Különleges együttműködést jelentett be hétfőn a parlament előtt Orbán Viktor miniszterelnök. Közel két év várakozás után végül arra kérte a parlament összeülő tavaszi ülésszakát, támogassa Svédország NATO-tagságát. Tőle régebben nem látott szavakkal ugyanakkor a NATO-t is méltatta, azt „védelmi szövetségnek” nevezte, és kijelentette, a Svédország által biztosított négy új Gripennel a magyarok „külföldi NATO-missziókban is részt tudnak venni.” Hozzátette, meghosszabbították a svédekkel a kiképzési együttműködést is, valamint „új kutatási-fejlesztési megállapodást” is kötöttek.

Az a hír már pénteken bejárta a magyar sajtót, hogy hosszú huzavona után végül elvi megállapodást kötött a szorosabb együttműködésről Orbán Viktorral Ulf Kristersson svéd miniszterelnök. A pillanat nem egyszerűen érkezett el. Ismert, a kormány már szinte mindent felhozott a svédek ellen: kifogásoltak közmédián bemutatott, magyar politikai helyzetet elemző dokumentumfilmet, tiszteletlenséget, „LMBTQ-migránspropagandát”, sőt Kövér László egy ízben tavaly egyenesen odáig ment, nem biztos benne, hogy a svédek és a magyarok megférnek egyetlen katonai szövetségben, tehát nem biztos, hogy egyáltalán meg kell szavazni ezt a parlamentnek.

Ehhez képest most Kristersson miniszterelnök és Orbán Viktor példás, baráti hangnemben egyeztek meg abban, újabb négy Saab által gyártott Gripennel erősítik meg a magyar légierőt a közeli jövőben.

És ugyan ez nyíltan nem lett kimondva, de lényegében cserébe immár gördülékeny ratifikációt kínált a magyar kormánytöbbség Svédország NATO-csatlakozásának.

Van azonban a megállapodásnak egy, a hadiipari sajtó által is közölt részlete, amely valóban fényt derít arra, mit kapott akadéskoskodásáért cserébe a magyar kormány.

A Rheinmetall útján

A Gripeneket a világ számos országa számára gyártó és értékesítő Saab a svéd állami Védelmi Beszerzési Ügynökségen keresztül már több mint húsz éve a magyar Honvédség partnere. Emlékezetes, amikor az alapvetően még szovjet és orosz beszerzésű MiG 21-eseinket 1997-es NATO csatlakozásunk után az új katonai szövetség szabványai szerint ki kellett cserélnünk, ez igencsak rögös útnak bizonyult.

Orbán Viktor első kormányzása alatt szabadult el a Lockheed-botrány, amely során 1999-ben napvilágra került, az amerikai fegyvergyártó nagyvállalat vezetőjének a Fidesz Selmeczi Gabriella által vezetett küldöttség megpróbálta kilobbizni, hogy magyarországi nagykövet lehessen, amennyiben nemcsak repülőket szállítanak majd nekik, hanem Székesfehérvárra Lockheed-gyár is települ.

Az ügyből azonban megvesztegetési botrány lett, így a botrányok után sem a pénzügyi vezér nem lett magyarországi nagykövet, sem a vásárlásból és üzleti kapcsolatból nem lett semmi. Az igencsak botrányos kezdőlökés után szálltak be az akkor még semleges svédek, hogy az új vadászgépeinket lízingbe leszállítsák.

Ezt a kapcsolatot most Orbán nemcsak megerősítette, hanem végül ismét a saját előnyére is fordította. Az egy éve húzódó NATO-ratifikációs üggyel kapcsolatban emlékezhetünk arra, Magyarország eredetileg hiába próbált Törökországgal egy szinten megjelenni a svédekkel és finnekkel szembeni követelőzésben, ez nem igazán sikerült. Az üzengetési háborúban jelzésértékű volt például, hogy Jens Stoltenberg, ciklusa végén járó NATO-főtitkár a 2023 júliusi, vilniusi csúcs alatt még határozottan úgy fogalmazott, Törökország hamarosan mindent elfogad majd Svédországgal kapcsolatban, amikor pedig Erdogan rábólint az ügyre, Orbán már nem jelent majd semmilyen gondot.

Ezzel szemben januárban egészen frusztrált és kemény amerikai reakciókat láttunk az ügyben. A hagyományos nagyköveti protokollt átlépve David Pressman amerikai követ személyesen jelent meg egy, a magyar ellenzék által összehívott, rendkívüli parlamenti ülésen a karzaton, ahol Svédország csatlakozásának ratifikációját próbálták meg elérni.

A kormánypártok azonban akkor Sopron mellett üléseztek, és még a nem kormánytag fideszes és KDNP-s képviselők sem mentek el az ülésre.

Mindezek után Pressman, majd végül Joe Biden nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan is közölte, „fogy a türelem” a magyar húzódozással szemben.

