Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Gulyás Gergely szerint Magyarországon a sajtó és igazságszolgáltatás helyzete is jobb, mint a svédeknél és a finneknél

Ez a cikk több mint 1 éves.

Szombaton, február 25-én rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Kormányinfó keretében Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A szombati alkalmakra általában kiemelt bejelentéseket időzített a múltban a kormány, például a benzin- és élelmiszerárstoppal kapcsolatosan közöltek fontos információkat.

A jobboldali sajtó gazdasági bejelentésekre számított, miután pénteki szokásos interjújában Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy több milliárd forinttal többet kell idén költeni energiára, és megjegyezte, hogy ennek a pénznek lenne jobb helye is. Valamint megígérte, hogy ezt ki fogják gazdálkodni, ehhez képest Gulyás nem sok konkrétumot mondott sem ezekkel, sem más, az általa felvetett ügyekkel kapcsolatban.

Gulyás Gergely megindokolta a rendkívüli időpontot, mégpedig azzal, hogy a szerdai kormányülést követően a FIDESZ-nek és a KDNP-nek csütörtökön frakcióülése is volt.

Szerdai ülésén a kormány foglalkozott azzal, hogy a tizedik szankciós csomag elfogadása kapcsán szükséges értékelni a helyzetet. „Európa sodródik a háború felé, és Magyarországra is egyre nagyobb nyomás helyeződik, hogy változtasson az álláspontján” – ecsetelte a miniszter. De szerinte a magyar érdek továbbra is ugyanaz, hogy kimaradjon az ország a háborúból. Nem változik az álláspont: fegyvereket nem szállítunk, és sürgetjük a tűzszünetet. Kimondta, hogy abban sem változott az álláspont, hogy Oroszország a felelős a háborúért, ők sértették meg a nemzetközi jogot, de mi segítjük Ukrajnát humanitárius akciókkal, illetve külön segítjük a kárpátaljai magyarokat.

Gulyás azt tekinti menekültnek, aki az első biztonságos országban keres menedéket, ezért fogadjuk az ukránokat, akik itt maradnak, és nekik minden segítséget megadunk. Gulyás felmondta a Fidesztől az utóbbi időben sűrűn hangoztatott szlogent, hogy életet menteni csak a tűzszünettel lehet. A kínaiak által nemrég bemutatott béketervet ehhez jó kiindulópontnak tartja.

A gazdasági helyzettel kapcsolatban a tárcavezető jó híreket sorolt: 4 999 000-en dolgoznak jelenleg az országban, ez szerinte negyvenezerrel több, mint tavaly ebben az időszakban. A szankciók hatása az energiaárakra nézve drámai, szerinte ez jelenik meg az élelmiszerek és a szolgáltatások magas árában. Kiemelte, hogy marad a rezsicsökkentés. A külföldi tőkebeáramlás évről évre növekszik, ezért támogatni fogják a beruházásösztönzési támogatásokat.

Sikerként könyvelte el, hogy Magyarországnak sikerült a választások évében is hiányt csökkenteni, a kormány pedig elkötelezett abban, hogy ez idén is csökkenjen. A „válság nyerteseinek” pedig továbbra is be kell majd fizetniük az extraprofitadót, a tavaly befizetett adó mértékében.

Az elmúlt héten ismét maximumra pörgetett „gyermekvédelmi ügyekkel” kapcsolatban is tárgyalt a kormány. Egész pontosan egy ügy érdemelte ki figyelmüket, erre utalva jegyezte meg Gulyás, hogy „ha azt látjuk, hogy egy pedagógus visszaél a pozíciójával, az tűrhetetlen és elfogadhatatlan”.

Orbán Viktor találkozott Pintér Sándor belügyminiszterrel, a tankerületi vezetőt elbocsátották, amiért nem indult vizsgálat az ügyben, de azt látja a kormány, hogy az elmúlt években növekedett a pedofil pornográfiával kapcsolatos bűnesetek száma, ezért prioritásként kezelik a kérdést. Gulyás bűnügyi statisztikákat is idézett, de később elmondta, hogy nem biztos, hogy a bűncselekmények száma nő drasztikusan, hanem több esetet sikerül a hatóságoknak felderíteni.

A miniszter utalt a tavaly áprilisi, érvénytelennek bizonyult, kritikusai által „homofób népszavazásnak” nevezett konzultációra. Gulyás szerint az, hogy a tavaly 3,7 millióan támogatták ezt, a „gyerekvédelmi törvény” megerősítéséről szóló népszavazást, soha nem látott politikai támogatást jelent a kormány számára, így  kötelességüknek érzik a gyerekvédelmi szabályokat megszigorítani. Gulyás Bagdy Emőke klinikai szakpszichológust idézte, aki azt mondta, hogy „aki 14-15 évessel ilyet tesz, az egyértelműen pedofil, ha nem lehet szankcionálni., akkor változtatni kell a szabályokon”.

Több média is visszatért a kérdésre, hogy milyen uniós reakciókra számít a kormány a gyermekvédelmi törvény tervezett szigorítása kapcsán. Gulyás elmondta a Magyar Nemzet felvetésére, hogy nem érdekli, hogy milyen nemzetközi visszhang lenne, ha megszigorítják a törvényt, és bár a múltban volt rá példa,

azért nem gondolja, hogy Brüsszel most is „a pedofilok oldalára állna”.

