Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Várható nyeresége kétharmadának inthet búcsút a fosszilis energiaipar a járvány miatt

A fosszilis energiaipar csúnyán megszenvedi a válságot, ugyanis felgyorsultak olyan folyamatok, melyek már korábban is látszódtak, így az iparág 25 ezer milliárd dolláros összeomlással kénytelen szembenézni – írja a G7 a Guardian alapján.

Az olajipar hanyatlása a Carbon Tracker elemzőközpont szerint már korábban elkezdődött, azonban a járvány és a válság miatti visszaesés következtében 2019 lehetett a fosszilis energiafelhasználás csúcséve.

Ez azt jelenti, hogy mióta fosszilis energiahordozók – szén, olaj, földgáz – kitermelése zajlik a Földön, azóta 2019-ben volt a legnagyobb a kitermelt és felhasznált mennyiség, vagyis az elkövetkezendő években soha nem fogja már elérni a szektor a tavalyi volument.

A válság nélkül nem valószínű, hogy 2019 lett volna a csúcsév, miután az energiára egyre csak nő és nő a kereslet, és ezt még mindig viszonylag olcsó és egyszerű a jelenlegi technológiai színvonal mellett fosszilis energiából kielégíteni, és ez egy jó darabig még így is lesz.

Azonban a válság miatt 2020-ban a fosszilisekre mutatkozó kereslet a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint durván csökken tavalyihoz képest a számítások szerint – az olajé 9, a széné 8, a gázé 5 százalékkal -, és a kereslet növekedése korábban is egy százalék alatt volt évente. Ezzel szemben a megújulók részaránya továbbra is meredeken növekszik, a napenergiáé 16, a szélé 12 százalékkal, így az IEA szerint 2020-ban a szén-dioxid kibocsátás 8 százalékkal marad alatta az egy évvel korábbinak.

A Carbon Tracker elemzői arra számítanak, hogy noha az elkövetkezendő években a fosszilis tüzelőanyagok felhasználása lassan növekedni fog 2020-hoz képest, azonban nyolc évre lenne szüksége ahhoz, hogy elérje a tavalyi, 2019-es szintet, ez idő alatt pedig a megújulók még inkább el fognak terjedni az energiatermelés területén.

Ez már csak azért is valószínű az elemzők szerint, mert a válság utáni talpra állás során a kormányok vélhetően megújuló energiaforrásokat fogják előnyben részesíteni. Egyrészt összefüggésben azzal, hogy 5-ből 4 ember fosszilis energiahordozókat importáló országokban él, világ 85 százalékán már olcsóbbak a megújulók, mint a fosszilisek, másrészt a világ jelentős részén a kormányok igyekeznek csökkenteni a károsanyag-kibocsátást, amire az újjáépítés kiváló alkalmat ad.

Ebből kitűnik, hogy a fosszilis energiacégek stabilitásába vetett piaci bizalom igencsak csalóka, hisz globálisan valamennyi cég piaci értékének negyedét érő, különböző bankok felé rengeteg kötelezettséggel bíró energiaipari cégek jövendőbeli számított nyeresége 39 ezer milliárd dollárról „mindössze” 14 ezer milliárdra csökkenhet.

Ez pedig komoly piaci megrázkódtatásokat okozhat, és nemcsak az olajkitermelő országokban, de az egész globális piacon, a cégek jövendőbeli profitjával együtt járó piaci értékvesztés, valamint a földalatti tartalékok elértéktelenedése a világgazdaság egészére hatással lehet.

Kingsmill Bond, a Carbon Tracker jelentésének készítője elmondta,

„itt az idő megtervezni a fosszilis energiahordozók rendezett leépítését és kezelni a világgazdaságra gyakorolt hatását ahelyett, hogy megpróbálnánk fenntartani a fenntarthatatlant.”

Természetesen az átmenet nem egyik napról a másikra fog megtörténni, de nem feledhetjük, hogy mikor a lovakra mutatkozó igény tetőzött, az autók mennyisége a lovakénak nagyjából 3 százaléka volt, és a villanyvilágítás is gyerekcipőben járt, mikor a gázlámpák száma tetőzött.

Épp amiatt azonban, mert a jelenlegi tendenciák alapján a fosszilis energiahordozók felhasználása miatti károsanyag-kibocsátás továbbra is magas (még ha elképzelhető is, hogy elérte a tetőpontját), így továbbra is gyűlik az üvegházhatású szén-dioxid a légkörben.

Ez a gáz ugyanis ha egyszer a légkörbe kerül, akkor évszázadokig ott marad és folyamatosan fejti ki hatását – vagyis amit ma a levegőbe pöfékel a gazdaság, az még az évszázad végén is ott lesz a légkörben, nagyon lassan távozik belőle, és jelenleg nem is áll rendelkezésre olyan technológia, amivel nagy mennyiségben lehetne kivonni.

