Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mégsem kapnak a gyógyszerészek a bruttó félmilliós egészségügyi juttatásból

Ez a cikk több mint 3 éves.

Utólag „húzta le a listáról a kormány” a gyógyszerészeket az Orbán által július elejére beígért rendkívüli, bruttó félmilliós egészségügyi bérkiegészítést megkapók köréből. A juttatás így jelenleg a közellátásban dolgozó orvosok, ápolók, asszisztens, a művesekezelésben részt vevők, a műszaki, technikai állomány és az Országos Mentőszolgálat betegszállítást végző saját, és a betegszállításban résztvevő, külső szolgáltatók dolgozói, körülbelül 160 ezer fő kapja majd meg.

Horváth Ildikó, az EMMI egészségügyi államtitkára azonban ma nyilvánosságra hozta, a koronavírus-járvány kitörése óta ugyancsak fokozatosan nagyobb nyomás alá kerülő, és jelentős mértékben túlórázó gyógyszerészek és patikai munkatársak a juttatás köréből kimaradnak, pedig korábban egyértelműen úgy volt, a bérkiegészítés rájuk is vonatkozik.

Ráadásul Horváth még csak nem is levélben, hanem csupán szóban tájékoztatta minderről a a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGyK) elnökét, Hankó Zoltánt, aki közleményében úgy fogalmazott:

„az EMMI által készített előterjesztésben a lakossági gyógyszerellátást biztosító gyógyszerészek és (szak)asszisztensek még szerepeltek, azonban a végső döntés meghozatala során a juttatást kapók listájáról lehúzásra kerültek. Az indoklást az államtitkár asszony nem ismeri.

A Magyar Gyógyszerészi Kamara nevében minden gyógyszerésznek és (szak)asszisztensnek ez úton is köszönöm a járvány alatti helytállását, amellyel – az egész egészségügyben szinte egyedülálló módon – valamennyi gyógyszertár folyamatosan, közvetlenül és teljes körűen elérhető volt a járvány ideje alatt is.”

Miután a gyógyszerészek kikerülésére sehonnan nem kapott magyarázatot a szaktárcán belül, sőt, még az államtitkár is úgy fogalmazott, nem tudja a listáról való lehúzás okát, Hankó a maga részéről csak annyit tett még hozzá az esethez:

„A döntésért – a döntéshozók helyett – az elnézésüket kérem.”

A Magyar Orvosi Kamara mai Facebook-bejegyzésében is figyelmeztetett arra, számos, a járvány elleni védekezésben nélkülözhetetlen dolgozó maradhat ki a beígért segítség köréből.

„A korlátozások ideje alatt egyenlőek voltunk, mindenkire ugyanaz vonatkozott. Most, amikor a kiesett bevételek pótlásáról van szó, ismét nem tekintik egyenlőnek az egészségügyi dolgozókat.”

-írták, majd nyíltan el is ítélték Kásler Miklós emberi erőforrás-miniszter, és apparátusa hozzállását a juttatások ügyéhez:

„A Magyar Orvosi Kamara álláspontja, hogy csak egy olyan egészségügy lehet hatékony, ahol a rendszer középpontjában a beteg áll, körülötte pedig egységben a segítő szakemberek. Ezért minden megosztó intézkedés káros lehet a betegek számára.”

Orbán Viktor május 25-én, az Országgyűlésben, az azonnali kérdések órájában jelentette ki, a korábban beígért 500 ezres bérpótlékot július elsejétől minden, a járványban fontos szerepet játszó egészségügyi alkalmazott részére átutalják.

Akkor azt hangsúlyozta, az addig megítélése szerint sikeres, vírus elleni védekezést „nem lottón nyertük”, ezért jár mindenkinek egységesen a pótlék.

Címlapkép: MTI/Mészáros János