Németországot és Svédországot is megbénították a vasutassztrájkok
Németországban a reptéri dolgozók is csatlakoztak a munkabeszüntetéshez, Stockholmban háromnapos vadsztrájk folyik.
Németországban a reptéri dolgozók is csatlakoztak a munkabeszüntetéshez, Stockholmban háromnapos vadsztrájk folyik.
Rendkívüli Kormányinfó volt szombaton, de sok újdonságot nem közölt Gulyás. Azért érdekeseket és meredekeket most is mondott.
Törökország név szerint említette az ő kiadatását feltételként ahhoz, hogy ne vétózzák a svédek NATO-csatlakozását.
A többségi tulajdonos Gazprom szerint képtelenség megmondani, mikorra tudják helyrehozni a károkat. Idén télen északról már biztos nem érkezik orosz gáz.
A kormányzó szociáldemokraták növelni tudták ugyan a szavazótáborukat, de a bevándorlásellenes Svéd Demokraták második helye a választás legfontosabb eredménye.
Az üzlet az üzlet, ára volt a NATO-csatlakozásnak. A madridi csúcson eldőlt a kurd politikai menekültek sorsa.
Megkaptuk, amit akartunk – jelentette ki a török kormány, nem sokkal azután, hogy Erdoğan Bidennel tárgyalt.
Az ukrajnai háború hatására Svédország és Finnország a NATO-hoz való csatlakozás mellett döntött. A radikális baloldal azonban bírálja, hogy egy ilyen komoly döntést valódi társadalmi egyeztetés nélkül hozott meg a stockholmi és helsinki kormány.
Ez nem egyszerű kollaboráció Putyinnal, hanem a török belső, politikai elnyomást szolgálja ismét remekül a NATO-tagság.
Tartósan rengeteg katona érkezhet a tengerentúlról, ha Oroszországgal eszkalálódik a konfliktus.