„No migration, no gender, no war!” – üzente kampánynyitóján Orbán Viktor miniszterelnök a korábban kitalált, és mind az európai parlamenti, mind a hazai helyhatósági választásra leporolt jelszót híveinek. A tiszaháti Jánd falu első embere és elöljárósága pedig a csatába hívó angol szavakat olyan komolyan vette, hogy egyenesen ki is tette a tilalomfát az ukrán határra.

Egy riportból az is kiderült, a leköszönő Asztalos István jándi polgármester a feliratot mintegy örökül szánta a falu népének, miután a pozícióért az idei önkormányzati választáson nem indul el. A Kölcsey Kálmán részére írt parainesis gondolatvilágával vetekedő üzenetet pedig egy építőiparban használatos OSB-lapra festette fel, talán ideiglenes jelleggel:

A dolog fele sem tréfa. A jobboldali-nacionalista hagyományban ezerszer elátkozott trianoni határ mellett kemény szavakkal üdvözli Jánd az orosz-ukrán háború elől tájékozatlanul a magyar határ felé érkezőt. Tulajdonképpen figyelmezteti, hova tévedt be.

A falu végén és elején feltűnő különböző üdvözlő feliratok a rendszerváltás óta a belpolitikai kultúrháború abszurd állomásait is jelezték. Indult az egész ártatlan, kedves üzenetekkel arról, hogy szívesen látják az illető idegent, helyi, avagy távolba szakadt rokont a településen. Azután a közbiztonság romlása is nyomot hagyott a táblákon, számos helyre ugyanis kikerült a kedves szavak mellé az enyhe figyelmeztetés a kevésbé jó szándékú idegennek címezve: „Településünkön polgárőrség működik!”

Mindez azonban még az ép ész határain belül maradt. A valódi táblaharc a 2004-es EU-csatlakozás után vette kezdetét. A hivatalban lévő balliberális kormány egy már régebben feledésbe merült fejlesztési program keretében sorozatosan szúrta le az „Európai falu – LEADER közösség” táblákat is. Noha a program a Barroso-féle Európai Bizottság vidékfejlesztési stratégiájával keletkezett, rég a múlté, (azóta a teljes programot CAP néven integrálták, de ebben a részvételt már nem kellett kitáblázni), a kifakult útjelzők imitt-amott még mindig ott állnak a határra felügyelve, az európai sötétkékből számos helyen azóta persze égszínkék lett.

Erre mintegy válaszul az ifjú és feltörekvő Jobbik volt az első, aki egészen ütős, de ugyanígy máig nyomot hagyó válasszal jelentkezett. Ők 2006-2007 tájékán találták ki, tarthatatlan, hogy a magyar települések nevei nincsenek feltüntetve rovásírással is a határban. Így hát, ahogyan a különböző helyhatósági választások egyre-másra alakították át az önkormányzatokat jobbikossá, fideszessé, esetleg előbbi két alakulat valamelyikéhez húzó függetlenné, sorra jelentek meg ezek a táblák is. Az nem zavart senkit, hogy alig valaki volt képes elolvasni őket, ahogyan az sem, hogy az 1000 évesnek, esetleg több ezer évesnek hitt székelyrovás a tudomány mai állása szerint a 16. századra vezethető csupán vissza. Sebaj – ezek is kikerültek, és azóta ugyancsak megfakultan állnak az „Európai falu” táblák mellett.

A nagy hevületben csupán a kis- és középgazdák jelentős része tűnt el a határból, helyet engedve a nagybirtokoknak és gépeiknek, nem bírván az EU-s pénzzel és kormányzati hátszéllel megtámogatott óriásokkal folytatott harcot.

A falu határába kihelyezett táblák sorába nyilván egy (avagy az inspirációt követve talán jó pár), a jövőből csak hosszas kutatás után dekódolható „No migration, no gender, no war” is belefér, szépen mutatva a magyar vidék politikai vezetésének időről időre bekövetkező, éles ideológiai- és stílusváltásait.

