Varga Judit: június 20-án véget érhet a veszélyhelyzet
Ma benyújtásra kerül az Országgyűléshez az a törvényjavaslat, amellyel az Országgyűlés felhívja a kormányt, hogy szüntesse meg a veszélyhelyzetet.
Ma benyújtásra kerül az Országgyűléshez az a törvényjavaslat, amellyel az Országgyűlés felhívja a kormányt, hogy szüntesse meg a veszélyhelyzetet.
A főpolgármester szerint a 2021-es költségvetés tervezete „végleg ellehetlenítené” munkájukat.
Az ügyet leleplező szervezet szerint ez is bizonyítja, hogy a gyógyszeripar aszerint válogat a gyógymódok kutatása között, hogy melyik hozza majd a legnagyobb hasznot.
A Fővárosi Közgyűlés még tavaly ősszel döntött a lakásrendelet módosításáról. Ennek értelmében nem történhetne úgy kilakoltatás a fővárosi tulajdonú bérlakásokból, hogy nem gondoskodnak a bérlők megfelelő elhelyezéséről, illetve több engedménnyel is elősegítenék a lakhatás megtartását.
Visszautasítja a MOK Kásler Miklós kijelentését, mellyel egy az egyben az orvosokra hárította a kórházi ágyak kiürítésének szakmai-etikai felelősségét.
2020-ban Magyarországon sajnos nem számít alapvetőnek, hogy minden család rendelkezik a tananyag elsajátításához szükséges eszközökkel és szolgáltatással, számítógéppel és internetkapcsolattal, ahogy sok családban a tanulás helye sem biztosított.
Lengyelország, Csehország, Szerbia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina, Koszovó és Olaszország is rendkívül biztató hírekről számolt be.
Hiánypótló beszélgetést közölt a Partizán az alapjövedelemmel kapcsolatban, a nagyjából másfél órás vita a két közgazdász (Büttl Ferenc és Prinz Dániel) között sokat ígért – és végül keserű szájízt hagyott maga után.
Nem azt mondták, Viktor.
Május elején a német alkotmánybíróság nyíltan szembe ment az Európai Unió Bíróságának iránymutatásával. Ez a konfliktus nem példa nélküli, de a korábbi eseteknél sokkal nagyobb hatása lesz, mivel a német AB Európa egyik legmeghatározóbb bírói fóruma.
A szociális támogatásokat elutasító kormányzati válságkezelés rosszul méri fel a társadalmi igényeket.
Megtagadták, hogy a szervezet megkapja a kórházak kiürítéséről szóló dokumentumot, így most pereskedés útján próbálják megszerezni.
Szabó Tímea szerint többen haltak meg Kásler utasítása nyomában, mint a járvány miatt. Kijelentését hangos felzúdulás követte a kormánypárti sorokban.
Azonnali kérdések órája a parlamentben.
Kásler arról is beszélt, mit csinál Pintér Sándor belügyminiszter az egészségügy környékén.
A külügyminiszter szerint mind Magyarország, mind Szerbia sikeresnek bizonyult a védekezés tekintetében
Az állatok természetes lakhelyeinek fogyatkozását meg kell állítani, ha védetté akarunk válni a halálos világjárványoktól.
A megtévesztő, félrevezető reklámok és a politikai képviseletbe, illetve a sajtóba vetett bizalom megrendülése között szerves kapcsolat van.
Újra látogathatók lesznek az iskolaépületek, a Szent János Kórház dolgozóinak fizetniük kell a parkolásért. Ez történt ma járványügyben.
Nem hagyhatjuk, hogy a Novák Előd-féle szélsőjobboldali hangok üres vagdalkozásai elhomályosítsák ítéleteinket, és emiatt ne vegyük észre, hogy a világ sokkal összetettebb annál, mint ahogy azt ők láttatni szeretnék.
Másfél millió hordót sikerült áttrükközni az amerikai hadihajókon, hogy bevigyék a világ egyik legnagyobb olajkészletével rendelkező országba.
A pártoknak a szélsőjobboldallal szembeni önmeghatározás helyett alternatív álláspontokat kell kialakítaniuk, vagy újjá kell éleszteniük saját hagyományos álláspontjaikat, mint az igazságosság, demokrácia és a szolidaritás.
Van, aki úgy érzi, rá nem vonatkoznak a szabályok.
Amatőr, kínos akciókkal, átgondolatlan kommunikációval biztos nem nem inog meg a NER.
Az átszervezést valószínűleg az indokolja, hogy a járvány során nem voltak vezényelhetőek a háziorvosok – akik közül viszont sokan éppen a központi irányítás hiánya miatt választották ezt a hivatást.
A tüntetők a saját jövőbeli tiltakozásuk lehetőségéért, a független és demokratikus Hongkongért küzdenek.
Már hatvanezer forintot is elkérnek egy tonna búzáért.
A kilencvenes évekbeli stratégia példázza, milyen típusú megszólalásmódot, történelem- és politikafelfogást díjazott egykor a – talán elhamarkodottan „liberálisnak” nevezett – irodalmi közeg, aztán mit nem díjazott tovább.
Itt vannak a nap fontos hírei összegyűjtve, hogy ne kelljen ezer forrást átnyálazni.
Ahelyett, hogy hiperérzékeny módon reagáljunk közösségünk ösztönös reakcióira, tanácsosabb lenne belefogni a közösségépítésbe, mind elemi gyakorlati szempontból, mind pszichológiailag.