Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Momentum most saját bőrén tapasztalja meg a technokrata, piacfundamentalista mítoszok hatását

Óriási reakciócunami fogadta a Momentum elnökének minapi javaslatát, amely 100 ezer forintot adna azoknak az állampolgároknak, akik beoltatják magukat a COVID-19 ellen. Ha az ember csak a párt és politikusainak különböző közösségi médiás felületein megjelent kommentek alapján ítélné meg a helyzetet, akkor jelentős társadalmi elutasítottságot könyvelhetne el a javaslat kapcsán.

Persze ez egy módszertani hiba lenne, a magyar társadalom nem egyenlő a Facebook-kommentekkel (a konkrét esettől is elvonatkoztatva mondhatnánk: szerencsére!) sem pedig a különböző influenszer-megmondóemberek véleményével, a javaslat megítélésére sokkal alkalmasabb lenne egy reprezentatív közvélemény-kutatás (- amit talán a szakmailag kiváló kutatóintézettel együttműködő párt már a bejelentés előtt is elvégezhetett, de persze ezt nem tudjuk).

Annyit az ötlet mindenesetre bizonyára elért, hogy virálissá vált a közösségi médiában és ezáltal hozzájárulhat annak a – valósággal egyébként köszönőviszonyban sem lévő – kormánypárti szövegnek a semlegesítéséhez, mely szerint a liberális ellenzék oltásellenes lenne, alá akarná ásni a vakcinába vetett bizalmat, és „halálkampányt” folytatna. Ha ugyanis valamit demonstrál Fekete-Győr András bejelentése, az az, hogy pártja olyannyira oltáspárti, hogy még fizetnének is azoknak az embereknek, akik beadatják maguknak a vakcinát.

Mindenesetre, attól függetlenül, hogy mekkora valós támogatásnak is örvend a Momentum friss javaslata, az tagadhatatlan, hogy a közösségi médiában megjelenő, inkább elutasító kommentcunami a magyar társadalomban létező elképzeléseket, diskurzusokat jelenít meg.

Több különböző szálon is futnak a kritikus megjegyzések, ám ehelyütt most csak az egyikre térnék ki, amelyik talán a leggyakrabban felfedezhető. Ez pedig a populizmus és a demagógia vádja, amely összekapcsolódik egy olyan állítással, miszerint az ilyen típusú „osztogatás” szembemegy azzal, ami gazdaságilag hasznos és helyes.

Az alaptételezés az, hogy minden olyan politikai lépés, amelyik pénzt adna az embereknek, az szükségszerűen a választók rosszhiszemű, demagóg megvesztegetése, hiszen épeszű ember sosem csinálna ilyen. Hogy azt állam pénzt adjon embereknek, az rossz, gazdaságilag káros, ezt mindenki tudja, közgazdasági alaptény.

Annyi csak ezzel az egésszel a baj, hogy konkrétan nem igaz. Ez az elképzelés valójában egy évtizedeken át sulykolt, tudományos nyelvezetbe öltöztetett politikai mítosz, amelynek elsődleges célja, hogy olyan politikai intézkedéseket igazoljon, legitimáljon, amelyek a társadalom többségétől vesznek el forrásokat, és irányítanak át a leggazdagabbak felé.

A 70-es években elkezdődött profitabilitási válság hatására világszerte beindult egy olyan folyamat, amely megbontotta a tőke és munka második világháború között kialakult elosztási egyensúlyát, és a nagyvállalatok kieső nyereségeit a társadalomtól elvont javakkal pótolta ki. Így alakulhatott, hogy miközben a társadalom legtetejének vagyoni részesedése fokozatosan nő évtizedek óta, az átlagbérek stagnálnak.

Ez az időszak a nyugati jóléti államok leépülésének, és a kelet-európai privatizációs-megszorítós rendszerváltó kurzus kora.

Ezekhez az intézkedésekhez persze valamiféle társadalmi elfogadottságot is kellett generálni, és itt kaptak szerepet az olyan mítoszok, mint az osztogatás az közgazdaságilag helytelen, a deficit az szükségszerűen rossz (mintha egy állam úgy működne, mint egy háztartás – ami a pénzügyi rendszer alapvető félreértése). Ehhez kellett a társadalom létének tagadása („nem létezik olyan, hogy társadalom”, mondta Margaret Thatcher), az egyéni felelősség túlhangsúlyozása.

