Már a WHO szerint sem „luxus” a harmadik oltás, szakértők szerint novemberre várhatóak a súlyos esetek
Szinte kivétel nélkül minden szakmai szervezet az emlékzetető oltás mellett tette le a voksát.
Szinte kivétel nélkül minden szakmai szervezet az emlékzetető oltás mellett tette le a voksát.
Ügyvezetőjük hozzátette: ettől még van pár millió ember, akinek segíteni kellene a sorsán.
Főképp a szakképzésbe csáítják át őket, ahol kiszámíthatóbbak a munkaterhek és egy kicsit jobb a fizetés is.
A gyerekek, a pedagógusok, de még a pszichológusok is ki vannak égve.
Nem szeretnék, ha olyan épületek épülnének a szakaszra, amelyek nem a közösséget szolgálják.
Hangsúlyozzák, hogy ők csak a városlakóknak szeretnének segíteni.
A frissen kiírt pályázatnak nem sokan felelnek meg, ráadásul irreálisan rövid időn a határidő.
Az Azt Üzente célja, hogy felhívja a figyelmet arra: bár létező, de nem mindenki számára elérhető ez a lehetőség.
Mindeközben a kormány járványügyi védekezés nélküli tömegrendezvényeket szervez.
A szülők mellett a szakmai szervezetek számára sem állátható, mi lesz szeptembertől, ha esetleg újra berobban a vírus.