Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A rendőrség feloszlatásáról indult vita amerikai nagyvárosokban. Jó ötlet?

George Floyd május 25-i minneapolisi meggyilkolása óta kirobbant tüntetéshullám egyik első hozadéka, hogy parázs vita alakult ki az USA-ban a rendőrség szerepével és reformjával kapcsolatban. Hétfő reggel a magyar sajtóban is megjelent a hír, miszerint Minneapolis önkormányzati képviselőinek többsége a város rendőrkapitányságának teljes felszámolása mellett kötelezte el magát. Ahogy a helyhatóság egyik tagja a közösségi médiában fogalmazott:

„Szét fogjuk szedni a minneapolisi rendőrkapitányságot. És amikor végeztünk, nem fogjuk csak úgy újra összerakni. Drámaian újra fogjuk gondolni, hogyan közelítjük meg a közbiztonságot…”

A rendőri brutalitások ellen évek óta rengeteg alulról építkező civil csoport és mozgalom szerveződik, közülük a legismertebb és legnagyobb a Black Lives Matter, amely az amerikai rendfenntartás rasszista mechanizmusai ellen lép fel. A kisebbségiek, főként feketék és spanyolajkúak ellen elkövetett visszaélések kapcsán eleddig főként intézményi reformot szorgalmaztak az aktivisták, ám a mostani tüntetéshullám megerősítette a költségvetési források elvonását és a rendőrség feloszlatását követelő hangokat is.

Ez utóbbi követelések persze nem a semmiből jönnek: a Los Angeles-i People’s Budget L.A., a New York-i #NYCBudgetJustice, a Portland-Metro People’s Coalition, vagy épp a minneapolisi Reclaim the Block már néhány éve hasonló követeléseket fogalmazott meg, csak hogy néhány példát említsünk.

Minneapolis mellett több más város is bejelentett már bizonyos, a korábbinál radikálisabb reformot. Los Angeles polgármestere, Eric Garcetti például bejelentette: bár nemrégiben még ellenezte a javaslatot, most mégis 100-150 millió dollárt levág a helyi rendőrség éves költségvetéséből. New York város vezetője, Bill de Blasio szintén ígéretet tett, a rendőrségi költségvetés egy részét a szociális szolgáltatásokhoz irányítja át. Hasonló követelés fogalmazódott meg a chicagói rendőrség kapcsán is.

Az Egyesült Államokban eddig nem igen fordult elő, hogy választott politikusok komolyan kiléptek volna a rendvédelmi költségvetés folyamatos növelését szorgalmazó konszenzusból, ám most úgy tűnik, az alulról építkező, főként nagyvárosi mozgalmak rákényszeríthetik őket erre.

A kérdés persze az, hogy sikerül-e ezt az alulról érkező nyomást olyan hosszú ideig fenntartani, hogy az ígéretek valóra is váljanak. És az is kérdés, hogy a közeljövőben milyen irányba mozdul a közvélemény ebben a kérdésben.

Pillanatnyilag arról is megoszlanak a vélemények, hogy konkrétan mit is jelentene rendőrség költségvetésének elvonása, illetve annak felszámolása. Ahogy Philip McHarris, a Yale szociológia szakos doktori hallgatója a CNN-nek elmondta, igen széles a lehetséges vélemények spektruma. Vannak, akik csupán a költségvetés csökkentését tartanák kívánatosnak, mások teljesen megszüntetnék a rendőrségek finanszírozását és ezzel érdemben fel is számolnák azokat.

Ám mindegyik álláspont alapvető célja, hogy a rendfenntartás fogalmát, módszereit radikálisan újragondolja és megváltoztassa. E reformelképzelések támogatói két különböző problémát is orvosolni szeretnének.

