Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hoppál Péter: „A Népszabadság is viccelődött, aztán eltűnt. Felkészül: Népszava”

Ez a cikk több mint 3 éves.

A kormánykritikus Népszava megszűnéséről „poénkodott” Hoppál Péter pécsi illetőségű fideszes országgyűlési képviselő közösségi médiás oldalán. A politikus egy karikatúrát osztott meg, amely Trianon századik évfordulója kapcsán jelent meg a napilapban, és amelyet „nemzetgyalázónak” minősít Hoppál. (Pár hete a kormánykommunikáció egy másik karikatúrát „kereszténygyalázónak” nevezett.)

„A múlt havi kereszténygyalázás után itt a nemzetgyalázás. Mégis diktatúráról mantráznak naponta. Károlyi Mihályék és Kun Béláék szellemi örökösei. 100 éve is ugyanezt tették, most is. Nincs meglepetés” – írta Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.

Nem túl bizalomgerjesztő, amikor egy kormánypárti politikus egy sajtótermék megszűnését helyezi kilátásba, főleg úgy, hogy előzményként a Népszabadság 2016-os „eltűnését” idézi meg. Azt ugyanis Hoppál nem emlegeti, hogy a lap nem csak úgy simán eltűnt, hanem megszüntette tulajdonosa, Heinrich Pecina osztrák üzletember, akit sokan a Fidesz strómanjaként tartanak számon, és aki a vezető politikai napilap egyik napról a másikra, gyanús körülmények között történő megszüntetése után további médiaérdekeltségeit a kormánypárti gazdasági holdudvarnak adta át.

A Riporterek Határok Nélkül idei sajtószabadság-rangosra 89. helyre tette idén hazánkat, ami két helyezéssel rosszabb, mint tavaly, az EU-n belül ezzel utolsó előtti helyre futottunk be csak Bulgáriát megelőzve. A nemzetközi szervezet jelentése kiemeli a kormánypárti sajtókonglomerátum, a KESMA dominanciáját, és a független újságírók munkájának fokozatos nehezítését.

(via 444.hu)

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd