Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Meghalt Sas József

82 éves korában elhunyt Sas József, Jászai Mari-díjas színész, rendező, humorista – értesült a Blikk. A Mikroszkóp Színpad egykori igazgatója 2019-ben kétoldali agyvérzést kapott, de hosszas kezelést követően bizakodva beszélt arról, hogy a közeljövőben talán újra színpadra állhat. Január elején azonban kórházba került koronavírus fertőzéssel, ami ellen szervezete feladta a harcot éjjel.

Sas József 1939. január 3-án született Békéscsabán. A Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját 1957-ben végezte el, majd a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött. Tagja volt 1958-tól a Békés Megyei Jókai Színháznak, 1959-től a Pécsi Nemzeti Színháznak, 1960-tól A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, 1966-tól pedig a kecskeméti Katona József Színháznak. 1973 óta a Mikroszkóp Színpad művésze, melynek 1985–2009 között igazgatója is volt. A rádió- és tv-kabarék állandó közreműködője, számos nagylemeze jelent meg, több önálló estnek írója, valamint előadója volt.

2008-ban jogerősen egy év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint 300 ezer forint pénzbírságra ítélték adócsalás vádjával, ezért, bár abban az évben Kossuth-díjra jelölték, az előterjesztést visszavonták.

Az 1967-ben alapított Mikroszkóp Színpad aktuális politikai kabarékat mutatott be, a Kádár-rendszerben a sajátos, „engedélyezve odamondogató” szocialista politikai kabaré kifejlesztője volt. Kevés állandó szereplője mellett több vendégszereplővel játszott, a Mikroszkóp Színpad műsoraiból emlékezetesek Komlós János konferanszai, valamint Hofi Géza magánszámai, Boncz Géza szerepei, írásai, de a Markos-Nádas duó pályafutása is itt indult. Sas József itt vált országosan is egyre ismertebb humoristává, vezetése alatt néhány év után a rendszerváltás első csalódásain igyekeztek közéleti kabarét továbbvinni, a rendszerváltás és a „polgári” jobboldal negatívumaira fókuszálva.

Díjai:

  • SZOT-díj (1980)
  • Jászai Mari-díj (1981)
  • Karinthy-gyűrű (1984)
  • Érdemes művész (1985)
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1995
  • Erzsébet-díj (1993)
  • Kiváló művész (2003)
Címlapkép: Wikimedia Commons