Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Oszd meg és uralkodj – állam és rasszizmus

Korábbi cikkemben hangot adtam abbéli reményeimnek, hogy egy jobb világot építhetünk, ha levonjuk a válság tanulságait. Hogy milyen nehéz dolgunk lesz itt Magyarországon és szerte a világban, az elmúlt napok eseményei előre jelzik.

Ugyanis a kapitalizmus válságához – történelmi szerepéhez híven – a fasizmus szelleme is társul. Nem kopogtat az ablakon, hanem ránk törte az ajtót.

A magyar kormány a pandémia kezdete előtt már kijelölte a következő narratíva irányát; ha nem érkezik elég ’migráns’ az országba, uszít a cigányság ellen. A kormány számára a romák szerepe ilyen módon megváltozik; közmunka-programokkal kontroll alatt tartható, könnyen szerezhető szavazatok helyett céltáblákká válnak. Amennyiben a kormány nem változtat gyakorlatán, az erőszak és gyűlölet újabb hulláma jöhet.

Melyik csoportot szegregálják már évek óta az oktatásban, melyik csoport pozíciója a leginstabilabb a munkaerőpiacon, melyik csoport lehetőségei a legkorlátozottabbak, melyik csoport rendelkezik a legkisebb mobilitással? Következésképpen – melyik társadalmi csoport lesz a legkiszolgáltatottabb egy gazdasági visszaesésnek? A jelentős részt szegénységben élő cigányság. És hogyan próbálja majd a csalódott társadalom dühét és kétségbeesését mederbe terelni a regnáló hatalom? ’Divide et impera!’ Oszd meg és uralkodj.

Kétségeink ne legyenek, a fehér magyarok és cigányok viszonya feszültebbé válik a közeljövőben, ahogyan a válság súlya alatt egzisztenciájában ugyancsak megrengő magyar munkásosztály reflexszerűen kapaszkodik majd abba, amije maradt, és azon lesz majd, hogy bármilyen vélt, vagy valós veszélyt elhárítson, ami ezt  fenyegeti – persze, a fehér magyar munkásosztálynak és a magyar romáknak arra kellene rájönnie, hogy nem szükségszerű ellenségei egymásnak,

a valós veszélyt nem egyik csoport jelenti a másik csoport számára, hanem az a politikai és gazdasági rendszer, amiben él.

A strukturális rasszizmusnak és a kapitalizmusnak egyébként közös történelme van; az első pszeudotudományos fajelméletek elterjedése a gyarmatosítás időszakához köthető, amikor európai tőkeerős ’vállalkozók’ (ideértve a kapitalizmus korai fázisába lépő európai államokat, magán és természetes személyeket egyaránt) megkezdték a világ jelentős részének szisztematikus leigázását és kizsákmányolását. A különböző fajelméletek morális magyarázatot teremtettek az arra fogékony közönségnek arról, miért és hogyan fér meg a keresztény és később liberális értékrenddel más emberek rabszolgasorban tartása, szervezett, rendszerszintű elnyomása és gyilkolása (ne felejtsük el, még a forradalmi Franciaország is gyarmatokat irányító államszerveződés volt, és eszük ágában sem volt a gyarmati rendszerüket felszámolni). A faji alá- és fölérendeltség mítosza ebből az időszakból ered, és mind a mai napig széles körben elterjedt.

Később, a második világháborút követő időszakban a nyugat-európai országokba özönlött az amerikai tőke, és a kapitalista gazdasági növekedés fenntarthatóságának másik előfeltétele; az olcsó munkaerő. A neoliberalizmus történetét mesélők ezt az elemet hajlamosak kihagyni, holott ennek tudatosítása a kulcs napjaink etnikai konfliktusainak megértéséhez. Pakisztániak, indiaiak és jamaikaiak Angliába, marokkóiak és más észak-afrikai országok szülöttei Franciaországba, szürinámiak Hollandiába, törökök Németországba, et cetera. A nyugati országok folytatták a korábbi gyarmataikról és a perifériáról érkezők kizsákmányolását, viszont a gazdasági növekedésből kevés jutott a bevándorlóknak; az integrációjuk költségein spóroltak, ahol tudtak, ennek következményei pedig ma kristálytisztán láthatók.