Vagy épp a kis állam felsőbbrendűségébe vetett hit, amely persze csak akkor volt kicsi, amikor az állampolgárokról kellett gondoskodni, amikor adókedvezményt és támogatást a gazdagoknak, akkor persze nem. (Ez az, amit olyan gondolkodók és mozgalmárok, mint Martin Luther King vagy Noam Chomsky úgy neveztek: szocializmus a gazdagoknak, kapitalizmus a szegényeknek.)

Mivel térségünkben ez az időszak egybeesett a rendszerváltást közvetlenül megelőző és követő évtizedekkel, a felszabadulás és a felzárkózás mámorában élő, létezett szocializmust tokkal-vonóval elutasító elitek körében talán még a nyugatiaknál is dominánsabb lett, és ennek következtében egész társadalmakba sulykolták bele az összes lehetséges fórumon.

Innen nézve kicsit talán ironikus is, hogy a technokrata neoliberalizmusban maga sem ártatlan Momentum, hogyan próbál ezeknek a társadalmaink legmélyebb szöveteibe beivódott reflexeknek ellentartani, felhozva például az USA példáját, ahol a válság idején tavasszal 2000 dolláros, télen pedig 600 dolláros csekkeket kaptak az állampolgárok, Joe Bidentől pedig ígéretet egy újabb 1400 dolláros csekkre.

Sok vitát generált a Momentum Mozgalom javaslata, amely alapján százezer forint járna azoknak, akik beoltatják magukat….

Posted by Donáth Anna on Saturday, January 16, 2021

Ennek a példának a felemlegetésével igaza van a Momentumnak, a tavaszi csekkek hatása mérhetően pozitívan befolyásolta nemcsak az emberek életszínvonalát, de a gazdaságot is, igaz, a munkanélküliek támogatásának ideiglenes növelése (ami szintén egy ilyen közvetlen pénzkiutalás) még ennél is jelentősebb pozitív gazdasági hatást fejtett ki.

De még ha az a pozitív gazdasági hatás nem létezne, egy politikai közösség akkor is dönthetne úgy, hogy – valamit valamiért alapon – a közjó szempontjából fontosabbnak tartja az oltást, mint a GDP-t, és ezért ilyen intézkedést vezet be. Vagy dönthetne úgy, hogy inkább ad támogatást az állampolgárainak, nem pedig a nagyvállalatoknak.

A lényeg, hogy ez demokratikus politikai döntés, és nem pedig az egyetlen helyes gazdaságtudományi út követésének a kérdése, ellentétben azzal, ahogy azt sokan állítják.

Az már egy más kérdés, hogy a járványvédelemnek és emberek életszínvonal-megtartásának vajon tényleg a Momentum javaslata-e a legjobb módja (léteznek megfontolandó ellenérvek); vagy hogy morálisan rendben van-e azt üzenni az állampolgároknak, hogy a testi önrendelkezésük valami olyasmi, amit esetleg anyagi szükségleteik kielégítése érdekében áruba bocsáthatnak. De ezek már mind olyan vitás pontok, amelyek kívül esnek a technokrata, piacfundamentalista mítoszokon, amelyek mindent onnan közelítenek meg, hogy csak egyféle helyes út van, a „tudományos piacizmus” útja.

Az is megérne egy misét, hogy mit is mond el a COVID utáni világunk alakulásáról az, hogy most hirtelen világszerte nagy népszerűségre tettek szert az ilyen típusú átlagemberekre célzó közvetlen anyagi támogatások és jóléti intézkedések, olyan emberek körében is, akik még nemrégiben „kommunista demagógiát” és vörös dogmatizmust kiáltottak hasonló javaslatok kapcsán (az amerikai republikánus képviselőből lett tévés műsorvezető, Joe Scarborough elmúlt egy hétben lezajlott pálfordulása kiváló példája ennek). De erről majd egy másik alkalommal.