A rendőrség nem tud szociális munkát végezni

Az egyik problémát egyszerűen úgy lehetne leírni, hogy az utóbbi időben jelentősen megnőtt azoknak a tevékenységi köröknek a száma, amelyeket a kormányzatok a rendőrökre testálnak, ez pedig belekódolta a rendszerbe rengeteg visszaélés lehetőségét. Ahogy arra Alex S. Vitale szociológus 2017-ben megjelent könyvében rámutatott, az elmúlt 3-4 évtizedben a rendőrség olyan feladatokat is kapott, amely valójában másfajta „szakértelmet” igényelnének. A kutató szerint a szerhasználatra, a hajléktalanságra vagy épp a mentális betegségekre szociális válaszokat kellene adni, ám mégis egyre inkább a rendőrségre bízzuk azok menedzselését.

Vitale tézise, hogy az 1970-es óta folyamatosan növekvő egyenlőtlenségek és a kapitalista gazdasági-társadalmi berendezkedésünk okozta társadalmi problémák menedzselését a rendőrség hatáskörébe szervezzük ki ahelyett, hogy valódi megoldásukba invesztálnánk.

Bár kutatásai az Egyesült Államokra fókuszálnak (a mostani tüntetéshullám idején készült interjúja itt olvasható), a rendőrség ilyen fajta használata itthon sem ismeretlen, elég csak a hajléktalanság kriminalizációjára vagy épp az iskolaőrségek friss ötletére gondolnunk.

Ezen a ponton a rendőrség költségvetését csökkenteni akarók rámutatnak, hogy a legtöbb amerikai önkormányzat sokkal többet költ rendfenntartásra, mint azokra a szociális szolgáltatásokra, amelyek a társadalmi problémákat kezelni tudnák.

Egy 2017-es jelentés szerint az olyan amerikai nagyvárosok, mint Minneapolis, Los Angeles, Atlanta, Detroit, Baltimore vagy Houston költségvetésük negyedét a rendvédelemre költik, de van olyan város is, amelyik ennél többet, Chicago például 40 százalékát. Összességében az USA évente 100 milliárd dollárt költ rendőrségre, és még 80 milliárdot a börtönrendszerre.

Érdemes hozzátenni, hogy a rendőri visszaélések pénzügyi költségeit is az adófizetők állják, Chicago például 2018-ban 113 millió dollárt fizetett ki kártérítésként és perköltségként.

Ehhez képest az olyan alapvető szolgáltatások, mint a közoktatás, a szociális munka, a tömegközlekedés vagy épp a mentális betegségek kezelése évről évre kevesebb pénzből gazdálkodik.

Ez az igazságtalan helyzetet elégelték meg sokan, akik épp ezeken a létfontosságú területeken dolgoznak. A minneapolisi pedagógus szakszervezet nyomására például a városi iskolafenntartó úgy döntött, felbontja azt az iskolarendészeti szerződést, amit korábban a helyi rendőrséggel kötött. Hasonló indítványt fogalmaztak meg a chicagói tanárok is.

A felszabaduló költségvetési forrásokat a rendőrség kritikusai tehát olyan megoldásokba fektetnék, amelyek a közbiztonságot nem fegyverek erejével, hanem szélesebb társadalmi jóléttel, a szociális védőháló megerősítésével, a hajléktalanságot, mentális betegségeket, iskolai erőszakot, szerhasználatot pedig szakosodott infrastruktúrával kezelné. Ahogy egy másik minneapolisi képviselő önkormányzati képviselő fogalmazott:

„újrakezdeni közösség-orientált, erőszakmentes közbiztonsági és segítségnyújtó kapacitásokkal.”

Kódolt rasszizmus

A fentivel összefonódó (hiszen a faji és szocio-gazdasági dimenziók a gyakorlatban szétválaszthatatlanok), de attól mégis megkülönböztethető kérdés az amerikai rendőrségen belül uralkodó rendszerszintű rasszizmus kérdése, amely például azt eredményezi, hogy népességarányukhoz képest az afroamerikaikat sokkal gyakrabban igazoltatja és állítja elő a rendőrség, és a egy fekete állampolgárnak kétszer akkora esélye van rendőri golyó áldozatává válni, mint egy fehérnek.

