Mint ismeretes, a romániai alkotmánybíróság néhány héttel az országban zajló elnökválasztás első fordulója után titkosszolgálati jelentésekre hivatkozva december 6-án megsemmisítette a szélsőjobboldali Călin Georgescu győzelmét hozó voksolás eredményét. Az alkotmánybírák úgy határoztak, hogy Oroszország jelentősen befolyásolta az eredményt a függetlenként induló Georgescu javára, és kötelezték a kormányt a választási forduló új kiírására. A döntés megdöbbentette a közvéleményt, hiszen gyakorlatilag precedens nélküli, hogy egy választási eredményt utólag megsemmisítsenek Romániában. Az alkotmánybíróság lépése megosztotta a szavazókat, sokan a demokrácia sárba tiprásaként, mások éppen annak védelmezéséként értékelték.

A Mérce Kiss Tamás romániai szociológust kérdezte arról, hogy mi lehet a lecsapódása az alkotmánybírósági döntésnek a választók körében, és arról, hogyan lehetne a politika középpontjába a létező társadalmi problémákat állítani, mielőtt teljesen elidegenednek a választók a politikai intézményektől?

Mérce: Milyen következményei lehetnek a választók körében, ha az az általános benyomás, hogy egy demokratikus versenyben egyszerűen levették az egyik jelöltet? Nem pont azt az érzést erősíti, ami már eleve a látszólag elitellenes jelölt sikeréhez vezetett?

Kiss Tamás: De, egyértelműen. Romániában valójában egy egyedi kísérlet folyik.

A román mainstream bizonyos értelemben megvalósította a liberális értelmiség óhaját/álmát, ami szerint nem kellett volna hagyni, hogy a Brexit vagy Donald Trump (2016-os) választási győzelme megtörténjen.

Az ő értelmezésükben, ami történt, és ami Georgescu megválasztásával Romániában is megtörténhetett volna, a politikai manipulációnak, az orosz befolyásolási és destabilizációs kísérletnek, az online kommunikációs technikáknak a következménye. Ha vannak ennél mélyebb okai, akkor az nem egyéb, mint az úgynevezett cultural backlash, vagyis, hogy egyes, úgymond „elmaradott” és a „múltba forduló” rétegek frusztráltsága megkérdőjelezi a progresszió eredményeit és útját. Miután ezekkel a rétegekkel szemben egyértelműen az „Európa-párti”, urbánus professzionális középosztály képviseli a haladást, a nem demokratikus eszközök alkalmazása is megengedett egy ilyen kilengés esetében. Egyedülálló, hogy Románia ennek az – amúgy máshol is széles körben osztott – elképzelésnek a jegyében tényleg felülírta a választási eredményeket.

A probléma azonban, hogy a neoliberális elitkonszenzust kialakító csoportok már nem egyedül vannak a politikai pályán, az általuk a 2000-es években kialakított elképzelés hegemóniája, ami a neoliberális gazdaságpolitikára, a középosztály ideológiájára és a nyugati modellkövetésre épült, összeomlott. Az alkotmánybíróság döntése, különösen, ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) is beáll mögé, és az úgymond Európa-pártiakkal menetelnek tovább, növeli annak az esélyét, hogy az ellenhegemóniát tényleg a fasiszták építsék fel. Ennek már rövid távon is megmutatkoznak a jelei. A szintén szélsőjobboldali, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) színeiben indult George Simion nyugalomra szólította fel a híveit, és az ígérte, hogy ő és az általa vezetett oldal lesznek majd azok, akik az állami intézményekbe való bizalmat helyreállítják, miután megnyerik az elnökválasztást. Ezzel – a neoliberális mainstream hathatós támogatásával – már rövid távon is sikerült a politikai középre manőverezni a fasisztákat. A szélsőséges és nem demokratikus eszközökkel történő politikai válságkezeléssel minden bizonnyal pedig azt is sikerül elérni, hogy a fasiszták legitim, bevett politikai alternatívává váljanak.

A második helyen végzett Elena Lasconi, a neoliberális USR (Mentsük meg Romániát) jelöltje is látványosan tiltakozott az eredmények megsemmisítése ellen. Őszinte lehetett az a közlése, hogy szerinte ő nyert volna, vagy csak nem akar úgy tűnni, mint akinek köze volt ehhez?

Lasconi nyilván választási kampányban volt, és a saját szemszögéből nagy bravúrt hajtott végre azzal, hogy bejutott a második fordulóba. Valószínűleg nem tartotta esélytelennek a második fordulós diadalt. Ezzel a pártja és a szintén őt támogató nemzeti liberálisok (PNL) is így lehettek a parlamenti választásokig, ami azonban nem hozta meg a neoliberális jobboldal várt erősödését. Ezt követően, mivel adva volt a PSD és az RMDSZ (Romániai Magyar Demokrata Szövetség) szavazók bizonytalansága, már Georgescu látszott esélyesebbnek, amit azonban Lasconi, aki épp a végső ütközetre készült, nem látott be azonnal. Azonban már a múlt hét végén visszakozott, és arra szólította fel híveit, hogy ne kövessék az „oroszpárti” szavazókat, akik (Georgescu felszólítása értelmében) a szavazóhelységek irányába indulnak. Vagyis Lasconi mára beállt az alkotmánybírósági döntés mögé.

Ennek a fajta progresszív vagy liberális autoritarizmusnak amúgy megvannak a hagyományai Romániában, különösen az USR szavazóbázisában.