Noha hagyományosan ez a türelem a NATO-tagállamok különvéleményével kapcsolatban tovább szokott tartani, az ukrajnai háborúban Kijev ellen forduló hadiszerencse miatt ebből úgy tűnik, most kevés volt.

Orbánról azonban lényegében hiába cikkeztek úgy, mintha nyíltan orosz érdekek mentén akadályozta volna a svédeket, most olyan szerződést írt alá, ami Moszkvának mégsem túl jó hír. A svédek ugyanis az eddigi 14 Gripen mellé további 4-et biztosítanak a magyar légierőnek, és ugyan Orbán csak általánosságban „külföldi missziókról” beszélt, nyílt titok, hogy ezek a vadászgépek Magyarország rendszeres NATO-őrjáratait fogják ellátni a balti államok légtere felett, tehát kifejezetten az orosz légierő elrettentése céljából szereli fel őket, egy immár NATO-tagállam légiipara.

De ami még ennél is fontosabb: a Kristersson-Orbán találkozóról ismertté vált egy elvi megállapodás is, amely szerint „high-tech hadiipari területen és a vadászrepülők képességeit illetően” fejlesztési megegyezés is született Svédország és Magyarország között.

Ez a gyakorlatban azt jelenti hogy a vadászrepülők területén is megszerezhetik a magyarok a legújabb, virtuális valóságra épülő fejlesztési és kutatási kapacitásokat. Mindezek kiegészítik azokat a megállapodásokat, amelyeket a kormány még Palkovics László miniszteri érájában ért el a német Rheinmetallal. Ott a high-tech NATO-fejlesztések a harckocsik és páncélozott járművek területén használt mesterséges intelligencia és célzóberendezések pontosítására és fejlesztésére irányulnak, a jelentős idetelepített gyártókapacitás mellett pedig ez a kutatási és fejlesztési tevékenység is éppen Magyarországon folyna. A jól ismert zalaegerszegi gyár mellett, ahol német Lynx páncélozott járműveket gyártanak és új Párduc harckocsit is fejlesztenek, a G7 beszámolója szerint az utóbbi években felépült még „Nyírteleken radargyártó üzem, Várpalotán lőszergyár készül. Emellett hazai vállalatok Kiskunfélegyházán kézi lőfegyvereket; Gyulán helikopter-alkatrészeket gyártanak az Airbusszal koprodukcióban.” Mindez nem a NATO „rossz gyerekének” szerepére utal, hanem éppen növekvő mértékben nélkülözhetetlen gyártóközponttá válásunkra. Mindennek alapfeltétele, hogy mint minden más multinacionális szektornak, a hadiiparnak is jól jön a hazai alacsony bérrezsim és laza munkajogi követelmények összessége.

A nagy bűvésztrükk

Ha mindezt a svédek jóvoltából hamarosan hasonló fejlesztési rendszer egészíti ki a légierőfejlesztés területén is, akkor Magyarország az ijesztően gyorsuló ütemben fegyverkező NATO egyik legfontosabb fejlesztőközpontjává válik.

Ezért már megérte lényegében panaszkodással és morcossággal feltornászni a megegyezés árát. Legalábbis a kormánynak minden bizonnyal megéri mindez.

Az ugyanis világos, hogy a NATO-fegyverkezés növekvő mértékben üzlet is. Orbán a hadiipar fejlesztését már régóta szorgalmazza, az elsők között csatlakozott például Donald Trump amerikai elnök 2016-os felhívásához, és ígérte meg az ország GDP-arányosan 2 százalékos hadiipari költekezését. Ezt ugyan még nem értük el, de jó úton haladunk efelé. Ez nyilván abban az esetben sem lenne éppen rossz pont, ha Donald Trump ismét az Egyesült Államok elnöke lenne novembertől, és sejthető, hogy a liberális elittel folytatott szócsaták és az ezzel párhuzamos fegyverkezési buborék is éppen erről szól a magyar kormánynak.

És noha Magyarország nem éri el például a lassan NATO-éllovas keleti bástya, Lengyelország jelentőségén a nyugati katonai szövetségen belül, világos, hogy a hazai és külföldi Orbán-kritikus sajtó vádjaival szemben az egyre feszültebb háborús helyzetben Orbán célja éppen a felgyorsuló hadiipari fejlesztésekbe való bekerülés – tehát egy nagyobb szelet a hatalmas profitot hajtó tortából az asztalra. Mindez nem új jelenség, körvonalai már a 2022-es választások környékén látszottak.

Minderről persze a magyar miniszterelnök a kritikákra válaszul a latin eredetű maximát idézi: „ha békét akarsz, készülj a háborúra”. Kérdés azonban, hogyan szolgálja az általa túlhangsúlyozott béke ügyét az, ha az ország jövője is éppen erre az erőltetett fegyverkezésre épül, és csak szóvirágokban adózik annak a békepárti politikának, amit amúgy a magyarok döntő többsége hadakozás helyett szeretne.