Sokkal több munkahelyet meg lehetett volna védeni a GKI elemzése szerint
A kormány 360 milliárd forintot költött bértámogatásokra. Ennek kb. ötszörösét, 1900 milliárd forintot költött a válságot közvetlenül nem érintő beruházásokra.
A kormány 360 milliárd forintot költött bértámogatásokra. Ennek kb. ötszörösét, 1900 milliárd forintot költött a válságot közvetlenül nem érintő beruházásokra.
A munkavállalók joggal érzik úgy, az állam csak az értékesíthető munkaerőt látja bennük, nem az állampolgárt, akit meg kell védeni az olyan egyenlőtlen viszonyban, mint amilyen a munkáltató-munkavállaló kapcsolata.
A hónapok óta a választási csalás abszolút megalapozatlan meséjéval hergelt Trump-támogatók megmutatták, tényleg képesek elmenni a falig, sőt, ha a Capitolium faláról van tovább is, ha az elnök biztatja őket.
A bérek folyamatosan növekednek, de az adatok szelektivitása elkendőzi a valóság egyes részleteit.
Karsai László és Pető Andrea vitája.
A német szövetségi kabinet által elfogadott törvényjavaslat szerint innentől minden nagyobb cég köteles az igazgazósági tanácsába egy-egy nőt delegálni.
2016-ban még nem az önkormányzat rekultivációt, most már nincs vele baj.
A környezetvédelmi szempontból legfontosabb részeket is megkritizálták.
A Magyar Orvosi Kamara a vakcina körüli kaotikus állapotokról számolt be.
Ellenzéki politikusokat és aktivistákat tartóztattak le szerdán Hongkongban a nemzetbiztonsági törvény megsértéséért.
A georgiai szenátori választás másik demokrata jelöltje, Jon Ossoff sorsa még nem dőlt el, de ő is vezet a republikánus David Perdue-val szemben.
A georgia-i szenátusi választáson múlik, hogy meglesz-e az 50+1-es demokrata többség az amerikai Szenátusban, miután a Képviselőházban már szűk, 18 fős többségre tettek szert.
A Szülészeti Klinikán január 1-jétől a szülésekhez nem lehet sem fogadott orvost, sem fogadott szülésznőt választani.
A huszonegyedik század elején a liberalizmus konzervatívvá változott, s igen kétes módon vegyíti az állami túlhatalom, az etatizmus ellenzését a raison d’état furfangos igenlésével.
Kozma Ákos ombudsman végzése szerint a kezdeményezett eljárás folyamatban van, de január 31-ig felfüggesztették.
A polgármester szerint a Fidesz a józsefvárosi gyerekeken akar bosszút állni.
Egy esetleges 2022-es választási győzelemet követő közös kormányzás alapelveit ismertették, majd az ezeket tartalmazó dokumentumot közösen alá is írták az ellenzéki pártok vezetői keddi sajtótájékoztatójukon az Országházban.
A kormánynak meg kell határoznia, hogy az oltás során hogy lesznek elérve egyes csoportok.
A Google dolgozói azért alapítottak szakszervezetet, mert kifogásolták a munkahelyi szexuális zaklatást, a rendszerszintű rasszizmust, a munkavállalói diszkriminációt és azt is, hogy a cég katonai célokra fejleszt szoftvereket és autoriter kormányokkal működik együtt.
Szerintük minden nyugdíjas legalább 50 ezer forintot kapjon, a 400 ezer forintnál magasabb nyugdíjjal rendelkezők ne kapjanak 100 ezer forintnál többet.
A Magyar Orvosok Szakszervezete utólag pontosította a hétfői interjúban elhangzottakat, de többeket nem győzött meg a magyarázatuk.
A „soha többé!” jelszó hangoztatása ellenére csak elvétve tárgyaljuk, hogy a holokauszt óta elkövetett tömeges bűntettek miként viszonyulnak a gyarmatosítás és a Harmadik Birodalom történetéből ismert rasszista politikákhoz.
Hétfői közgyűléseiken a Peugeot SA (PSA) és a Fiat Chrysler Automobiles részvényesei elsöprő többséggel mondtak igent a két cég összeolvadásra, amely így a világ negyedik legnagyobb autógyártója lesz.
A hangfelvételek szerint a KGB ügynökei 2012-ben kitervelték Palev Seremet, újságíró meggyilkolását. Seremet autója 2016-ban robbant fel Kijevben.
Több ezer iraki megemlékezéssel egybekötött demonstrációt tartott vasárnap Bagdadban, de Libanon fővárosában és a jemeni polgárháborús fronton is megemlékeztek az iráni katonai vezetőről.
A járvány előtti, de tulajdonképpen a még most is érvényben lévő, csak kicsit kibillent normalitást a tőkére alapozó kapitalista rendszer jelenti.
Az Európai Bizottság egykori elnöke azt is elárulta, anno Orbán kérte őt, hogy találkozzon Soros Györggyel.
A bíró szerint Assange depressziós és kétségbeesett ember benyomását kelti és attól tart, hogy Assange öngyilkosságot követne el az USA-ban.
Újabb példa az egyetemi autónomia elvesztésére és a mélyállami terjeszkedésre.
A klímaváltozás megakadályozására és a gazdasági egyenlőtlenségek felszámolására kellene összpontosítani.