Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A svéd legfelsőbb bíróság megtagadta az Erdogan által követelt újságíró kiadatását

Ez a cikk több mint 1 éves.

A svéd legfelsőbb bíróság megtagadta Bülent Kenes török újságíró kiadatását Törökországnak – számolt be róla a DW.

Az ellenzéki újságíró kiadatását Erdogan feltételként fogalmazta meg ahhoz, hogy ne vétózza a NATO-csatlakozást. Törökország összesen 73 kurd-török politikai menekült kiadatását követelte Finnországtól és Svédországtól. Decemberben Svédország egy személyt már kiadott a török hatóságoknak, akinek állítólagosan köze van a Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK).

Kérdés, hogy ezt követően Törökország valóban megakadályozza-e, hogy a két ország csatlakozzon a NATO-hoz.

A bíróság a kiadatást megtagadását többek között azzal indokolta, hogy az 55 éves férfi ellen felhozott vádak egy része nem bűncselekmény Svédországban. Emellett az ítélet szerint a férfi menekültstátusza és az ügy politikai jellege is lehetetlenné teszi a kiadatást.

Törökország azzal vádolja Kenest, hogy részt vett a 2016-os puccskísérletben, és hogy annak az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülennek a híve, akit Erdoganék a puccs megszervezése mögött látnak. Miután a puccs pár nap alatt elbukott, Törökországban rémisztően nagy és mindenre kiterjedő politika hajtóvadászat kezdődött Gülen hívei ellen. Mivel a szálak az Egyesült Államokig vezettek, hamar elkezdődött a NATO-tagságon keresztüli nyomásgyakorlás is.