A globális kapitalizmus átrendeződésének nyomán, a 70-es években, az üzenet megváltozott; immár elsősorban nem a gyarmatokon élők elnyomásának morális igazolására, hanem a munkásosztály tőke elleni hatékony szerveződését akadályozó eszköz lett a rasszizmus. A munkásosztály rendszer elleni haragját becsatornázták a társadalmi kisebbségek felé.

Amíg a dolgozó attól retteg, hogy a bevándorló elveszi a megélhetését és parazita módjára élősködik munkájának gyümölcsén, nem jelent veszélyt a status quo-ra nézve.

A közelmúltban Budapesten történt kettős gyilkosság kényelmetlenül vakító fényt vet az általam falra festett ördögre. A Mi Hazánk Mozgalom ’kegyeleti megemlékezést’ (ugyan, ki hiszi ezt el?) szervezett az Országos Roma Önkormányzat épülete elé (az, hogy időközben kiderült, az elkövetők nem cigányok voltak, úgy tűnik, már nekik sem fontos).

Látom a guruló hógolyót. Egy cigány nyilvános videóban megfenyegeti Toroczkai Lászlót. A baloldali és liberális emberek egy jelentős részének szája is megtelik csillogó habbal, amint egy 16 éves gyerek halálához azt képesek hozzátenni, hogy ’úgyis náci volt’. (Nyilvánvalóan nem olvasták, vagy nem értették Tamás Gáspár Miklós Szegény Náci Gyermekeink című cikkét, amihez sajnos 2004 óta sincs igazán mit hozzátenni.) A szélsőjobboldal folytatja politikai tőkéjének kovácsolását a halottak még ki nem hűlt teste felett, gyülekezést szervez – mely gyülekezést nem mellesleg a rendőrség nem engedélyezte, de kit érdekel az ilyesmi, ha egy esetlegesen elfajuló helyzetben lehet majd mutogatni, hogy ’belénk akarják fojtani a szót!’ A gyülekezés futballszurkolókból és a Légió Hungária tagjaiból álló több ezres demonstrációvá duzzadt, zúgott a Deák tér a ’cigánybűnözés’ és a ’ria-ria-hungária’ rigmusoktól.

A rendőrség pedig nem tett semmit. A pandémia közepén szabálysértésnek minősítette a szélsőjobboldali demonstráción való részvételt, majd amikor ennek ellenére a felvonulás megtörtént, gyakorlatilag megvonta a vállát. Felháborító és ijesztő. Egyben a korábbi évek tapasztalataival összhangban egyértelmű üzenet számunkra; nem számíthatunk kellő mértékben erre az államra abban, hogy a militáns szélsőjobboldallal szemben állampolgárait megvédje.

Ebből következik, hogy – amennyiben a helyzet tovább eszkalálódik – a társadalomnak önmaga védelmében szerveződnie kell, hogy ha egy hétvégén újfasiszták jelennek meg az Auróránál, ne a rendőrség kénye-kedvén múljon, hogy szétverik -e a helyet.

Különösképpen kontrasztossá teszi ezt a történetet az, hogy a Clark Ádám téren dudáló egyik demonstrálót 750 000 forintra bírságolták. Kíváncsian, ám pesszimistán várom, lesz -e következménye több ezer ember felvonulásának, mely bármilyen aspektusát tekintve inkább volt törvényellenes, mint az említett autós dudálós tüntetés.

A magyar cigányság az államra nem számíthat, számukra Magyarországon a ’jog’ olyanná vált, mint a többség számára a KDNP-szavazó; sokan hallottak már róla, de csak nagyon kevesen látták. Egy illegitim hatalom mindenkori logikája, hogy kötelezettségeket csak a társadalom részéről ismer önmaga irányában (ami már csak azért is groteszk, mert Rousseau óta tudjuk, hogy a legitim hatalom forrása csak és kizárólag az a társadalmat alkotó egyének összessége, amely fölött ezt a hatalmat gyakorolják). Az ellenállókra és a szegénység következtében bűncselekményeket elkövetőkre az állam  várhatóan a legnagyobb szigorral fog lesújtani, teszi majd ezt, hogy példát statuáljon, és teszi majd ezt, hogy azok támogatását megszerezze, akik szerint a ’cigánybűnözés’ egy validálható fogalom. Ami következhet, nem olyan jelenség, ami hazánkra korlátozódik.

