Donáth Anna: a rendszert a színpadról nem lehet leváltani
Egy-egy embert ugyanis ki lehet rúgni az állásából, tömegeket azonban nem.
Egy-egy embert ugyanis ki lehet rúgni az állásából, tömegeket azonban nem.
A megtisztulási folyamat után a Jobbikos szerint készen állnak arra, hogy az új ellenzék nemzeti-polgári pártja legyenek.
Péterffy Attila minden bizonnyal függetlenként, ellenzéki pártok támogatásával indul.
Emberi léptékű Budapestet szeretne.
A helyi Fidesz-irodához vonult néhány száz ember.
Gödöllő, Szombathely és Pécs kezdi a sort.
Ráadásul elég furcsán vágták félbe az idézett mondatot.
A baloldali politika iránti fogadókészséget immár nem kell bizonygatni. A kérdés az, hogy létrejön-e egy olyan hiteles politikai szereplő, amelyhez csatlakozhatnak az emberek.
Ma Pápán, Szombathelyen és Csornán zárják le az út felét, hamarosan pedig kezdődnek a vidéki tüntetések is!
A valódi magyar baloldalnak ki kell találnia, hogy miként lehet horizontális szerkezetű, uralom nélküli, a végsőkig toleráns intézményeket a világra hozni, amelyeknek ugyanakkor van intézményi memóriájuk, képesek hagyományt és történetet költeni és rögzíteni, amelyben a barátság egyenlősége uralkodik.
Egyre gyűlik azon önkormányzatok száma, amelyek elutasítják a túlóratörvényt.
Az igazság tehát az, hogy a lakosság költ sokat saját egészségére, mert az állam ezt nem teszi meg, majd mindezek után ennek ellenkezőjével próbál felvágni.
A rendőrség szerint a rendezvény nem esik a gyülekezési törvény hatálya alá.
Örülhetünk-e neki, hogy Izrael is a svéd modellt választja?
Szakszervezetek és pártok közösen szólaltak fel.
A szakszervezetek úgy tudják, több cég is csak a törvény elfogadására várt, azonban lehetséges, hogy csak biztosítékként íratják alá a 400 órás „önkéntes túlóráról” szóló papírt.
Mi, székely és szórvány szituacionisták kettős állampolgári felelősségünkből adódóan aggodalmunkat fejezzük ki a magyarországi lázadások forradalmi céljainak bulvárkapitalista eltérítései miatt.
Hiába a rég nem látott béremelkedés Magyarországon, 2017-ben még a magyarokhoz hasonló béreket kínáló (vagyis az európai jövedelmelosztás alsó ötödébe tartozó) országokban is gyorsabb növekedés volt tapasztalható, mint idehaza.
A fideszesek nélkül megtartott rendkívüli parlamenti ülés után tartottak az ellenzéki pártok sajtótájékoztatót. A pártok vezetői hitet tettek az elmúlt hetek tüntetéseinek 5 pontja mellett, és azt ígérték folytatják a tiltakozásokat.
Buzinkay Györgyöt, a Momentum elnökségi tagját Kövér László kitiltotta a parlamentből, írta Facebook-bejegyzésében Szél Bernadett. A Momentum elnökségi tagja a független képviselő vendégeként vett volna részt az ülésen.
A Fidesz és a KDNP frakció tagjai, bár három hete minden áron megszavazták a túlórázás lehetőségét megteremtő rabszolgatörvényt, ők maguk nem mentek el a mai ülésre, hogy erről beszéljenek.
Azt hihettük még pár éve, hogy majd az interneten ilyen nem lesz, most mégis politikai okokból vettek le egy egész epizódot egy közéleti showból.
Négypontos követeléslistában rögzítették az országos munkabeszüntetés céljait az előkészítő bizottságban együtt dolgozó szakszervezetek
Valamint a rabszolgatörvénnyel sem ért egyet.
Apróság, hogy a brazil elnök az amerikai külügyminiszternek hitte Orbánt.
A legfőbb probléma a rabszolgatörvénnyel az, hogy kizsákmányoló. De mit jelent pontosan a kizsákmányolás, miért kellene azt problémának tartanunk?
Az őket decemberben ért jogsértésekről.
A magyarok 68 százaléka mondta azt, komoly politikai bajra számít az idei évben, a franciák közül 70 százalék nyilatkozott így.
Régi hagyományt elevenítenek fel ezzel.