A trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulójának alkalmából tartott csütörtökön emlékülést az Országgyűlés, melyen beszédeket mondtak Kövér László házelnök, valamint Áder János köztársasági elnök, a Fidesz veterán politikusai. A jelenlegi kormánypárt 30 éve kivonult az Országgyűlés emléküléséről.

Az ellenzéki pártok képviselői nem kaptak szót az emlékülésen, így a DK el sem ment, és a többiek is csak szórványosan képviseltették magukat az ülésen, melyet az alább tudtok végignézni.

A nemzeti összetartozásról és az ellentétek elsimításáról a napokban (és egyébként általában is) előszeretettel papoló kormánypárt tagadta, hogy lenne bármiféle megkülönböztetés, mondván a kormánypárti képviselők sem szólalhatnak fel, aminek igazságtartalma vitathatatlan, ám némiképp beárnyékolja a tény, hogy mind Kövér, mind Áder a Fidesz kötelékében politizálták végig az elmúlt három évtizedet – még ha jelenleg nem is képviselők.

Az ülésen bemutatták a „nemzeti önazonosság védelméről” szóló politikai nyilatkozatot, mely pontokba szedve írja le a benyújtó kormánypárti politikusok véleményét a kérdésről. Ezek röviden:

1. A trianoni békeszerződés miatt tízből három magyar más országok fennhatósága alá került, annak minden nyűgjével.
2. A monarchia idején nőtt a kisebbségek népessége, trianontól mostanáig csökkent a külhoni magyarok száma.
3. A külhoni magyarok minden megpróbáltatás ellenére megőrizték kultúrájukat és nyelvüket, és még mindig magyarból van a legtöbb a Kárpát-medencében.
4. A külhoni magyarok jó magyarok és jó állampolgárok az országokban, melyekben élnek, a közösség építő tagjai minden szempontból, sokszor mégis cudarul bántak és bánnak velük.
5. A nemzeti sokszínűség nem veszély, hanem erőforrás, ezt az EU is elismeri, ideje lenne hát ennek modern politikai és jogi formát adni.
6. Kelet-Közép-Európában nem az államok határait, hanem politikáját kell megváltoztatni a kisebbségek érdekében.
7. Kelet-Közép-Európában az országoknak el kell ismerniük valamennyi lakosuk nyelvét, kultúráját, hogy erősítsék a szülőföld megtartó erejét.
8. Ezért ezeknek az országoknak kezdeményezniük kell az ENSZ-nél és európai nemzetközi szervezeteknél, hogy a nemzeti önazonossághoz való jogot ismerjék el alapvető emberi jognak.
9. Emellett emeljék alkotmányukba, a nemzeti önazonossághoz való jogot, és garantálják a gyakorlatban is.
10. Az EU-ban élő 50 millió őshonos kisebbség jogait biztosítsa az EU.
11. Az EU polgárai támogassák a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését.
12. Az EU támogassa azon nemzeti kormányok törekvéseit, melyek a nemzeti önazonossághoz való jogot alapvető emberi joggá tennék.

Érdemes megfigyelni, hogy a tervezetben kínosan ügyelnek a benyújtók arra, hogy véletlenül se lehessen „bevándorlókra” (migráns) alkalmazni, miután kikötötték hogy kifejezetten az őshonos kisebbségekről van szó – magyarán úgy kívánnak jogokat biztosítani, hogy azt csak bizonyos kisebbségeknek adják meg.

Miután ismertették a nyilatkozatot, Kövér és Áder előadásai következtek, melyekben a politikusok részletekbe menően és igen hosszan adták elő meglátásaikat a trianoni békeszerződésről, valamint tanulságairól, a továbbiakban legfontosabb megállapításaikat olvashatjátok.

Kövér László házelnök szerint a nyilatkozat elfogadására három ok van, ezek a

• múlt,
• jelen,
• és a jövő.

Elmondta, a békeszerződések nemcsak a történelmi múltat jelentik, hanem velünk élő jelent, ami a jövőben meg is ismétlődhet. Véleménye szerint a trianoni döntés nem a történelem lezárt fejezete, hanem velünk élő létkérdés, és az országrészek elcsatolásából levezette, mindig csak az lehet a miénk, amit meg tudunk védeni. Aki pedig valamely ok miatt erre nem kész, az el fogja veszíteni amije van, és úgy járhat a jövőben, ahogy elődeink jártak száz éve.

Mondandóját történelmi jellegű ismeretterjesztéssel és a tanulságok levonásával folytatta, mivel véleménye szerint ismerni véljük a körülményeket és a folyamatokat, melyek Trianonhoz vezettek, és a múltat nem változtathatjuk meg, csak tanulhatunk belőle.

A hármas szám nagy kedvelőjeként három tanulságot vél felfedezni.

Első ezek közül a nemzettudat fontossága.