Így hát hiába a visszaesés a tavalyi évhez képest: 417,2 ppm-es (ppm: parts per million, azaz milliomodrész) értékkel idén mérték a legmagasabb légköri koncentrációját a gáznak, túlszárnyalva a tavalyi, 414,8 ppm-es adatot. Igaz, 2,8-as előrejelzés helyett csak 2,4 ppm-mel növekedett a légköri koncentráció, ami elképzelhető, hogy a járvány miatti lezárások és a válság miatti visszaesés miatt van, azonban hibahatáron belül esik az eltérés és millió más dolog is okozhatta.

Mindazonáltal a tendenciában egyelőre nem állt be változás, a Mauna Loa-i mérőállomás adatait elemző Ralph Keeling professzor szerint

„az embereket meglepheti ha azt hallják, hogy a koronavírus-járványra adott válasz nem befolyásolta jobban a szén-dioxid szintet. De a szén-dioxid felgyülemlése kicsit olyan, mint a szemété a szeméttelepen. Míg kibocsátunk, továbbra is gyűlik egyre feljebb. A válság csökkentette a kibocsátást, de nem eléggé, hogy észlelhető legyen Mauna Loa-n. Ami sokkal inkább számít, hogy milyen irányban jövünk ki ebből a helyzetből.”

Egy másik kutatás is kimutatta a válság kibocsátást csökkentő hatását, azonban 8 helyett 4-7 százalékos csökkenéssel számolnak az idei évre az előzőhöz képest –

ez azonban nem oszt, nem szoroz abból a szempontból, hogy tartható-e a párizsi egyezményben megállapított, az évszázad végéig legfeljebb 2 fokos átlagos globális hőmérséklet-emelkedés.

A Scripps Oceanográfiai Intézet szerint ha fél-egy évig 20-30 százalékkal alacsonyabb lenne a kibocsátás, az már érezhető változást jelentene a Mauna Loa megfigyelőállomáson, ahol a légköri szén-dioxid koncentráció változásait mérik folyamatosan, már 1958 óta.

A változás mértéke számtalan különböző változótól függ, azonban május végén szokott évente tetőzni, az évtizedes tendenciáknak megfelelően évről évre magasabb szinten, ráadásul gyorsuló ütemben. Míg az 1960-as években az éves növekmény 0,8 ppm körül alakult, a ’90-es években az érték 1,5 körül volt, az elmúlt évtizedben már 2,4 ppm volt az átlagos érték – tehát annyi, amennyire idén számítanak.

John Sauven, a brit Greenpeace vezérigazgatója elmondta,

„néhány hónapnyi alacsonyabb kibocsátásnak aligha lesz hatása a több százmilliárd tonnányi szén-dioxid mellett, ami az elmúlt másfél évszázadban elégetett fosszilis tüzelőanyagokból halmozódott fel. Ezért a járvány okozta kibocsátás-visszaesés mindössze egy apró pötty marad, hacsak a kormányok nem veszik komolyan, hogy egy tisztább, egészségesebb és biztonságosabb világot építsenek.”

Muna Suleiman, a Föld Barátai munkatársa pedig elmondta,

„világos, hogy a klímaösszeomlás nem egy távoli gondolat, itt és most történik, és annak megfelelően kell vele foglalkoznunk, amilyen vészhelyzetet jelent.”

Azonban arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy amennyiben a fosszilis energiahordozók elégetésének volumene csökken, a környezetszennyezés más formáiban még fényes (sötét?) jövő várhat ezekre az anyagokra, kiváltképp a kőolajra, mely a műanyaggyártás alapanyaga is.

Ezért az olajipar egyik menekülőútja a műanyaggyártás lehet, és noha a világon egyre több helyen tiltják be az egyszerhasználatos műanyagokat, az elkövetkezendő öt évben 176 új petrokémiai üzem épülhet, 80 százalékuk Ázsiában.

Ezek egy jó része már előrehaladott készültségi fázisban van, tehát a tulajdonosok aligha állítják le a projekteket. Ugyanakkor többek között épp a tiltások miatt műanyagtermékekből már a válság előtt is túlkínálat volt a piacon, ami a termelőket afelé nyomhatja, hogy olcsóbban kínálják termékeiket – ami azzal összefüggésben, hogy az olajkitermelők is kénytelenek lehetnek ebbe az irányba mozdulni, az olcsóbb nyersanyag miatt továbbra is profitábilissá teheti a műanyaggyártást.

Címlapkép: MTI/Sóki Tamás