Őket sokáig egyfajta antikorrupciós populizmus mozgatta (erről itt írtunk). Ennek értelmében a nem választott intézmények, különösen a korrupcióellenes hatóság jótékony hatást gyakorol, még akkor is, ha közvetlenül a jogalkotási folyamatba avatkozik bele.

Azt lehet mondani, hogy a progresszív/neoliberális populizmusnak ez a válfaja a választott intézmények kiiktatására játszik – szemben mondjuk Orbánnal, aki az alkotmánybíróságtól az Tudományos Akadémiáig a nem politikai intézményeket vonja közvetlen politikai kontroll alá. Így Lasconi hívei között nagy a népszerűsége például a szakértői kormányzásnak, ami „szakmai” szempontok alapján irányítja az országot, akár a nem eléggé felvilágosult választók akaratával ellentétben. Ez Lasconi és az USR igazi arca, és ez a választóik óhaja is: az alkotmánybíróság döntése pedig megfelel ennek.

Ha abból indulunk ki, amit te is pedzegettél, vagyis hogy Simion és Georgescu csinált kizárólag valamiféle látható politikát ebben a kampányban, akkor felmerül a kérdés, hogy a többi politikai formáció miért nem, illetve mit kellene csinálniuk, hogy ne érezzék a választók, hogy elidegenedtek tőlük?

Természetesen a többiek is politikát csináltak, de abban igazad van, hogy a korábban meglévő politikai vagy tágabban fejlődési elitkonszenzus hegemón pozíciója elfedte az általuk kínált opció politikai jellegét. Ez az RMDSZ kampánykommunikációjában is jól megfogható. Korábban az RMDSZ kisebb hangsúlyt fektetett a gazdaság- vagy szociálpolitikára, és szinte kizárólag az etnikai törésvonalra koncentrált. Most azonban egy erőteljes neoliberális, piacfundamentalista, a minimális állam jelszavát zászlójára tűnő kampányt folytatott. Ezt ugyanakkor nem egy politikai opciónak, hanem a „józan észnek” nevezte. Így ők mind a „józan ész képviselőiként” álltak szemben a különféle ideológiákkal, amelyek közül a tavaszi kampányokban a „zöld-liberális-baloldali blokkot” nevezték meg. Tényleg ezt jelenti a hegemón pozíció, amikor a magad értelmezését alapértelmezésként, az ellenfeleidét ideológiaként vagy képes leírni. A szélsőséges neoliberalizmus ugyanígy jelent meg a többi párt, leginkább a PNL és az USR programjában is.

Ez a megközelítés azonban már nem működik, az emberek nem fogadják el, hogy a politikai osztály a józan észt képviseli, és hogy nincsenek vele szemben politikai alternatívák. A különböző politikai formációknak ezt kellene felismerniük először, hogy a korábbi hegemón struktúra megszűnt, és azon kellene elgondolkozniuk, hogy milyen politikai opciók mellett kötelezik el magukat, és hogy ez milyen választói csoportokat képvisel. Nyilván lehet a városi középosztályt is képviselni, de azt valahogy úgy kellene, hogy az más rétegeket és más problémákat is látszani engedjen.

Fel kellene fogni, hogy már nem mindenki számára magától értetődő, hogy a tőke és a vállalkozók, vagy a középosztály érdeke a közérdek, és hogy azoknak, akik ezt nem így gondolják, van egy strukturális többségük Romániában.

Ha ugyanis ezt nem fogjuk fel, és nincsenek olyan politikai alakulatok, amelyek az érdekképviseletet elvégzik, akkor olyan politikai torzók fognak születni, mint a Georgescu vagy Simion által képviselt fasiszta eszmerendszer.

Mennyire látod valószínűnek, hogy a PSD vagy más párt hozzányúl az újraelosztás problémájához, vagy bármi más módon megpróbálhat valódi lépéseket tenni az elszegényedett rétegek megszólítására?

Sajnos igen kevéssé. Miközben a Szociáldemokratáknak még mindig van egy erőteljes szervezeti keretük és helyi beágyazottságuk, ideológiai, szellemi és morális szempontból üresek. Ráadásul kevéssé tudnak egy egységes politikai racionalitás mentén, mint kollektív aktor fellépni. Inkább egy hatalmi konglomerátum, széttartó érdekcsoportok szövetsége. Ráadásul a szociáldemokrata politikusokon is nagy a nyomás, hogy az „Európa-párti” mainstreammel meneteljenek, és nincs olyan politikai metanarratívájuk, ami ennek ellentartana. Helyzetüket az MSZP 2006-os helyzetéhez hasonlítanám, noha a román fasiszták még közel sincsenek annyira „készen”, mint 2006-ban volt a magyar (szélső)jobboldal. Ez lenne az a vékony esély arra, hogy Románia elkerülje Magyarország sorsát, de a PSD már kis eséllyel nem fogja tudni ezt az esélyt megragadni. Így az újbaloldali erők megszerveződésére lenne szükség, még akkor is, ha az ebbe való beruházás nem kecsegtet azzal, hogy a fasiszta hatalomátvételt meg tudja állítani.

Hosszú távú küzdelemre kellene berendezkedni, ami egyaránt irányul a fasiszták ellen, és nyújt politikai alternatívát a neoliberális maintsream ellen, aminek a hegemóniájához már nem lehet visszatérni.