„A magyar nemzet nem létezik, csak magyar urak vannak”,

ezt elmondása szerint Franciaország képviselője mondta a béketárgyalások előkészítésén, majd azzal riogatta hallgatóságát, hogy ennek megfelelően Budapestet városállammá alakították volna. Kifejtette, akit ki akarnak fosztani és fel akarnak számolni, annak a puszta létét kell tagadni, így volt egykor és így van ma is.

Innen egy huszáros fordulattal idézte meg a Magyarország létére törő nemzetközi szervezetek és gonoszok szellemét (nem mondta ki, hogy Soros), akik ma úgy gondolja, kellően erőseknek képzelik magukat, és valamennyi európai nemzet létét kétségbe vonják. Teszik ezt azért, mert szükségük van Európa erőforrásaira, és amellett hogy eladósítanák, változatos módokon (gazdasági, technológiai, stb.) kívánják gyarmatosítani. Ezen gondolatmenet végén botanikai kérdésekről elmélkedett a nemzettudat sírján burjánzó virágok kapcsán.

Második tanulságként a geopolitikai gondolkodás fontosságát hangsúlyozta.

Felhívta a figyelmet, mindig súlyos ára lehet, ha figyelmen kívül hagyjuk a geopolitikai látószöget, ez abból is látszik, hogy a magyar politikai gondolkodás leginkább közjogi, és a kiegyezéskori politikai elit nem talált érvényes választ a XIX. század elején kialakult európai rend megborulására. Ezzel szemben a dualista rendszerhez kötötte Magyarország létét, aminek következménye a világháború tragédiája, a katonák szélnek eresztése, majd hogy az idegen katonák szétmarcangolták Magyarországot.

A meglehetősen egyszerűre vett elemzés után felsorolt egy csomó felelőst akiket emlegetni szoktak, de kiemelte, hogy a teljes politikai elit és gondolkodás kudarcos volt.

Harmadik meglátása, hogy a nemzetközi porondon magányosan, szövetségesek nélkül nem lehet érvényesülni.

Emlékeztetett, a magyarok a germánok és a szlávok között érezhetik úgy, hogy egyedül vannak, de az elmúlt száz évben a többi közép-európai nemzet is érezhette magát egyedül. Erre példa a második világháborúban felosztott, majd utána megszállt országok.

A nemzetközi összefogás szószólójaként szintén történelmi példával kezdett, miszerint régiónkban eddig ha valaki sírt, a többiek nevettek, ha valaki vesztes volt, a többieknek győztesnek kellett lenni. De ennek vége, mert vagy együtt sírunk, vagy együtt nevetünk, vagy együtt őrizzük meg nemzeti nyelvünket és kultúránkat, vagy együtt vesztjük el.

Véleménye szerint csak együttesen léphetünk fel a nemzethalál ellen, Trianon öröksége pedig változatlanul nyitott létkérdés, mert kétmillió magyar megmaradásáról szól. Kudarcos stratégiákat sorolt ezután, miszernt a két világháború között a vezetők a revízióval próbálkoztak, a háború után a magyarok identitásának elvesztését erőltették, majd az európai uniót ajánlották a térség problémáinak megoldásához, de egyik sem volt sikeres.

Azért meg is védte az Uniót, mivel úgy véli, noha az EU automatikus megoldást nem ad, de lehetőséget igen, hogy megpróbáljuk rendezni közös dolgainkat.

Már csak ezért is, a nyilatkozat új megoldások és szövetségesek keresését segíti elő a térségben és egész Európában – a magyarság ügye pedig európai ügy, ugyanis egyre több nemzet előtt áll identitásküzdelem, amit nyugaton is egyre több nemzet ért meg.

Ezután az európai identitás mibenlétéről beszélt, mely szerinte addig tart, míg a temetőkben keresztek vannak a sírokon, kereszténynek kell lennie és a több száz éves nemzeti kultúrákon kell alapulnia. Ezen a ponton se volt nehéz belelátni Kövér gondolatmenetébe, hogy a kormánypárti kommunikációban előkelő helyet elfoglaló témával, a Nyugat-Európát elözönlő migránshordák rémképével kívánta fenntartani hallgatósága figyelmét.

Ezután a külhoni magyarokat érő atrocitásokat sorolta hosszasan, felhívva a figyelmet, hogy immár száz éve senyvednek a határon túliak elnyomás alatt, majd a kisebbségi lét mibenlétéről lamentált, és azon, hogy az anyagi valamint lelki sérelmeket azért tudta túlélni a külhoni magyarság, mert folyamatosan küzdött.

Végezetül hálálkodott kicsit a külhoni magyaroknak azért mert egyszerre magyarok és jó állampolgárok, majd kifejtette, milyen fontos emberi alapjog is a nemzeti identitáshoz való jog, gondolatmenetét pedig a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát idézve úgy zárta,

„legyen béke, szabadság és egyetértés”.

Kövért Áder János köztársasági elnök követte a történelemleckébe oltott identitásképző előadáson a katedrán.