Az már szinte említésre sem méltó persze, hogy mindhárom felfestett jelszó eredetije is csupán ennyi: üres szlogen. Vegyük tehát sorra:

1. „No migration!” – a szlogennel a kormány kisebb-nagyobb rendszerességgel már 2015 óta kampányol. Orbán Viktor legfontosabb üzenete ebben az ügyben az elmúlt tíz évben két tételben volt összefoglalható. Az egyik szerint senkit sem engedünk be közel-keleti, afrikai vagy ázsiai országokból, mert ott nem fehér emberek laknak, még akkor sem, ha éhezés, vagy háború elől menekülnek. Emiatt kerítést is építettek Magyarországon 2015 őszén, 2016 és 2020 között pedig az Európai Bíróság által azóta megtiltott ketrecekben (azaz „tranzitzónákban”) tartották a menedékkérőket. Másrészt ezek helyett az emberek helyett Orbán Viktor és kormánya szerint inkább a természetes népszaporulatot kell mesterségesen feltornászni.
   Ebből a kettős problémacsomagból végül 2020-21-re az lett, hogy ugyan a népszaporulat nőtt, de számottevően nem „lőtt ki” a „magyar csoda” keretében, a kormány pedig különböző feltételekkel, szigorúan „ideiglenesen” megengedte a multinacionális cégeknek, hogy munkaerőkölcsönzőkön keresztül egyre több Európán kívüli vendégmunkást hozzanak be. Az ideiglenes jelleg és a „családegyesítés” tiltása enyhén hajaz arra a rendszerre, amelyet Nyugat-Németország a hatvanas években hirdetett meg. A legfrissebb, hivatalos statisztikák szerint különböző helyekre, szerződéssel Magyarországon 2023 szeptemberében 95 ezren dolgoztak, és könnyen lehet, hogy ez a szám azóta a  százezret is átlépte. Eközben a magyar dolgozók között ismét növekedni kezdett a munkanélküliség, így egyre világosabb, hogy a vendégmunka elsősorban nem a munkaerőhiányt, hanem az alacsony bérek fenntartását szolgálja. Ezt már jó néhány vendégmunkás is sejtheti, Sopronkövesden például már előfordult, hogy a Fülöp-szigetekről származók is együtt sztrájkoltak a magyarországiakkal. Ennyit tehát a „no migration”-ről, amelyet Orbán Viktorék a profit érdekében úgy szerveznek, mint ahogy a rémmeséikben ezt Soros Györgyről állították.
2. „No gender!” – talán ez a jelszó a legbonyolultabb, hiszen az angol nyelvű kifejezés nem azt takarja, amire a magyar kormány használja. Nyugaton – és itt is főleg egyetemeken és elit környezetben, például a kultúra- és tudatiparban – az úgynevezett queerelmélet, tehát a „bináris nemi szerepeket” ellenzők kritikája a genderkritika. Jellemzően a queer- és transznemű identitás bírálói között nagy számban vannak meleg és leszbikus szexuális kisebbséghez tartozó kritikusok, egyetemi kutatók és megmondóemberek is, a kormány őket és természetesen ideológiai ellenfeleiket, a queer elmélet híveit is kárhoztatja, retorikailag üldözi, hatóságilag pedig vegzálja. Mindezzel szemben a „gender” szót (honosítva a dzsendert) a magyar kormány következetesen a heteroszexuális normákon kívül helyezkedők, tehát a melegek és leszbikusok ellen, homofób jelleggel is használja, különösen igaz ez az elég nevetséges, 2021-es „propagandatörvényre” is. Ennek során – még emlékezhetünk –  a gyermekeket féltették a meleg- leszbikus, queer és satöbbi közösségek képzelt, „megrontó” aknamunkájától, ezért befóliázásra köteleztek egy sor „dzsenderkönyvet”. Ennél keményebben viszont a nagy hevületben a kormányzat hál’ istennek 2024 tavaszáig még nem nyúlt hozzá  a polgárjogokhoz: a 2009-ben a nem heteró párok részére is bevezetett, „bejegyzett élettársi kapcsolatot ezidáig a kormánytöbbség semmilyen túlhatalom ellenére sem merte megváltoztatni. Igaz azonban az is, hogy miközben a K. Endre és társai ellen egyelőre a gyermeknevelési intézetekben sem sikerült hatékonyan fellépni, az azonos nemű párok örökbefogadását már jó pár éve próbálják nehezíteni, vagy egyenesen ellehetetleníteni a hatóságok. „Gender” azonban mindezek ellenére így is van még.
3. „No war!” – erről 2022, Ukrajna Oroszország elleni inváziójának eszkalációja óta szónokol a kormányzat. Mondanivalója egyrészt az, hogy Magyarországnak a NATO által segített, orosz hadsereg elleni háborús erőfeszítéseiből „ki kell maradnia”, másrészt meg az, hogy Ukrajnának minél előbb „békét kell kötnie” Oroszországgal. Utóbbi kétségkívül jó lenne, és legalábbis szerintem az is örvendetes fejleménynek bizonyulna, ha ebben Orbán Viktor diplomáciai erejét is latba vetné – több lenne a semminél. A háborúellenességnek ezen túlmenve viszont ellentmond, hogy Orbán Viktor és kormányának dörgedelmes NATO-kritikája azért az országban található NATO–létesítmények központi jelentőségére, a haderő fejlesztésére és a Magyar Honvédség erőltetett fegyverekezésére nem terjed ki. Pápán található ugyanis a NATO nehézlégiezred parancsnoksága például, ezen a bázison keresztül a háború kezdete óta látják el a közös NATO-parancsnokság alatti szállítórepülők Ukrajnát. Ezenkívül Magyarország 14 másik NATO tagállammal fejleszti a korai légi jelzőrendszert (AWACS), Veszprémben légi vezérlési központ is létrejött, és folyamatosan üzemel a NATO közös működtetésében, ugyanúgy, ahogyan továbbra is használja az Észak-Atlanti Szövetség a kecskeméti repülőteret is. Hazánkba, Zalaegerszegre települt a német Rheinmetall harckocsigyára is, az Orbán által végül elfogadott svéd NATO-csatlakozás fejében pedig jönnek új Gripenek, sőt a svéd csúcstechnikás kutatás-fejlesztést is megkaphatjuk az ottani, stratégiai hadiipartól, ami immár NATO-s.

