Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

38 havi képviselői bérrel fizethet az ellenzék a rabszolgatörvény megszavazása elleni tiltakozásért

A HVG információi szerint Kövér László előterjesztette a december 12-én a parlament ülésén a rabszolgatörvény megszavazását megakadályozni próbáló ellenzéki képviselők büntetéséről szóló döntést.

Mint emlékezetes, akkor az ülés elindulása előtt az MSZP-Párbeszéd és a DK képviselői megakadályozták, hogy a házelnök és helyettese felmenjenek az elnöki pulpitushoz a parlamenti ülésteremben. Később az LMP-sek szórólapot szórtak, míg a jobbikosok transzparenst feszítettek ki a rabszolgatörvény ellen tiltakozva.

Ezután Kövérék a terem közepéből vezették le az ülést, az ellenzéki képviselők szerint szabálytalanul megszavazva egy sort törvényt.

A házelnök összesen 38 képviselőt büntetne meg egy-egy havi bérére. A DK-s Arató Gergely, Gréczy Zsolt, Hajdu László, László Imre, Oláh Lajos, Vadai Ágnes, Varju László, az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó, Gurmai Zita, Harangozó Tamás, Hiszékeny Dezső, Korózs Lajos, Kunhalmi Ágnes, Molnár Gyula, Molnár Zsolt, Szabó Sándor, Tóbiás József, Tóth Bertalan, Varga László, a liberális Bősz Anett, a jobbikos Jakab Péter, a párbeszédes Burány Sándor, Kocsis-Cake Olivio, Szabó Tímea, Tordai Bence, és a független Mellár Tamás, Szabó Szabolcs, Székely Sándor és Szél Bernadet képviselőket egy olyan pont alapján büntetné Kövér, amely azt szankcionálja, aki „az országgyűlés ülésén fizikai erőszakot alkalmazott, illetve közvetlen fizikai erőszakkal fenyegetett, arra hívott fel, vagy más kivezettetését akadályozta”.

A jobbikos Ander Balázs, Rig Lajos, Stummer János, illetve az LMP-s Csárdi Antal, Demeter Márta, Hohn Krisztina, Keresztes László Lóránt, Schmuck Erzsébet, és Ungár Péter pedig az Országgyűlés tekintélyét, rendjét súlyosan sértő magatartást tanúsított, illetve magatartásával a házszabályi rendelkezések tanácskozási rendre, szavazásra vagy a szemléltetésre vonatkozó szabályait szegte meg.

A pontos büntetésekről csütörtökön dönt a Parlament házbizottság. Az a házbizottság, amely még nem tárgyalta a szabálytalan szavazások kérdését.

Olvass tovább!