A klímatörvény érdemi bővítését várják a kormánytól a legnagyobb szakmai szervezetek
A törvénytervezet jelen állapotában ugyanis nem ad valódi választ a szemünk előtt zajló ökológiai és éghajlati válságra.
A törvénytervezet jelen állapotában ugyanis nem ad valódi választ a szemünk előtt zajló ökológiai és éghajlati válságra.
Szokásos, péntek reggeli rádióinterjújában jelentette be a miniszterelnök a ma délután induló nemzeti konzultációt, ezzel kíván „egyetértési pontokat” kialakítani.
A fogalom ismerős lehet bárki számára, aki végigkövette a magyar belpolitika elmúlt nagyjából 15 évét, de a kifejezés már jó pár éve kiszorult a közbeszéd fősodrából.
A cégeknek is jobb lesz, a munkások viszont megsínylik a gazdaságélénkítést – ahogy ez lenni szokott.
Pirotechnikai eszköz is volt, a rendőrök mégsem avatkoztak közbe.
Palkovics miniszter hozhat majd külön döntést a munkaidőkeret alkalmazásáról egyes cégek esetében.
Talán még a budapesti CEU szétverése elleni felháborodás sem kapott ekkora nemzetközi támogatást.
Se a járvány, se a két hónapos vesztegzár, se a szakemberek előrejelzései a járvány kiújulásának esélyeiről nem tompították a korábbi társadalmi elégedetlenséget, ellenkezőleg: a kormány járványkezelése csak felerősítette azt.
Napok óta tüntetnek az intézményes rasszizmus ellen és a felelősök határozott felelősségre vonásáért a városban.
A járvány miatt hozott gyülekezési tilalom értelmében szabálysértést követ el, aki részt vesz az eseményen, a Mi Hazánk szerint szó sincs felvonulásról.
Gulyás Gergely egy sor fontos döntésről számolt be a mai Kormányinfón.
Némi korlátozással ugyan, de már a fővárosban is lehet majd éttermezni. Koncertre, fesztiválra menni még mindig nem lehet.
A Feltétel Nélküli Alapjövedelmet társadalmi kényszerek és humanista szándékok közösen alapozzák meg, s megvalósítását egy jól működő piacgazdaság teszi lehetővé.
Új potenciális gócponttól félnek a Távol-Keleten, Boris Johnson kiállt jobbkeze mellett. Összefoglalónk szerdán.
A lakosságot jogkövető magatartásra hívták fel.
Az egyezmény ratifikálása erősítené Jair Bolsonaro, Brazília elnökének pozícióját, aki közismerten támadja az őslakosok, nők, földművesek és más dolgozók jogait, rombolja a környezetet az országban és aláássa az éghajlatvédelemmel foglalkozó Párizsi Megállapodást.
149 éve fojtották vérbe le a párizsi kommünt, 1871 Párizsa csak a kezdete volt egy olyan küzdelemnek, amelynek végén az emberiség, meghaladva saját árnyékát, nélkülözés és szenvedés nélkül élhet.
„Rendkívül káros modell”.
Ha Semjén Zsolt legújabb törvényjavaslatait ebben a formában elfogadják, az a kormány újabb határozatlan ideig tartó rendeleti kormányzását teszi lehetővé, és ezúttal már a minimális alkotmányos garanciák sem érvényesülhetnek – írja a TASZ, a Helsinki és az Amnesty International.
Líbia két részre oszlik: a többek közt Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emirátusok és Oroszország támogatta Haftár tábornok csapatai feszülnek a „Nemzeti Megállapodás Kormánya”, valamint az azt támogató Katar és Törökország ellen.
A Levegő Munkacsoport szedte darabokra a nemrégiben publikált Országos Levegőterhelés-csökkentési Programot.
A munkanélküliek átlagos létszáma 187 ezer fő.
A különleges jogrend az különleges jogrend.
A féléves rendeleti kormányzáshoz nem lenne szükség parlamenti felhatalmazásra.
Józan ésszel belátható az is, hogy az etnikai feszültségek tudatos gerjesztése és a bosszú követelése nem hogy csökkentené, de növeli annak a valószínűségét, hogy a nem túl távoli jövőben ismét hasonló tragédiák történnek.
Budaörs önkormányzata letesztelte az összes óvónőt és bölcsődei dolgozót.
Dolenec és Žitko szerint azért erősödik Európa-szerte a jobboldal, mert meg tudják tenni azt, amit a baloldal nem: a globális kapitalizmus kárvallottjaihoz szólni. Ahelyett, hogy végignézi, hogy a népharag a nacionalista politikában kerül kifejeződésre, a baloldalnak újra merészen ki kell állnia az egyenlőség alapelvei mellett.
Nincsenek elragadtatva az ellenzéki pártok a ma benyújtott költségvetéstől. Szerintük sem a koronavírus okozta válságra, sem a hosszabb távon mindannyiunkat érintő problémákra nem nyújt megfelelő megoldásokat a kormány.
Arányos közteherviselésre, átláthatóságra, racionális és szociálisan is elkötelezett kiadásokra lenne szükség, a mostani átláthatatlan, igazságtalanul újraelosztó, látványosan korrupt és antiszociális költekezéssel szemben.
Mindezt Szél Bernadett vette észre az Egészségbiztosító honlapján. Az MSZP pedig parlamenti vizsgálóbizottságot kedeményez a kórházi ágyak kiürítése kapcsán