerül.

De helytálló-e egyáltalán a kiinduló pontjuk? Vajon meggazdagodhatnak-e Magyarország polgárai oly módon, hogy a kormányzat egyre több és több külföldi működő tőkét vonz be, és ezáltal egyre több és több munkahelyet teremt? Meggazdagodhatnak-e akkor is, ha ennek az a feltétele, hogy az így megtermelt értékből csak annyit kaphatnak a munkavállalók bér, és az állam adók formájában, hogy a tőke ne álljon odébb, sőt, még többet fektessen be?

Ha jobban meggondoljuk, így meggazdagodni éppen annyira lehetséges, mint a mindenhatót arra rábírni, hogy teremtsen egy olyan követ, amelyet maga sem bír felemelni. Ennek a lehetetlenségéről a már említett teológus szakértőnk tudna mesélni.

Az úgynevezett elitünk olyasféle felemelkedési módról próbál bennünket évtizedek óta meggyőzni, amellyel utoljára Münchhausen báró próbálkozott sikerrel, legalábbis elmondása szerint. Jó erősen összeszorította a térdeivel a lovát, majd felfelé húzta a haját oly nagy erővel, hogy végül saját magát a lovával együtt sikeresen kihúzta mocsárból. Vajon sikerülhet-e a hasonló módon felemelkedni egy országnak?

Végül a kérdéshez kapcsolódó legáltalánosabb probléma, ami lényegében minden szakszervezetet érint a világon ma: mire és meddig terjed a szakszervezet felelőssége? Mit tegyen, ha a munkáltató azzal fenyegetőzik, hogy kitelepíti a munkát (még) alacsonyabb munkabérű országba? Ha azzal fenyegetőzik, hogy automatákkal váltja fel a munkavállalókat?

A brit kereskedelmi munkáltatókat tömörítő szövetség (BRC) például azzal sokkolja a munkavállalókat, hogy állások százezrei tűnhetnek el hamarosan, mert a növekvő minimálbér miatt a munkáltatók többet fektetnek az automatizációba.

Nehéz jó megfejtéssel előállni. A munka alkuereje vészesen lecsökkent a tőkével szemben, ennek a problémának azonban aligha megoldása a szakszervezetek kapitulációja, amit a neoliberális szakértők látni szeretnének, sokkal inkább megoldás lehet talán a szakszervezetek politikailag tudatosabbá válása.

Kiemelt kép: Debrecen, 2019. január 16. Szabó Péter, az FAG Magyarország Ipari Kft. ügyvezetõ igazgatója, Rainer Lindner, a Schaeffler Csoport közép- és kelet-európai, közel-keleti és afrikai szubregionális vezetõje, Andreas Schick, a Schaeffler Csoport operatív igazgatója, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester és Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője (b-j) a német Schaeffler csoporthoz tartozó FAG új gyártócsarnokának átadásán Debrecenben 2019. január 16-án. Ötszáz új munkahelyet létesített az FAG a debreceni beruházással. MTI/Czeglédi Zsolt
Olvass tovább!