Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A mexikói elnök a közösségi oldalak tiltásai ellen szerveződő kampány élére áll

Ez a cikk több mint 3 éves.

Andrés Manuel López Obrador, Mexikó elnöke megfogadta, hogy nemzetközi erőfeszítéseket tesz azon cégek ellen, amelyek – a megítélése szerint – cenzúrázták Donald Trumpot, miután az amerikai elnök hívei megrohamozták Washingtonban a Capitoliumot, írja az AP hírügynökség.

„Megmondhatom Önöknek, hogy a legközelebbi G20-as csúcstalálkozón javaslatot fogok tenni annak érdekében, hogy a közösségi oldalak szerepét illető kérdéseket mihamarabb tisztázzuk – mondta el a mexikói elnök az újságíróknak –, hiszen az egyértelmű, hogy a közösségi médiát nem szabad uszításra használni, és az erőszak propagálására sincsen rajtuk hely, de ezeket ürügyként nem lehet felhasználni arra, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát elnyomják.”

„Hogyan járhat el egy vállalat oly módon, mintha valamiféle inkvizítor lenne?”, tette fel a kérdést Andrés Manuel López Obrador.

A tervek szerint Mexikó hamarosan felveszi a kapcsolatot mindazon országok állam- és kormányfőivel, akik hasonlóan gondolkodnak a kérdésről. Marcelo Ebrard mexikói külügyi megbízott elmondta, hogy elsősorban Franciaország, Németország, egyes dél-amerikai államok és Afrika egyes vezetőire számítanak.

Az AP hírügynökség emlékeztetett arra, hogy Angela Merkel kancellár egy azok közül, akik az amerikai elnök ellen bevezetett intézkedéseket nyilvánosan kritizálták. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök pedig úgy nyilatkozott, hogy új szabályokat kell alkotni, amelyek alapján az Európai Unióban a Twitter, a Facebook és az Instagram működhet.

Donald Trump letiltásának kérdésével mi is foglalkoztunk. Tóth Csaba Tibor munkatársunk öt pontban foglalta össze, hogy mit jelent a világ számára az amerikai elnök Twitterének törlése.

Címlapkép: Freeimg