Kezdésképp Harold Nicolson angol diplomatától idézett mindenféle ocsmányságokat a magyarokról és Magyarországról, amiket a háború után mondott. Nicolsonnak elmondása szerint komoly szerepe volt a trianoni határok megállapításában, majd kifejtette véleményét, miszerint a diplomata semmit sem tudott a magyarságról és a történelemről, valamint kultúrájáról – ennek ellenére alapvetően befolyásolta a magyarok jövőjét.

Emlékeztetett, hogy száz éve Budapest, valamint Magyarország gyászolt és az egész országban zúgtak a harangok, a magyarok pedig öt percig csendben álltak és senki sem tudta feldolgozni a tragédiát.

Ezen a ponton áttért a társadalomföldrajz területére, földrajzi és statisztikai adatokkal szemléltette a trianoni veszteséget, nem feledve, milyen gazdasági gyarapodást tört derékba Trianon,

külön kitérve a korabeli malom- és gépipar fejlődésére és fejlettségére csakúgy, mint a vasúti gépgyártás, a mezőgazdasági és villamos- ipar területén elért vívmányokra, de nem feledkezett el az infrastruktúráról sem.

Az embereket is veszteségek érték, mint mondta, több erőszakhullám söpört végig a magyar lakosságon, háború utáni háborúként aposztrofálva az 1918 utáni éveket, melyben válogatott rémtetteket követtek el úgy magyarok, mint később a megszállók, így a nép kénytelen volt még sokáig szenvedni. A köztársasági elnök nem említette a vörös-terrort, se a fehéret, összességében valamiféle zűrzavaros időszaknak láttatta a háború utáni időszakot.

Majd rátért némi mi lett volna ha típusú történelmi fejtegetésre, kifejtve, hogy valójában a háború elkerülhetetlen volt több ok miatt is, elemezve, hogy az egyes nagyhatalmak miért is tévedtek, mikor úgy számoltak, hogy nem fog világháború kitörni.

Elmondta, a trianoni békének azért kellett ily formában megtörténnie, mert a semleges országokat azzal győzték meg a háborúba lépésről, hogy területi gyarapodást ígértek nekik az antant részéről, ezután további hosszas történelmi okfejtésekkel szórakoztatta a jelenlévő képviselőket, külön kiemelve, milyen igazságtalan volt, hogy míg Németország 12, Magyarország területének 67 százalékát veszítette el, majd ezen felül további statisztikai adatokat is felsorolt.

A továbbiakban hosszasan ecsetelte, milyen igazságtalan volt maga a béketárgyalás is, arra futtatva ki gondolatmenetét, hogy valójában nem 1920-ban döntöttek Magyarország megcsonkításáról, hanem korábban, titkos tárgyalásokon, mindenféle alantas alakok munkássága nyomán.

Utána rátért arra, hogy valójában a szerződés totális kudarc volt, hisz nem sikerült gyarapodnia a régiónak, és még a második világháború is kitört két évtizeddel később. Ezt korabeli megfigyelők megállapításaival is alátámasztotta, akik szerint hibás volt a békeszerződés, majd François Mitterrand egykori francia szocialista miniszterelnök szavait vette elő, aki szerint valamennyi békeszerződés igazságtalan volt a XX században.

Ezen a ponton Áder irodalmi betéttel színesítette előadását: Rutkai Arnold Nem volt még elég…? című versével oldotta a hangulatot.

A köztársasági elnök a fellazult hangulatban levette a keresztvizet a korabeli magyar politikai elit valamennyi frakciójáról, ahogy a közigazgatás valamennyi szintjére is ráolvasta bűneit, Károlyi Mihály felelősségét külön kiemelve, a történelmi gondolatkísérletek nagy rajongójaként elmerengve, hogy ha vajon korábban kezdtek volna a politikusok diplomáciai munkába, vajon nem sikerült-e volna jobb feltételeke kialkudni.

Miután a húszas évek történetének egyes aspektusairól is beszámolt, majd elmondta, hogy Magyarországnak soha nem élt területi követelésekkel a szomszédaival szemben, legalábbis a második világháború óta, a nyilatkozattal összhangban együttműködésre szólította fel Közép-Európa népeit.

Végül pedig alaposan megdicsérte a Fidesz elmúlt tíz éves munkásságát, amiért oly sokat tett a külhoni magyarságért, valamint a nemzet egységéért, és felsorolt egy rakás, magyar állam által támogatott külföldi közösséget és intézményt, majd miután röviden utalt néhány XX. századi eseményére a magyar történelemnek, Apponyi nyomán Széchenyit parafrazeálva kifejezte reményét,

„a magyar nemzet nemcsak volt, de lesz is.”

A gimnáziumi évnyitókhoz méltó színvonalú emlékprogram a Himnusz közös eléneklésével zárult – volna, ha a képviselők nem váltottak volna reflexszerűen a Székely himnuszra a magyar után.

A nemzeti zászlókat akárcsak bejövetelkor, kifele is fanfárszó kísérte.