Ha tehát nincs is jelenleg háború, ez azért éppen elég, elsőrangú célpontot szolgáltat a NATO ellenségeinek kis hazánk területén is, a „No War!” tehát ennek értelmében igencsak bátor vállalás. Arról már szót se ejtsünk, hogy van olyan nyugati támogatású háború is, amit Orbán nemhogy ellenez, de a legnagyobb rokonszenvvel figyel: ilyen Izrael a gázai brutalitása, vagy Azerbajdzsán akciói Örményország és az örmény etnikum ellen..

Önmagában érdekes persze, miért nem teljesültek még Orbán jelszavai?

Az EU megvéd minket a totális diktatúrától (saját multicégei érdekében)?

A társadalmi szerveződés szintje még mindig akkora az országban, hogy annak nem mer a rezsim nekimenni, inkább csendben szalámizgat?

Orbán apparátusa tele van kételkedő zseb-Hamlet figurákkal mint amilyen most Magyar Péter is, és maguk sem akarják ezt az egészet?

A válasz azonban lényegileg mindegy: nem teszik, vagy nem tehetik Oroszországgá Magyarországot, hiába a 2014 óta szinte folyamatos kétharmad, hiába a túlhatalom és a nemzetközi közösség lényegi közönye a magyarországi demokrácia sorsa iránt.

Ezek az úgymond materiális körülményeink.

Így tehát csupán kormányzati jelszavakról van szó. Az első két üggyel a probléma hosszú ideje világos: nevetséges és erkölcstelen is azzal bódítani a magyarországi választót, hogy idegenek, illetve szexuális kisebbségek jelentenének az életére veszélyt, és hogy az egyre több embert földrajzilag is mozgató, működő globális kapitalizmus egyetlen EU-s tagállam által megállítható.

De a folytonosan farkast kiáltó pásztornak is lehet egyetlen egyszer igaza, jöhet a farkas akkor is, ha éppen az a pásztor ordítozik erről, aki ezelőtt már több tucat alkalommal tévedett (vagy szándékosan hazudott). A „No war!” jelszóval viszont ugyanaz a baj, mint az előző két példával: egyetlen nemzetállam – amúgy is nyomokban létező – szuverenitása egy fenyegető regionális háborút nem tud megállítani. Erre csupán két erő képes: a nemzetközi diplomácia és a nemzetközi összefogás a háborút működtető hadigépezet és hadiipar katonái és munkásai részéről.

Áll tehát Asztalos úr a jól végzett munka, a nagy angol feliratos farost-tábla mellett. Büszkén közli a riporterrel: itt ez nem zavar senkit, itt „az ellenzék is fideszes” – néha kemény, de fideszes, tette hozzá. Emiatt se aggódjon, hiszen úgy tűnik, máshol Magyarországon is így van ez.

Így verjük tovább káromkodva a brüsszeli k.u.k. tekintetes közös hadügyminiszter asztalát, hogy mi márpedig nem alkuszunk, és nem hadakozunk velük együtt.

Az amúgy is kurucos múltú Jánd első embere meg közben megcselekedte azt, amit megkövetelt a párt és a kormány.