A rasszizmus létét tagadók szerint ez csak annyit jelent, hogy a feketék gyakrabban bűnöznek, holott ez távolról sincs így: a droghasználat tekintetében például nincs különbség a különböző bőrszínű emberek között, a feketéket mégis háromszor nagyobb eséllyel állítják elő emiatt, mint a fehéreket.

Ahogy arra Matt Taibbi újságíró a feliratkozóinak küldött cikkében nemrég rámutatott, az amerikai rendőrségnek a történelme során mindig is a fekete polgárok mozgásának, életmódjának kontrollálása volt a funkciója.

A korai idők szökött rabszolgákat elfogó önkéntes őrseitől az intézményes szegregációs szabályok átlépésének megakadályozásán át a napjaink „proaktívnak” nevezett (valójában agresszív) igazoltatási gyakorlatáig ez az elem mindig is tetten érhető volt az amerikai rendőrség szerkezetében.

Épp ezért az afroamerikaiak szocializációjának fontos részévé vált a rendőrséggel szembeni bizalmatlanság, sok esetben még akkor sem szívesen fordulnak a rendőrséghez, ha épp egy erőszakos bűncselekmény elszenvedőjeként kérnének védelmet.

A rendőrség kritikusai szerint az elmúlt évtizedben rengeteg intézményes reform történt a testkamerák felszerelésétől kezdve az antirasszista tréningeken át a békés konfliktusmegoldási képzésekig, ám a feketék ellen elkövetett, olykor halállal is végződő visszaélések jelensége fennmaradt.

Ezért gondolják ezek a kritikusok, hogy a rendőrség feloszlatása lenne az egyetlen működőképes megoldás.

A közbiztonság mint közjó

A közbiztonság az az állami szolgáltatás, amelynek fontosságát még a minimális állam hívei sem tagadják, részben ennek is köszönhető, hogy az állami erőszak-monopóliumot gyakorló rendőrség általában pártpolitikai oldalaktól függetlenül támogatást élvez.

Az teljesen világos George Floyd és sok más társának tragikus halálából is, hogy ebből a közjóból nem mindenki részesül egyformán a gyakorlatban, a törvény és a közbiztonság erői nem mindenkit védenek egyformán.

Ami óriási probléma, tarthatatlan helyzet, jól mutatja ezt az is, hogy az amerikai társadalom elsöprő többsége egyetért az elmúlt bő egy hét tüntetéseinek felháborodásával.

Az azonban távolról sem biztos, hogy a most előtérbe kerülő elképzelések valóban javítanának a helyzeten.

Az magától értetődőnek tűnik, hogy a világ talán leginkább militarizált rendőrségének és a világ legmagasabb bebörtönzési rátáját produkáló büntetés-végrehajtási rendszerének költségvetéséből van, mit vágni, és van, hová átirányítani.

Az is biztos, hogy meg kell szüntetnünk a kortárs uralkodó paradigmát, amely a társadalmi problémákból közbiztonsági problémát fabrikál és rendőri erővel akarja megoldani.

Az azonban kérdés, hogy a jelenlegi rendőri erők felszámolása esetén garantálható-e a közbiztonság közjó jellegének fenntartása, és az egyenlő hozzáférés elve. El tudunk képzelni ugyanis olyan libertariánus disztópiát, ahol csak a gazdagok tudják megfizetni a rendvédelmet, elkülönült lakónegyedeik határait biztonsági őrök védik, a szegényebb környékeken pedig csak a dzsungel törvénye uralkodik.

A rendőrség felszámolását jelenleg követelő hangok jövőbeli tervei túl diffúzak és általánosak ahhoz, hogy teljes biztonsággal kijelenthetjük, védve vagyunk ettől a forgatókönyvtől.

Amíg pedig ezt nem tudjuk garantálni, addig a mostani követelések inkább tűnnek jól hangzó  „progresszív” mellveregetésnek, mintsem többségi támogatást generálni képes, életképes reformtervnek.

Márpedig modern történelme során a rendfenntartás rengeteg radikális változáson ment át, és az idő megérett, hogy a túlmilitarizált, túlterjeszkedő rendfenntartás helyére egy jobb modell jelentkezzen be.