Gulyás tűrhetetlennek nevezte, hogy az Orvosi Kamara etikai eljárással fenyegeti azokat, akik részt vennének a kormány átszervezésében, amelyben összevonnák az alapellátást és az ügyeleti ellátást. Szerinte a Kamara visszaél a hatalmával, és azonnal bocsánatot kell kérni az érintett orvosoktól, különben a kormányzat meg fog fontolni lépéseket ezzel kapcsolatban. „Ha a Kamarában néhányan politizálni akarnak, akkor lépjenek be a megfelelő pártokba, amit azért tesznek, hogy az ügyeleti rendszer ne legyen működőképes, elfogadhatatlan” – mondta Gulyás.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) vezetőjét egy magára valamit is adó szakszervezet elkergette volna, miután azt nyilatkozta Gulyás szerint a botrányt okozó pedagógus kapcsán, hogy senkinek a magánéletével nem foglalkozik, csupán munkajogi kérdésekben hajlandó állást foglalni.

A jobboldali sajtó szóbahozta a Becsület Napja környékén történt antifasiszta támadásokat, ezzel kapcsolatban a lehető leg szigorúbb fellépést várja, és úgy látja, hogy a hatóságok ezt meg is teszik. A múlt sötét árnyait nem jó viszontlátni, ha pedig látjuk, akkor szigorúan kell fellépni ellene, kommentálta a történteket Gulyás, aki arra nem utalt, hogy szélsőjobboldali támadások is történtek ezekben a napokban.

Ugyanakkor több további erős kijelentést is tett Oroszországgal kapcsolatban, szerinte Magyarországnak az a jó, hogy minél távolabb legyen az orosz határtól. Ez elég messze van Dmitrij Medvegyev, volt orosz elnök és miniszterelnök, jelenleg az oroszországi Biztonsági Tanács elnökhelyettesének a héten tett kijelentésétől, aki azt mondta, az lenne a jó, ha Ukrajna határa minél messzebb lenne Oroszországtól, vagy akár Lengyelországig is tarthatna.

Újságírok megkérdezték, érkezett-e válasz az egyetemi alapítványok kapcsán az Európai Bizottságtól, Gulyás azt felelte, hogy még nem jeleztek vissza, de jövő héten már várják a választ. Azt azért megjegyezte, hogy a Bizottság politikai és nem jogi alapon dönt.

NATO-csatlakozás kérdésében Gulyás nem szólt bele abba a vitába, ami a frakcióban állítólag kialakult a finn és svéd csatlakozás kapcsán, de ő maga egy erős NATO-ban hisz, és ő maga a ratifikálás mellett is szavazna. Más kérdés, hogy a frakcióban az merült fel, hogy Svédországból és Finnországból számos igazágtalan kritika érte Magyarországot. Úgy, hogy a miniszter szerint

hogy Finnországban sem a sajtó sokszínűsége nem felel meg annak a magas minőségnek, ami Magyarországon jellemző, sem az igazságszolgáltatása nem múlja fölül a magyarét.

Gulyás ígéretet tett arra is, hogy két lépcsőben fogják emelni az ápolók bérét, július és jövő március lesz a két időpont, de ennél pontosabbat most nem mondott a miniszter.

A HVG szóba hozta az egyházi pedofília kérdését, Gulyás szűkszavúan azt mondta, minden pedofil bűncselekményt szigorúan kell büntetni. Majd a Fudan egyetem ügyét is, azzal kapcsolatban, hogy a kormány még az előző év végére ígérte a Fudan Egyetemmel kapcsolatos hatástanulmányok megszületését, ami alapja lehetne egy ezzel kapcsolatos népszavazásnak. Gulyás azt mondta, a beruházási stop kiterjed a Fudan Egyetemre is, tehát nincs előrelépés az ügyben. Az újságíró visszakérdezett,

hogy ez esetben indokolt-e fenntartani az egyetemet fenntartó alapítványt, mire a miniszter azt mondta, jó kérdés, megvizsgálják.

A 444 arról kérdezte Gulyást, Orbán előbb Kijevbe vagy Moszkvába fog látogatni, a miniszter kitért a válasz elől, mondván, nincs leszervezve jelenleg út egyik fővárosba sem, és tippelni meg nem szeretne.

Megkérdezték azt is tőle, hány százalékra teszi Oroszország felelősségét a háborúban, elmondta, hogy jogi értelemben száz százalékosra. Nem jogi értelemben azonban elmondta, hogy erről azért vita van nemcsak a sajtóban, de szerte a világon. Konkrétan arról, hogy ha a NATO megadta volna a garanciát, hogy Ukrajna nem csatlakozik hosszú távon sem a Szövetséghez, akkor vajon Oroszország elkerülte volna-e a támadást, de ezt meg kellett volna tenni a NATO részéről, hiszen akkor legalább kiderült volna, hogy Oroszország csak ürügyként használja-e ezt a kérdést.

A miniszter ugyanakkor nem hisz az Eurobarometer statisztikájában, miszerint a lakosság 56 százaléka támogatná az oroszokkal szembeni szankciókat. Gulyás azt mondta, ő teljesen más statisztikákat ismer, és tudja, hogy azok a valóságot tükrözik.

Gulyást a sajtótájékoztató legvégén kérdezték meg arról, hogy a gyerekvédelmi törvények tervezett módosításaiban lesz-e nemi alapú megkülönböztetés. A miniszter azt mondta, hogy nincs konkrét információja erről, tárgyalások lesznek még a törvényről. De hozzátette, hogy személyes véleménye az, hogy az nincs rendben, hogy nem bűncselekmény, ha egy negyven éves ember egy tizenöt éves fiatallal, gyerekkel létesít szexuális kapcsolatot. Ez szerinte az eltérő neműek között sincs rendben, de azonos neműek között „még kevésbé”. Ezzel gyakorlatilag a végén mégiscsak sikerült neki magának is megkülönböztetést tennie az LMBTQ-csoportba tartozókkal kapcsolatban, holott egész sajtótájékoztató alatt elkerülte ezt. 

A Kormányinfó alább teljes egészében is visszanézhető:

Címlapkép: MTI/Illyés Tibor