Magyaros kísérlet a tőkés rend megmentésére, nem pedig bolsevizmus a kormány vagyonadóterve

„Magyarországon a tőkejövedelem nagyon kedvezően adózik, a tőkekoncentráció pedig egyre magasabb szinteket ér el.”

Röviden így indokolta pénteki sajtótájékoztatóján a kormányfő, Magyar Péter, hogy oly hosszú idő után végül miért vet ki a kormánytöbbség vagyonadót a leggazdagabb magyarországi oligarchákra.

A 2027. január 1-től esedékes adónem egyes részletei már korábban nyilvánosságra kerültek.  A miniszterelnök most tulajdonképpen megerősítette, hogy lényege a holt vagyon, tehát a milliárdosoknál felhalmozott nem forgó tőke adóztatása lesz. Magyar a sajtótájékoztatón ugyanis elmondta, nem titkolt célja a Tisza-kormánynak, hogy az adónem a leggazadagabbakat a vagyon befektetése, Magyarországon véghezvitt aktív beruházások felé terelje. Egyszerűen szólva tehát Magyar Péter és Kármán András fejében az aranyban fürdőző és úszó Dagobert bácsik a célpont, a cél pedig a kincseskamra megnyitása, hogy Dagobert bácsi végre fejlessze repülőtaxis vállalkozását, ami majd cserébe kedvezményesebben adózik.

A társadalmi egyeztetésre bocsátott törvényjavaslat alapján az egymilliárd forintot meghaladó nettó vagyont évi 1 százalékos, 100 milliárd forint felett pedig 1,5 százalékos adó terhelné. Az adó alanyai belföldi és külföldi magánszemélyek, valamint bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és magánalapítványok is lehetnek.

A kormányfő közölt egy előzetes becslést is, amely szerint 15-20 ezer embert érinthet majd az új adónem, de menten hozzátette, szerinte a valóságban ennél lényegesen kevesebb emberről lesz majd szó, akinek fizetnie kell.

A vagyonadótervek bemutatásával nagyjából egy időben az velük való riogatás is elkezdődött. Azok az üzleti vállalkozások, például spekulatív vagyonkezelő alapok, amelyeket a terv érintene, a legtöbb szerkesztőségbe igencsak ijesztő felhangú közleményeket küldtek körbe. Az egyik ilyenben az „adószakértők” megpróbálják azt sugallni, hogy minden magyar állampolgár potenciális célpontja az 1 milliárd forint és afeletti vagyont érintő adókötelezettségnek:

„A vagyonadó nem a milliárdosok listájáról indul, hanem egy vagyonleltárból. A bevallásban vagyonelemenként kell megadni az azonosító adatokat, a számított értéket és az alkalmazott értékelési módszert. Aki 2027 nyarán kezd el szerződéseket, bankszámlakivonatokat és cégbeszámolókat keresgélni, az elkésett – a leltárt már az idén decemberi értéknap előtt érdemes összeállítani, mert az értékelési lépcsők a szerzés időpontjához és okirataihoz kötődnek,” 

– vélte például a BékésPartners tanácsadó cég részéről Békés Balázs.

A közlemény – amely nyilván egyben lobbitevékenység is – a törvénytervezetet társadalmi vitára bocsátása előtt próbált ráijeszteni a vagyonosabb magyar felső-középosztályra is: „ A horvát nyaraló, a ciprusi holding, az osztrák bankszámla és a svájci értékpapírszámla mind a magyar adóalap része” – írták erről.

Azt persze az ilyen mondatok után hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az 1 milliárd forint összérték fölé eső ilyen vagyonok száma elég véges. Magyar Péter pedig pénteken igyekezett cáfolni azt a korábbi, és az ellenzéki Fidesz által is felkapott spekulációt, hogy minden magyar állampolgárnak adóügyi nyilatkozatot kell majd tennie, hogy bizonyítsa, nem milliárdos.

A pszichológiai hadviselés, amely során a magyar állampolgárokat mint „potenciális milliárdosokat” próbálják a vagyonadótervezet ellenlábasai megszólítani, tehát már elkezdődött.