Május végén az Egyesült Államokban, Minneapolisban „a rendőrséget hamisítás miatt riasztották, a bejelentés szerint George Floyd hamis csekket próbált beváltani.” A letartóztatás során a fekete férfit a nyakára térdelő rendőr megölte. Anélkül, hogy véleményt nyilvánítanék a letartóztatás jogszerűségét illetően, szeretném itt megjegyezni, hogy jelenleg az Egyesült Államokban, ahol az állam gyakorlatilag semmilyen szociális ellátórendszert nem tart fent, és ahol a globális északon az egyik legegyenlőtlenebb társadalom él, a munkanélküliség a maga tizennégy százalékával már most olyan mértékeket öltött, amire az ország történelmében nincs precedens. Történt ez abban a társadalomban, ahol egy etnikai kisebbséghez való tartozás ténye a mai napig korrelációt mutat a gazdasági marginalizációval. A következményeket nem kell tovább magyarázni.

A magam részéről Trumptól – aki a Charlottesville-i gyilkosság után képtelen volt határozottan elítélni a szélsőjobboldali gyilkost – sem számítok jobbra, mint Orbántól (fontos különbség persze, hogy az Egyesült Államokban a jog és a demokratikus alapelvek jelenlétének egy része még tapasztalható). Megtörténhet ugyanez Franciaországban, Angliában, Németországban? Megtörténhet.

Az állam feladata lenne (hiszen ezért tartjuk fent) gondoskodni a társadalom igazságos megszervezéséről, a diszkrimináció felszámolásáról, az elesettek megsegítéséről et cetera.

A legtöbb állam nem látja el kötelezettségeit, és kiemelten igaz ez a magyar államra. Ahogyan ez egyre inkább így van, úgy nő a teher a szolidáris emberen, hogy megtegye, amit a moralitás megkövetel.

Mi a baloldali, és minden szolidáris ember feladata? Szerveződés. Ha szélsőjobboldaliak vonulnak fel az utcán, akkor minden, magára valamit adó ember kötelessége, hogy odaálljon, és nemet mondjon rá. Szolidaritás. Ha a szolidáris ember azt látja, hogy azok a civil szervezetek, amelyeknek célja, hogy a brutális egyenlőtlenségek következményeit mérsékeljék, a fennmaradásért küzdenek, akkor a szolidáris ember dolga azokat a szervezeteket a nélkülözhető pénzéből támogatni, vagy részt venni tevékenységükben. (Például; édesanyámmal próbáltunk elindítani egy kampányt, hogy az elmaradó fesztiváljegyek árát adjuk oda ilyen szervezeteknek, lévén, hogy arról a pénzről bizton tudhatjuk, nem volt rá igazán szükségünk. Ezt az ötletet ezúton is szeretném propagálni.)

Itt félreértés ne essék, ez a tüneti kezelése egy problémának, szükséges, de hosszú távon nem egyezhetünk ki vele. Diskurzus. Ha a szolidáris ember munkatársát, ismerősét, ne adj’ Isten családtagját hallja a ’büdös cigányokról’ beszélni, akkor a baloldali ember dolga leülni, és beszélni azzal az emberrel, tudva, hogy most mindennél fontosabb a párbeszéd. Fenntartani a szabad nyilvánosságot, ami a leghatékonyabb a hatalom kordában tartásában – következésképpen mindannyiunkat óv – ezért minden körülmények között foggal-körömmel kell védeni és a támogatni, amiben és ahogyan lehet.

A szolidáris embernek keresnie kell azokat a lehetőségeket, aminek mentén tehet egy jobb közösségért és egy igazságosabb világért, mert gondolkodni szükséges, de sajnos önmagában nem elégséges.  Mi a baloldali ember feladata összességében, hosszútávon? Egy olyan struktúra felépítése, ahol nincs szükség tüneti kezelésre, mert a társadalom nem beteg.