Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Nem az áldozatvédelem, hanem az áldozattá válás megelőzése a cél” – újabb levelet írt Varga Juditnak Orosz Bernadett

Ez a cikk több mint 3 éves.

Újabb levelet írt Varga Judit igazságügyi miniszternek Orosz Bernadett, az a Bujákon tavaly bántalmazott nő, aki emberi jogvédő munkát végezve maga is harcol a családon belüli erőszak visszaszorításáért. Most egy 5 fő pontból álló javaslatcsomagot küldött a miniszternek, amelyet eljuttatott szerkesztőségünkhöz is, ennek tartalmát mutatjuk be az alábbiakban.

Mint arról korábban beszámoltunk, Orosz Bernadettet többször is súlyosan bántalmazta volt barátja. Ennek ellenére amikor a nő először Varga Judit igazságügyi miniszterhez fordult levélben, érdemi segítségnyújtás helyett pszichológiai segítséget ajánlottak fel neki, amit Orosz nem tart megfelelőnek, tekintve hogy nem akadályozza meg volt barátját az ismételt bántalmazásban.

Ezután Orosz megpróbált Polt Péterhez fordulni, azonban a legfőbb ügyésztől sem kapott értelmezhető választ, habár a mai levelet is tekinthetjük annak, még ha nem is a sértettel, hanem az ügyben eljáró országgyűlési képviselővel kommunikált, miután az ő levelét nem hagyhatja figyelmen kívül.

Orosz Bernadettel készült indén januári intrejúnk itt tekinthető meg.

1. Vonják be az áldozatokat és jogvédőket is a közös munkába

A jogvédő arra kéri Varga Juditot, hogy ha tényleg elkészült az a a családok, a gyermekek és a nők védelme érdekében készített szakmai munkaanyag, amelyről a kormány májusban számolt be, akkor küldje neki is, illetve más jogvédőknek is.

Ezen a ponton Bernadett arról is ír, hogy a magyar állam még mindig nem védte meg őt sem megfelelő módon a kapcsolaton belüli erőszaktól: jelenleg mindössze távoltartás van érvényben az elkövetővel szemben 2020. július 18-ig.

Arra is emlékezteti Varga Juditot, hogy márciusban a miniszter közös munkára hívta a civileket, hogy együtt kezdjék meg a joggyakorlat és az intézményrendszer működésének felülvizsgálatát.

2.  Védjék meg a női emberi jogvédőket

Az is aggodalommal tölti el Orosz Bernadettet, hogy amikor májusban a Parlamentben Varga-Damm Andrea kérdést intézett Varga Judithoz a kapcsolaton belüli erőszak áldozatainak a védelméről, miniszter azt válaszolta: „Mi a hisztériakeltés és uszítás helyett a valódi munkában és cselekvésben hiszünk.”

Ennek kapcsán Orosz Bernadett azt írja, bár a magyar igazságügyi miniszter méltóságának a védelme szerinte is rendkívül fontos az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom fenntartásához, ugyanakkor az is fontos, hogy a miniszter aktív támogatásban részesítse azokat a női emberi jogvédőket is, akik a kapcsolaton belüli erőszak visszaszorításán dolgoznak.

„Szeretném a nagy nyilvánosság előtt és jogbiztonságban végezni az
emberi jogi jogvédő munkámat. Remélem,  Ön lehetővé teszi igazságügyi miniszterként, hogy azok is őszintén beszéljenek a kapcsolaton belüli erőszakról, akiknek esetleg más a jogi álláspontja és politikai véleménye mint Önnek”

– írja levelében Bernadett.

3. Nem az áldozatvédelem, hanem az áldozattá válás megelőzése a cél

Orosz Berndett elmondása szerint azért állt ki Brüsszelben és Magyarországon is a nyilvánosság elé, hogy közösen előzzék meg az erőszakot és az áldozathibáztatást.

Ezzel kapcsolatban azt javasolja Varga Juditnak, hogy meg kell szüntetni a jogfosztást és diszkriminációt, amibe eddig a magyar társadalom, politika és jogrendszer belekényszerítette a fizikai, szexuális, lelki, és gazdasági erőszak áldozatait. Szerinte a Magyarországon élő embereket meg kell védeni az erőszaktól: elsősorban hatékony bűnmegelőzéssel, megelőző kampányokkal, megfelelő jogszabályokkal és jogalkalmazással.

„A cél nem csak az áldozatvédelem, hanem az áldozattá válás csökkentése”

– írja.

4.  Intézményi árulás

A negyedik javaslatabból indul ki, hogy az intézmények és a jogrendszer nem nyújtanak elég védelmet a családon belüli erőszak áldozatainak.

„Az áldozatoknak szinte halálra kell dolgozniuk magukat Magyarországon, hogy meg tudják védeni magukat!”

– írja a jogvédő.

„Döbbenten figyeli egész Magyarország, hogyan bánnak a hatóságok velem, a 6
gyermekes édesanyával, nagymamával, akit majdnem agyonvert a volt barátja a védett katonai objektumban Bujákon. A jelenlegi helyzetben létszükséglet, hogy Miniszter Asszony komolyan vegye az áldozatsegítést, és szóba álljon az áldozatokkal”

– teszi hozzá. Majd arra mutat rá: szerinte a magyar jogrendszer egyáltalán nem biztosítja a szükséges jogi garanciákat minden védelemre szorulónak. Példaként
a Btk. § 212/a paragrafusát hozza, amely szerinte „egyértelműen” nem védi meg a volt partner által elkövetett erőszaktól a nőt, ha nem éltek együtt – ilyen volt Bernadett bántalmazásának esete is.

5. Együttműködést az uniós intézményekkel

Végül a jogvédő felidézi, hogy januárban elment az Európai Parlamentbe, hogy felhívja a képviselők és a sajtó figyelmét az áldozatok helyzetére Magyarországon és az Európai Unióban. Szerinte kulcsfontosságú, hogy az Európai Bizottság és az EP célirányos erőfeszítést tegyen – a tagországokkal közösen – az erőszak  megelőzésére.

 

Ha támogatásra van szüksége, mert Önt vagy ismerőseit bántalmazás vagy szexuális erőszak érte, itt talál részletes információkat.

Segélyvonal bántalmazott és szexuális erőszakot átélt nőknek: 06-80-505-101 (hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18-22; szerda 10-12 óráig; ingyenesen hívható mobilról is).

A biztonságos internethasználatról itt olvashat bővebben.