A valóság az, hogy az olyan tervezetek, mint Magyar Péteré, az elmúlt 6-8 évben egyre inkább terjednek Európában és a világban, de közel sem az a baj elsősorban velük, amit az adószakértők sugallnak, nevezetesen, hogy szerintük az 1 milliárdos vagyonhatár túl alacsony lenne. Ehhez érdemes csak azt megemlíteni, hogy 2017-ben, a Publicus korabeli mérése szerint már Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt azon javaslatát is támogatta a magyarok túlnyomó többsége, hogy a százmillió forintos és afölötti vagyon már adóköteles legyen. Ez brutálisan alacsonyabb adókulcs mint a jelenleg, a konzervatív Tisza Párt által javasolt és nehéz elképzelni, hogy ez utóbbit ne övezné akár még szélesebb konszenzus.

A valódi kérdés tehát nem az, hogy a „fizessenek a gazdagok” – akár külföldi, akár itthoni tőkésekről van szó – gondolat népszerű-e. Tudjuk, hogy az.

Az viszont érdemes megnézni, hatékony lenne-e egy magyar típusú vagyonadó?

A különféle vagyont adóztató ötletek sokat szerepelnek ugyan az utóbbi években a médiában. 2024-ben Brazília soros G20-elnöksége témájává is tette a kérdést. Mindennek ellenére, mind a világban, mind pedig az EU-ban az adóztatási formát eddig elég kevés helyen vezették be. Európán belül konkrétan Svájcban, Spanyolországban és Norvégiában létezik csupán a vagyonadó valamely formája. Más országok, mint Franciaország és Olaszország csupán egyes vagyonelemeket adóztatnak.

A konkrét vagyonadó államai közül csupán Spanyolország EU-tag. Franciaországban a 2024-ben megválasztott, új „népfrontos” relatív többségű nemzetgyűlésben terjesztettek be egy magyarhoz nagyon hasonló adótervezetet.

A magyar kétkulcsos, egymilliárd és százmilliárd forintnál határt húzó tervezet helyett a francia képviselők egy egységes, 100 millió euró (36 milliárd forint) és afeletti vagyonra kivetendő 2 százalékos adót tárgyalt meg 2025 folyamán. A képviselőkön a javaslat átment, de a francia Szenátuson már nem, így el is akadt ott.

Magyar Péterék ötletére leginkább Elizabeth Warren amerikai szenátor korábbi ötlete hasonlít, ő 50 millió dollár (16,2 milliárd forint) nettó vagyon esetén 2 százalékos, míg 1 milliárd dollár (326 milliárd forint) nettó vagyonra 3 százalékot szabna ki. Warren javaslata szavazásokon rendre elbukik a szenátusi többségen, legyen az éppen demokrata, vagy republikánus többségű.

Ezekkel a tervekkel az a baj, hogy mindkettő a fiókban maradt, miután a francia és amerikai Szenátus, és általában a törvényhozás többsége mereven elzárkózik az ötlettől még akkor is, ha a választók többsége azt támogatná. Objektív, gyakorlati példa híján tehát a Tisza vagyonadójának két legközelebbi párhuzamának hatásosságáról keveset tudunk egyelőre elmondani.

A 2026-os World Inequality Report globális vagyonadózatásra vonatkozó fejezetében szakértők kiemelik, a statikus holt vagyon (értékpapírok, drágább ingatlanok, jachtok, járművek, műtárgyak stb.) adóztatása elméletben éppen azt az anomáliát hivatott megoldani, amely a legtöbb adórendszerben mind a többkulcsos, mind pedig az egykulcsos adó esetén fennáll. Nevezetesen hogy bármilyen szűkre is szabjuk az adókulcsokat, azok éppen a leggazdagabbak esetén arányaiban kevesebbet vesznek ki a zsebükből, mint az átlagos jövedelemmel rendelkezőkéből. Az összkeresethez viszonyítva tehát a jövedelemadóval általában a leggazdagabbak mindig jól járnak.

A World Inequality Report szerint viszont egy a nagy vagyonokat külön megsarcoló rendelkezéssel ez a nagy eltérés „kiékelhetővé” válna, tehát véleményük szerint a jövedelmek (így a cégek részvényeseinek osztalékai) esetén „náluk hagyott” vagyoni előnyt igazságosan vissza lehet faragni. Erre utalnak szerintük az ilyen adónemet bevezető országok adóztatási tapasztalatai.

A magyar vagyonadó esetén az első probléma nem is lehetne világosabb: nincs progresszív adózási rendszerünk, ahol az így felálló, éles anomáliát ki kellene „ékelni”. Jobban mondva egykulcsos jövdelemadónk és társasági adónk van, ahol először több kulcsot kellene meghatározni ahhoz, hogy a vagyonadó jelentette „egyenlősítés” ideális esetben megvalósuljon. Egykulcsos adó esetén ugyanis a plusz 1-1,5 százalékos hozzájárulással együtt a felső 1-0,1 százalék még mindig sokkal többet tarthat meg százalékarányosan a szerzeményeiből mint a hónapról-hónapra élők.

A második probléma már inkább abból származik, hogy az egykulcsos jövedelemadó által 15 éve a leggazdagabbaknál hagyott vagyont nehéz adóztatni. Ebben a BékésPartners elemzése nem ferdít: a kettős adóztatás elkerülésére szolgáló magyar-külföldi államközi szerződések, és a nemzetközi adóügyi egyezmények folytán egy csomó, látszólag a vagyonadó alapját képező, adóparadicsomokban landolt vagyontárgy után nem hajtható be az adó. A külföldi vagyontárgyakhoz hasonlóan az összértékbe ezek is beszámíthatók. Ugyanakkor ha likviditásban, tehát konkrét pénzben az adó Magyarországon nem áll rendelkezésre a külföldi tulajdon értékében, akkor igazából nem sok az esélye annak, hogy beszedhetővé válik.

„Hogy ebből mennyi adózik ténylegesen Magyarországon, azt a kettős adóztatási egyezmények döntik el – de csak azok, amelyek a vagyonadóra is kiterjednek. A BékésPartners által átvizsgált 84 hatályos magyar egyezményből 48 tartalmaz vagyoncikket, 36 – köztük a brit, a dán, az ír, a máltai, a portugál és az indiai – nem. Ahol van vagyoncikk, ott jellemzően csak az ottani ingatlan és telephely mentesül, a bankszámla, az értékpapír és a cégrészesedés Magyarországon adózik” – írták.

Ez lefordítva valami olyasmit jelent, hogy ha valakinek Ausztriában van ingatlanja, akkor az ott adózik, és Magyarországon már nem lehet elkérni utána a vagyonadót. De a magyar adóhatóságok, más, magyarországi, adóköteles ingó- és ingatlan vagyontárgynál „figyelembe vehetik,” hogy van egy nem adóztatható osztrák lakás, és „a mentesített értéket a többi vagyon adójánál figyelembe veszi.”

Ha valakinek viszont Londonban van lakása, akkor az magyar állampolgár esetén itthon adózik, mert a brit egyezmény vagyonadókérdésekre nem terjed ki. Hasonlóképpen, a magyar tervezet nem engedi figyelembe venni sem a svájci, sem a brit, működő vagyonadókat.

 

„A bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyon, a magánalapítvány és minden hasonló külföldi struktúra – liechtensteini alapítvány, jersey-i vagy kajmán-szigeteki trust – önálló adóalany lesz, saját 1 milliárd forintos határral” – szögezte le még a BékésPartners adóügyi elemzője, Horváth Balázs, hangsúlyozva, az ilyen struktúrák kezelőinek 2027. január 14-ig be kell jelentkeznie majd a NAV-nál, a struktúrát pedig 2026. májusától visszamenőleges hatállyal vizsgálhatják az adóösszeg megállapítása céljából.

Ez mind szépen hangzik, de kérdés, hogy ez a közepesen széleskörű, és „holt vagyonra” vonatkozó új adótörvény mennyire végrehajtható, és milyen együttműködésre számíthat a magyarországi milliárdosok részéről. Szadai András, a WTSKlient adóügyi szakértője a tervezettel kapcsolatos összefoglalójában például felveti, hogy korábban 12 európai ország alkalmazott valamiféle vagyonadót, mára ebből három példánk (a norvég, a spanyol és a svájci) maradt. Mindennek oka pedig szerinte a tőkekimenekítés (capital flight) jelensége, amely egy idő után csökkentette ennek az adónemnek a hatásfokát.

Ezek közül a spanyol rendszer még igencsak friss, a norvég és a svájci pedig értékelése szerint azért működik jól, mert egyrészt szélesre szabják az adóköteles társadalmi csoport határait – és jellemzően vagyonos emberből, adóztatható vagyonból Svájcban és Norvégiában is sokkal több van, mint itthon. Másrészt ez a két ország határozott törvényi, szabályozási kerettel rendelkezik, amely szerint a befolyt összeget csak jóléti kiadásokra lehet fordítani. Ezek a rendszerek így a vagyonosok részéről egyfajta társadalmi együttműködés, konszenzus alapjai, ahol békén hagyják őket, cserébe ők elfogadják, hogy súlyos összegeket kell betenniük a közegészségügy, oktatás, szociális ellátórendszer magas szinten tartásába.

Ezzel szemben a magyarországi történelmi tapasztalatok arra nézve, hogy az állam a befolyt adót mennyire transzparensen költi el, igencsak rosszak.

Eleve az egész adó-újraelosztási struktúránk átláthatatlan, amely viszont nem csupán a leggazdagabbak között, de a társadalom széles rétegeiben is bizalmatlanságot táplál, és adóelkerülésre is ösztönöz. Kérdés, hogy az adóhatóság és a kormány ezzel a hosszú távú problémával mégis mit tudna kezdeni és hogyan.

Ráadásul vannak a felső 1% vagyonának „megfogására” sokkal rafináltabb módszerek is: a kamat- és osztalékadó mint a jövedelemadó egy formája. Ez Magyarországon hosszabb ideje igen alacsony. Pedig kimutatható, például amerikai példákon, hogy igenis ez különbözteti meg a szupergazdagokat a többségünktől. Míg az amerikai társadalom 99,9 százaléka főként munkabérből, illetve magánnyugdíj-alapokból szerzi havi jövedelmét, addig a felső 0,01 százalék jövedelmének 82 százaléka származik a befektetett vagyon éves kamatából, a cégekből lehívott osztalékból és általában a tőkejövedelemből. Ezekről pedig pontosan tudjuk, hogy egyrészt hol keletkeztek, és honnan veszik ki őket, tehát könnyű például megállapítani egy magyarországi termelőcégtől kivett osztalék mennyiségét mint adóalapot, másrészt kifejezetten olyan adóformát találhatunk el ezzel, ami kizárólag a megcélzott, legvagyonosabb réteget érinti.

A Tisza adójavaslatából összességében tehát az látszik, hogy egy klasszikus, európai konzervatív párt egészen klasszikus konzervatív módszerekkel igyekszik valamit kezdeni a már számukra is perverz vagyoni egyenlőtlenséggel. Miközben a kormányoldalról az elmúlt hónapokban több jelzés is érkezett arra, nem szívesen emelnék például a közszférás béreket, és általában a béremeléseket sem tartják valószínűnek, ezt valahol az állam bevételi oldalának növelésénél, „szelíd” újraelosztással kompenzálnák. Ezzel tulajdonképpen a privát munkáltatók válláról is levennék a béremelés felelősségét, hiszen inkább az állami újraelosztásban „kompenzálnák” az alulfizetett dolgozókat. Mivel viszont félnek attól, hogy az aktív tőkejövedelem megadóztatásából talán túl nagy botrány lenne, inkább a „holt vagyon” adóját dolgozzák ki, remélve, hogy ezzel az amúgy befektetéshiányos hazai gazdasági környezetben inkább forgatni kezdik a tőkét a tulajdonosok, mint hogy bent hagyják a kincseskamráikban.

Hiába kiáltanak tehát „bolsevizmust” és „radikális baloldaliságot”, Magyar Péterék terve egy egészen speciális, „magyaros” kísérlet a kapitalizmus megmentésére és kiemelésére az Orbán-korszak súlyos ellentmondásaiból. A szándék tehát méltánylandó, még akkor is, ha a siker több mint kétséges.